Új ajándékozási lehetőség vált elérhetővé a Steamen: a Steam Digital Gift Cards, vagyis a digitális ajándékkártyák gyakorlatilag a fizikai ajándékkártyák és az eddigi ajándékozási rendszer hibridjei, melyek segítségével közvetlenül barátaink steames pénztárcájába pakolhatjuk a virtuális bankókat.

Ha meg akarunk lepni valakit, be kell lépnünk steames fiókunkba és felkeresnünk a Digitális Ajándékkártyák nevű aloldalt. Itt kiválaszthatjuk a kívánt összeget (a skála öt és 100 dollár között húzódik), valamint azt, akinek küldeni szeretnénk a pénzt. Ha úgy tetszik, személyes üzenetet is beírhatunk, majd a kívánt fizetési mód beállítása után már el is indíthatjuk a „csomagot”.

Galéria megnyitása

A kártyák felhasználói bármit megvehetnek velük a Steamen a játékoktól kezdve a mikrotranzakciós cuccokon át a hardverekig, vagy a Community Marketen található dolgokig. A Valve azt mondta, hogy az új ajándékozási lehetőség nem a régi helyett, azt lecserélve lett bevezetve, inkább azzal párhuzamosan fog működni és olyan esetekre szánják, ha mondjuk fogalmunk sincs, hogy a megajándékozandó személy mire vágyik, tehát pontosan úgy működik a dolog, mint a máshol megszokott ajándékkártyák.

A kártyák előre meghatározott összegekkel léteznek, ezeken nem változtathatunk. A vásárlás az ajándékozó lakhelyének pénznemében történik, a rendszer ezt automatikusan átkonvertálja a célszemély lakhelyén érvényes pénznemre, tehát külföldi barátok esetén érdemes erre is figyelni.

Csak olyan barátainknak küldhetünk ajándékkártyát, akik már legalább három napja fent vannak a barátlistánkon, illetve a kártyák megvásárlásához nem használhatjuk a saját steames pénztárcánkban lévő összeget. Helyette Paypallal, bankkártyával, sőt, bitcoinnal is fizethetünk értük. Ha a kiválasztott barát valamilyen okból nem tart igényt az ajándékra, a vételárat visszakapjuk, alapvetően oda, ahonnan fizettünk érte, de ha ez nem lehetséges, akkor a steames pénztárcánkba kerül az összeg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Szefmester
Szefmester
2017. okt. 28. 8:20
#2

Most már nem csak a saját steam walletünk lehet feltölteni hanem másét is?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. okt. 27. 20:54
#1

Nem értem a lényegét.

zseko
zseko
2017. okt. 29. 10:07

Pénzt ajándékozhatsz másnak, közvetlenül a Steamen.

Például régebben volt pár haverom, akinek nem volt bankkártyája, kézbe kapta a fizetését. Így eleinte gift-ként vettem nekik a játékokat, majd átküldtem. De ez ugye nem számít saját vásárlásnak. Később csináltak paypal számlát, arra utaltam át, de úgy meg sarc van. Ajándékkártyát meg ugye itthon nem kapni. Örültünk volna egy ilyen egyszerű megoldásnak anno.

Vissza az oldal tetejére