DÖBBENETESEN GYENGE NEGYEDÉVET ZÁRT AZ INTEL – EKKORA VESZTESÉGRE EDDIG MÉG NEM VOLT PÉLDA

Elég nehéz helyzetben vannak az egyes szegmensek, ennek hatására a cégek pénzügyi teljesítménye is látványosan csökken.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. ápr. 29. 6:02
Döbbenetesen gyenge negyedévet zárt az Intel – Ekkora veszteségre eddig még nem volt példa

Napvilágot látott az Intel legfrissebb pénzügyi beszámolója, ami ezúttal a 2023-as esztendő első negyedévében elért teljesítményről ad képet. A jelenlegi kedvezőtlen gazdasági helyzetben a legtöbb szegmensnek nehézségekkel kell szembenéznie, ugyanis a bizonytalanság és a magas infláció miatt visszafogják költéseiket mind az átlagfelhasználók, mind pedig a céges vásárlók egy része, azaz jelentős visszaesés tapasztalható az egyes szegmensekben. Remek példa erre az Intel legfrissebb pénzügyi eredménye, ami 36%-os visszaesést mutat eladások terén, profit helyett most veszteséget termelt a cég, méghozzá elég tekintélyes mértékűt.

Galéria megnyitása

Éves szinten a teljes árbevétel 36%-kal csökkent, így most 11,7 milliárd dollárra rúgott, viszont ennél még rosszabb eredményt vártak január folyamán, ugyanis 11,5 milliárd dolláros forgalomra számítottak a vállalat illetékesei. A bruttó árrés ebben az időszakban 38,4%-ra csökkent, a veszteség 2,8 milliárd dollárt tett ki, de még így is kifizettek 1,5 milliárd dollárnyi osztalékot a részvényeseknek.

Galéria megnyitása

A Client Computing Group továbbra is a legnagyobb bevételforrásnak minősül, ám most 38%-kal kisebb árbevételt ért el, mint egy évvel ezelőtt, vagyis 5,8 milliárd dollár folyt be a kasszába. Ez a szám 2022 azonos időszakában jelentősen magasabb volt, ugyanis 9,3 milliárd dollárra rúgott. Az Intel szerint a csökkenést a megcélozható piac zsugorodása, illetve a PC OEM partnerek raktárkorrekciói okozták, valamint az is sokat számított, hogy a vásárlók leginkább az olcsóbb processzorokat részesítették előnyben, hiszen próbálnak figyelni a költéseikre és próbálják azokat a lehetőségeknek megfelelően visszafogni. A CCG csoport így is képes bolt 520 millió dollárnyi profit termelésére, ami nem hangzik rosszul.

Galéria megnyitása

A Data Center and AI Group teljes árbevétele 39%-kal csökkent éves szinten, ami azt jelenti, hogy mindössze 3,7 milliárd dollárnyi árbevételt sikerült elérni. Ez az üzletág nem termelt profitot, a veszteség mértéke 580 millió dollárra rúgott. Az Intel szerint a kedvezőtlen teljesítmény mögött a magasabb termékárak bújnak meg, ugyanakkor a következő generációs termékekkel kapcsolatos befektetések is hozzájárultak a kép alakulásához, amelyek friss csíkszélességek köré épülnek.

Galéria megnyitása

A Network and Edge Group esetében az elmúlt negyedévek folyamán viszonylag stabil volt az árbevétel szintje, ezúttal viszont 1,5 milliárd dollárra csökkent a teljesítmény, és ehhez 300 millió dolláros veszteség is társult.

A Mobileye üzletág az első negyedév folyamán 458 millió dolláros árbevételt generált, így gyakorlatilag ez volt az egyetlen részleg, ami növelni tudta árbevételét, méghozzá igen egészséges mértékben, 16%-kal. Ezzel egy időben a működésből befolyó bevétel 17%-kal csökkent éves szinten, így az most 123 milliárd dollárt tett ki. Az ok az, hogy a vállalat növelte az új termékek tervezéséhez és gyártáshoz szükséges befektetéseket.

Galéria megnyitása

Az Intel Foundry Services esetében 118 millió dolláros teljes árbevételről beszélhetünk, ami éves szinten 24%-os csökkenést képvisel. Ennél nagyobb probléma, hogy a veszteség 140 millió dollárt tett ki, azaz lényegében nagyobb volt a veszteség, mint a teljes negyedéves árbevétel. A probléma az volt, hogy a gyárindítások költségei megemelkedtek, ez pedig a végső eredményre is negatív hatást gyakorolt. Érdekes adalék, hogy a tokozásból származó bevétel negyedéves szinten 67%-kal emelkedett.

