Csökkent az Xbox One ára, PC-s wireless adapter érkezett

Érkezett egy új, 1TB-os konzol, a régi ára csökkent, és végre PC-n is használhatjuk majd vezeték nélkül az Xbox One kontrollerét.

Csökkent az Xbox One ára, PC-s wireless adapter érkezett

Ugyan korábban már a Call of Duty: Advanced Warfare bundle keretein belül egy rövid ideig lehetett kapni 1TB-os tárhellyel ellátott Xbox One konzolt, a Microsoft most már teljesen a felhozatal részévé teszi. Ráadásul bizonyos területeken és bizonyos ideig ajándékba is jár hozza a Halo: The Master Chief Collection. A legjobb azonban, hogy a nagy fényes felület helyett a tetején most már matt borítást alkalmaz az MS, így talán nem vonzza majd annyira port. Ezzel párhuzamosan az eddigi 512GB-os konzolok ára hivatalosan is lecsökken 349 dollárra, míg az új 1TB-os változat 399 dollárba kerül majd. Az ajánlat egyelőre csak Amerikában, és néhány más régióban érvényes, de előbb-utóbb vélhetően begyűrűzik majd mindenhova.

A rendmondiak lerántották végre a leplet az új kontrollerről is, ami a külsejét tekintve tulajdonképpen egy ponton változott: megjelent rajta a 3,5mm-es jack dugó, aminek köszönhetően bármilyen headset használható lesz a konzollal. Ezen kívül apróságokon finomítottak még a fejlesztők: jobb hangminőség és magasabb hangerő érhető el a headseteken, és némileg javult a vállgombok nyomáspontja is. Az Xbox One kontrollerének szoftverét lehet frissíteni, már eddig is számos új firmware jelent meg, ehhez azonban eddig rá kellett kötnünk az irányítót a konzolra egy USB-kábellel. Nos, többé erre sincs szükség, most már ugyanis képes a kütyü wireless frissítésre.

Hogy mutassa, mennyire elkötelezett a PC-s játékok mellett a Microsoft, bemutatott egy új PC-s kiegészítőt is, mégpedig a wireless adaptert. Az Xbox One kontrollerei univerzálisan működnek, vagyis az irányítókat eddig is rá lehetett kötni USB-n keresztül PC-re, most már azonban mindez megoldhatóvá válik vezeték nélkül is. A wireless adapter azonban csak Windows 10-en fog működni. A kütyü ára önmagában 24,99 dollár lesz, kontrollerrel együtt pedig 79,99 dollár.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward