A Samsung még 2016-ban indította el a Galaxy J7 Prime okostelefont, így nem meglepő, hogy a vállalat úgy érezte, eljött az ideje a vérfrissítésnek. Az újdonság azonban túl nagy változást ennek ellenére sem hoz, szóval az előző generációs modellről valószínűleg nem sokan váltanak majd erre a mostani konfigurációra.
A Galaxy J7 Prime 2 még a régi vágású dizájnt örökíti tovább, egy teljesen egyszerű 5,5 hüvelykes kijelzővel lett ellátva, ami nem Super AMOLED, hanem TFT (IPS/PLS) technológiás. A megjelenítő 1920 x 1080 képpontos felbontású, és Gorilla Glass oltalma alatt áll – az üveg szélei lekerekítettek (2.5D). A készülék kettő teljesen egyforma kamerát vonultat fel az előlapján és a hátoldalán, ami viszonylag ritka dolog. A Samsung 13 megapixeles képalkotókat alkalmaz F/1.9-es rekesznyílású lencserendszerrel megtoldva, ennek eredményeként még segédfény nélkül is egészen jó fotókat és videókat lesz képes rögzíteni az eszköz rosszabb fényviszonyoknál. A főkamera mellé persze került LED-es villanó, az előlapon viszont erről már le kell mondani. Mozgóképfelvételek megörökítésekor Full HD minőséget fog biztosítani az okostelefon. A Galaxy J7 Prime 2 az Android 7.1.1 operációs rendszerrel kerül majd elő a dobozából, amire a vállalat a saját grafikus felhasználói felületét húzta. A Samsung Experience csomag az átszabott megjelenésen túl más egyéb extrákkal is szolgál, van Samsung Pay Mini (NFC mentes mobilfizetés) opció, jobb kamera applikáció és egyebek mellett Samsung Mall szolgáltatás, ami a vásárlásban segít vizuális kereséssel.
A dél-koreai alakulat az egyik saját fejlesztésű lapkájával vértezte fel az új Galaxy J7 Prime modellt. Az Exynos 7870-nel kell itt számolnia az érdeklődőknek, ami 1,6 GHz-es órajelen képes üzemelni és nyolc ARM Cortex-A53 processzormag található benne egy Mali-T830 (MP1) grafikus feldolgozó egység mellett. A rendszernek 3 GB-nyi memóriával kell majd gazdálkodnia, ami általánosságban nézve már gondtalan használatot tehet lehetővé. A háttértár kapacitása 32 gigás, és a Samsung biztosít bővítési lehetőséget, ennek köszönhetően ezt bármikor fentebb lehet tornászni egy microSD beiktatásával. Sajnos a kapcsolati lehetőségek lajstroma eléggé szerény, van itt 4G LTE hálózati modem VoLTE-vel, Bluetooth 4.1 modul és A-GPS vevő, más egyéb dolgot viszont az eddigi információk alapján nem érdemes keresni. Dual-SIM-es konstrukcióról beszélhetünk, ennek köszönhetően még több érdeklődő figyelmét keltheti fel.
Az újdonság alumíniumötvözetből készült burkolattal lett ellátva. Az okostelefon 151,7 x 75 x 8 milliméteres vonalakkal határolható körül, és 170 gramm a tömege, ezáltal elég masszív érzetet fog kelteni az érdeklődőkben. Fekete vagy arany színben csaphatnak majd le rá a vásárlók. Mivel Galaxy J7 Prime 2-nél a tervezők nem különösebben törekedtek a káva elvékonyítására, így az ujjlenyomat-olvasónak is maradt hely az előlapon, ez az érzékelő viszonylag gyorsan felismerheti az illetékeseket a beléptetésnél, és más egyéb módon is kihasználható majd. Az eszköz akkumulátora 3300 milliamperes kapacitású, ennek köszönhetően az üzemidővel nem lesz probléma. És van gyorstöltés, ennek köszönhetően nem fog sokáig a konnektor mellett raboskodni a mobil.
A Samsung Galaxy J7 Prime 2 a vállalat hivatalos értékesítési felületén bukkant fel Indiában. Az okostelefon ajánlott fogyasztói ára átszámítva 215 dolláros összegnek felel meg, ami nem vészesen magas, de azért könnyedén lehet ennél jobb ár-érték arányú gépezetet találni a boltok polcain.


