A vállalat vezetése eléggé pesszimistán látja a második negyedéves lehetőségeket, azaz 11,5 milliárd és 12,5 milliárd dollár közötti teljes árbevételre számítanak, a bruttó árrés pedig tovább csökkenhet, így az 33,2%-ot tehet ki. Noha az első negyedéves pénzügyi eredményeket aligha lehet jónak nevezni, a vállalat saját előrejelzéseit így is felülmúlták, azaz a piac jobban teljesített, mint ahogy azt néhány hónappal ezelőtt várták. Hogy a második negyedévben is előfordulhat-e hasonló pozitívum? Néhány hónap múlva megtudjuk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

26 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
arn
arn
2023. máj. 10. 13:42
#11

Egy olyan cegnel, ahol a mobilproci 150 watt, a desktop meg 250, nem lehet csodalkozni

j4ni
j4ni
2023. máj. 2. 8:45
#10

Rebrandingelik a Core i vonalat "Core ultra"-ra. Ilyet csak akkor szoktak csinálni, ha nagyon nem megy a szekér

Terror
Terror
2023. máj. 2. 18:27

@j4ni Az a "szoktak" az mikor volt legutóbb, főnök? Utoljára akkor változtattak a számozáson, amikor a Nehalemről váltottak Sandy Bridge architektúrára, azelőtt meg amikor bevezették a Core márkanevet. Mindkét esetben alig ment a szekér, ugye...

Ja most kapcsolok, megint csak azért kommenteltél, hogy pörögjön az oldallehívások száma.

pdx006
pdx006
2023. máj. 1. 4:31
#9

Itt van a kutya elásva. Ezért égnek le állítólag az AMD processzorok, mert dögöljön meg a szomszéd lova is nemde?

Bihus
Bihus
2023. máj. 1. 11:24

@pdx006 már megint részeg vagy?

__PARASZT__
__PARASZT__
2023. máj. 1. 0:35
#8

Nem baj, majd oda raknak pár ++++ jelet a profitjuk elé is azt eladják uyg a céget, a proceszoroknál már bevállt?

Wizzard
Wizzard
2023. ápr. 30. 12:20
#7

AMD ugyan majd csak jovo heten jon ki a Q1-el, de vannak negativ elojelek.

AMD Net Income Could Plunge 83% On Weak Semiconductor Sales, Faltering Data Center Revenue "AMD Net Income Could Plunge 83% On Weak Semiconductor Sales, Faltering Data Center Revenue"

Resike
Resike
2023. ápr. 30. 22:34

@Wizzard ERŐS KÉTSZÁMJEGYŰ NÖVEKEDÉS

Gpety
Gpety
2023. ápr. 29. 16:22
#6

Nem csak az Intelnél lesz ez, hanem az IT szektor összes gyártójánál. Az elmúlt cirka három évben volt covid, háború miatti hélium hiány, meg amit ki tudtak még találni, hogy jó drágán eladják a portékáikat. Eddg ők cumiztattak minket, most jön rájuk a hét szűk esztendő. Meg ránk is, de nem ezért...

kiberg
kiberg
2023. ápr. 29. 14:39
#5

Talán le kellene cserélni a sok éves proci architechtúrát valami jobbra és lenne bevétel

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. ápr. 30. 17:37

@wintercounter Ez is bőven elég az AMD foglalat - púposítók ellen, miért fejlesztenének többet drága pénzért?

axe
axe
2023. ápr. 29. 14:03
#4

akkor most drágábbak lesznek az intel procik?

SeakyDy
SeakyDy
2023. ápr. 29. 13:57
#3

Én úgy gondolom a hogy a 8 évnyi optimalizálás és nem fejlesztés, most bosszulta meg önmagát (3000-es szériától). Gondoljunk bele hogy a COVID örület és a háború, csak 1-1 lapát volt a tűzre, hiszen a 13. szériához valóban már fejleszteni kellett és az elkényelmesedett gyártósort, újra munkára fogni nem kis pénz lehetett. Az AMD minden évben RYZEN 1000-5000ig (igazából 4000 csak OEM-nek volt, így az nem számít) 10-20%-kos IPC (magonkénti teljesítmény fejlesztés) növekedés volt ugyan abba az AM4-es socket-be. Azért volt király hogy a A320 chipset-be is akár bele rakhattál egy 5500-as procit ami a 1600-hoz képest űrtechnika, amit az alaplappal vettél. De ha előrelátó voltál, akár egy 470x-es alaplapba mehet egy 5800X3D, ami meg egyik legjobb játékos proci. 
Várom tőlük a 14. szériát, hiszen az AMD az INTEL tyúkszemükre lépett a RYZEN sorozattal. A szerver CPU részesedésük is nagyon erősen vissza esett. Nagyon remélem hogy ez végre egy egészséges versenyt okoz a procigyártók között.

Dragon3k
Dragon3k
2023. ápr. 30. 1:02

@SeakyDy Ahhoz képest elég sok pénzt fektettek a 10nm-be a sok év késés alatt, hogy használni tudják.

Imasundaj
Imasundaj
2023. ápr. 29. 8:06
#2

Azért ezek elég durva számok. De még nem temetném az Intelt. Az AMD is évekig veszteséges volt, mégse ment csődbe. Aztán meg lehet nézni most hol járnak a 10 évvel ezelőtti teljesítményükhöz képest.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. ápr. 29. 8:23

@Imasundaj Bergyarto es gyarto kozott eleg nagy az elteres!Bergyartonal kissebbek a vesztesegek!

cathaia
cathaia
2023. ápr. 29. 7:47
#1

Nem működik az átcímkézés?

tomchee
tomchee
2023. ápr. 30. 0:12

@cathaia ha csak az intel esett vna ekkorát, akkor azt mondanám igen de a jelen esetben 1 kezemen meg tudnám számolni, h melyik nagy IT cég nem így zárta a (negyed)évet :)

Vissza az oldal tetejére