A Kyocera egy rendkívül színes vállalat, ami az 1959-es megalakulása óta sok területen alkotott maradandót. A japánok ezúttal azon dolgoznak, hogy az okostelefonok számára hozzanak létre egy olyan védőüveget, ami a kényes helyzetekben sem bizonytalanodik el.

Ezen a területen sok vállalat tevékenykedik, és több eltérő alternatíva is létezik már a fizikai behatások ellen, de egyelőre a tökéletes megoldás még nincs meg. Léteznek különböző rétegezéssel, valamint edzési folyamatokkal megalkotott termékek, amik a mezei üvegektől valamivel jobb karcállóságot és strapabíróságot nyújtanak, valamint ott a szinte tökéletes védelmet garantáló zafírüveg, ami azonban rettentően drága. És, hogy melyik irányba indult a Kyocera? Nos, a japán vállalat mérnökei a zafírüvegben látják a jövőt, így éjt nappallá téve azon dolgoznak, hogy ennek az előállítási költségeit a lehető legalacsonyabb szintre szorítsák le.

A fejlesztésekről részletes beszámolóval nem szolgált a Kyocera, ám egy közzétett videó tanulsága szerint már a harmadik variánst tesztelik a zafírüvegükből, és ahogy azt az alábbiakban mindenki láthatja, az eredmény nagyon meggyőző. Egy hagyományos védőüveggel vetették össze a sajátjukat, és a különbség minden körülmények között magáért beszélt. A karcokat nagyon szorgosan gyűjtötte a konkurens, míg a zafírüvegben semmilyen kár nem keletkezett, a lendületes hasra esés pedig a karrierje végét jelentette az „ellenfélnek”, míg a Kyocera termékét csak le kellett porolni, mivel összetörte az alá helyezett apró követ.

Mennyire kemény egyébként a zafírüveg? Ezt leginkább a Mohs-féle keménységi skála tudja megmutatni, ami az ásványok karcolási keménységének jellemzésére használatos 10 fokozatú skála. Ezen az eltérő üvegek 5,5-7-es értékeket tudnak felmutatni (pl. 6,8 a Gorilla Glass), míg a zafír 9-es besorolású, tehát ilyen tekintetben nem áll távol az abszolút tízest nyújtó gyémánttól. Ennek megfelelően nem sok olyan anyag létezik, amivel a hétköznapi használat során találkozhat egy okostelefon, és egyszerűen kárt tudna tenni a zafírüvegben, míg a hagyományos üvegekben a kvarc (pl. homok) is képes kárt okozni (ez 7-es a Mohs-skálán).

A zafírüveg egyébként nem ismeretlen vendég a konzumer eszközök piacán, ám a magas ára miatt jellemzően csak közép- és felsőkategóriás árszabású órákat szoktak ilyen borítással felvértezni. A karórák apró felületét ennek a közbenjárásával szinte örök életre szóló védelemmel látják el. De néhány luxusmobil is megfordult már az évek során a kínálatban zafírüveggel, akad ilyen például a TAG Hauer vagy éppen a Vertu kínálatában is. Hamarosan viszont jöhet az a zafírüveg oltalma alá helyezett okostelefon, amit átlagos fogyasztok számára terveztek, és ennek megfelelően tömeggyártásban állítanak elő.

Galéria megnyitása

Néhány pletyka szerint az első „normál árazású”, zafírüveges mobilkészülék már nem is várat magára sokat, mert az iPhone következő generációja lehet ez, amely feltételezhetően szeptemberben debütál. Ezt persze illik fenntartásokkal kezelni, hiszen nem az első eset, mikor olyan hírek röppentek fel egy új iPhone érkezésekor, hogy azt zafírüveg fogja borítani a jobb strapabíróság érdekében. Maga a Kyocera nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy mik a terveik, és egyáltalán milyen fázisban tartanak most a fejlesztések.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kajafun
Kajafun
2014. júl. 16. 15:29
#6

Olyat is kitalálhatnának ami azt mondja az ujjlenyomataimnak hogy sicc-sicc taka le rólam! xD

randor88
randor88
2014. júl. 16. 10:29
#5

Nekem egy Citizen Titanium eco drive oram van Zafir uveggel. Csupan 60e Ft volt es egy karc sincs rajta. Az ora mar 2-3 eve megvan, azota leejtettem bevertem mindenhova, de semmi nem lathato rajta. Kulonosen jo dolog benne, hogy napelemes :)

tibaimp
tibaimp
2014. júl. 14. 23:11
#4

Írja is a cikk, most olvasom, mindegy...

tibaimp
tibaimp
2014. júl. 14. 23:09
#3

Zafír kristály üveg jelenleg az órákon van, legalábbis a 100.000 forint kategória fölöttiken.

Jurij76
Jurij76
2014. júl. 15. 12:46

Az én Sector 330-as órám 10-12 évvel ezelőtt volt 58e Ft. Zafír üveges, sorszámozott. Ez idő alatt 3 gumi szíjam kopott el rajta, de az üvegén semmi karc. Azóta vettem rá fém szíjat, de még így is "csak" 85e-be van...

tanulo01
tanulo01
2014. júl. 14. 19:26
#2

öm.....nem vagyok teljesen biztos benne, de nekem ilyesmi védi a nokia c7-esemet.... ( apám asztalos és tőle örököltem, ez annyit jelent, hogy szögekkel, csavarokkal együtt volt a zsebben, nem a garnitúrán volt hanem a gyalupadon stb....) és 1 db karc van rajta

mellékesen, a telefon nem tudja hogy mi az a védőfólia....

tanulo01
tanulo01
2014. júl. 15. 0:31

Akkor az egy jó évjárat lehetett :D

(ennek ellenére gsm-es ismerősöm mondta hogy zafír üveg van rajta, emlékszem az óraüveges példájára is, csak nem akartam okoskodni:D )

i2k010
i2k010
2014. júl. 14. 17:55
#1

Éljen az újra-feldolgozhatatlan szemét...

Vissza az oldal tetejére