A Meta Mark Zuckerberg vezetése alatt már többször is döntött akkora leépítésekről, melyekben tízezres tömegek veszítették el az állásukat. Most az a hír járja, hogy egy az eddigieknél is jelentősebb volumenű létszámcsökkentésről dönthet a vállalat vezetése. Az ok pedig egyszerű: ezáltal még több pénzt tudna a generatív MI fejlesztésébe lapátolni.
A Reuters belső információkon alapuló beszámolója szerint a Meta arra készül, hogy a teljes létszámának több mint 20 százalékától megváljon.
A Metának jól megy a szekere, elképesztő mennyiségű profitot termel. 2025 utolsó negyedévében 24,7 milliárd dollár volt az üzemi nyeresége 59,9 milliárd dolláros forgalom mellett. Látszólag a legkevésbé sem lenne szüksége arra, hogy minden korábbinál nagyobb mértékű leépítésbe kezdjen. A vállalat célja állítólag az, hogy a gigantikus létszámcsökkentés révén tovább növekedő nyereségét (is) a mesterséges intelligenciába lapátolja vissza.
Mark Zuckerberg a metaverzumot a mesterséges intelligenciára cserélte az elmúlt években, és a Meta AI-ban látja a vállalat jövőjét. A cég folyamatosan köti az óriási megrendelésekről szóló partneri megállapodásokat, adatközpontokat épít világszerte, és eközben a saját chipjeit is fejleszti. MTIA néven több különböző chipdizájn érkezik a vállalattól, melyek 2027-ben állhatnak munkába.
A 20 százalékos, vagy még azt is meghaladó mértékű leépítést még egy startup szintjén is nagy jelentőséggel bír, nemhogy a Meta méretében. A vállalatnak a legutóbbi, decemberi pénzügyi beszámolója szerint 78 865 dolgozója volt, ami éves szinten 6 százalékos emelkedést jelentett. Tehát ha minden ötödik embertől megválik, az azt jelenti, hogy csaknem 16 ezer munkavállalónak int búcsút.
Korábban a “takarékosság” jegyében a Meta 11 ezer, majd néhány hónappal később újabb 10 ezer embert küldött el, ez volt 2022 novemberében, illetve 2023 márciusában. Akkor Mark Zuckerberg arról beszélt, hogy a cég létszámát 70 ezer körül kell tartani annak érdekében, hogy megfelelő hatékonysággal tudjon üzemelni. Emiatt az elmúlt időszakban többen is beszéltek arról, hogy érhet a Metánál egy jelentősebb elbocsátási hullám, és nagyon úgy fest, hogy ez meg is valósul.
Korábban is elsőként számolt be a Reuters a Meta tervezett leépítéseiről, és a mostani információt egymástól függetlenül három személy is megerősítette a lap számára. Azt nem tudja a Reuters, hogy mikor és hogyan kerülhet sor a nagy leépítésekre, a forrásai erről nem tudtak hitelesen részleteket közölni. Annyi biztos, hogy még ebben az évben kezdődhet az elbocsátási hullám, melyben több mint 15 ezer ember veszítheti el a jelenlegi munkáját.
A vállalat szerint nincs miről beszélni. „Ez egy spekulatív jelentés, ami egy elméleti törekvésről szóló” – nyilatkozat Andy Stone, a Meta szóvivője.