A fejhallgatók kínálata színesebb talán nem is lehetne, mint amilyen választék napjainkban biztosított a felhasználók számára. Remek példa erre a Brandenburg Labs által fejlesztett kiegészítő, ami egészen speciális igényeket szolgál ki, miután minden túlzás nélkül kijelenthetően zseniális technológiai háttérrel rendelkezik.
A Brandenburg Labsról valószínűleg egyetlen olvasónk sem hallott még, mivel ez a német cég kifejezetten a professzionális piacnak dolgozik. A nevét az alapítóról, Karlheinz Brandenburgról kapta, aki részese volt annak a fejlesztőcsapatnak, amely az MP3 formátum létrehozásán dolgozott.
A Brandenburg Labs fejhallgatója, az Okeanos Pro kifejezetten a virtuális térhangzás biztosítására született. A fejlesztés középpontjában az volt, hogy a lehető legjobb 360 fokos hangteret hozzák létre a mérnökök. Több éven keresztül dolgoztak rajta mérnökök, de mostanra összeállt, és készen áll a szállítás megkezdésére. Bízik a termék sikerében a Brandenburg Labs, de persze arra nem számít, hogy hosszú sorban állás alakulna ki az újdonságért. A termék ára ugyanis kereken 5000 euróban lett meghatározva.
Az Okeanos Prót a vállalat olyan cégeknek kínálja, akik professzionális audió anyagokkal dolgoznak, és a munkájukhoz általában nagy stúdiókat hoznak létre, amikben képesek tökéletes hangzást elérni. Nagyon sokba kerül az Okeanos Pro, azt meg kell hagyni, de össze sem lehet hasonlítani a költségét egy olyan hangstúdióval, amit a térhangzás szimulálására hoznak létre mérnökök.
A fejhallgató akár 16 csatornás virtuális térhangzást képes kezelni, minden csatornát egy-egy különálló virtuális hangszóróként kell itt elképzelni.
Szoftveresen minden csatornát tökéletesen tud elszeparálni az Okeanos Pro, és a térben bárhova mozgathatók a különböző “hangszórók”. Nagy segítség lesz a hangmérnökök számára a fejhallgató, mivel ezzel sokkal rugalmasabbá válhat a munkavégzésük. A 360 fokos térhangzás soha nem érzékelt minőségben jelenhet meg a friss fejhallgatón keresztül. A készülék az Okeanos rendszerre épül, ami az úttörő Deep Dive Audio (DDA) technológiát alkalmazza.
A fejlesztés részét képezi az is, hogy a fejmozgást képes követni a termék a virtuális térben. Az Okeanos Pro ebből a szempontból is teljesen egyedi, ugyanis egy 6DoF mozgáskövetési rendszert vonultat fel, tehát hat mozgási tengelyen képes valós időben formálni a térhangzást, ehhez pedig a HTC által fejlesztett Vive Tracker 3.0-t vették használatba a fejlesztők. 9.1.6 csatornás térhangot lehet szinte tökéletesen szimulálni a fejhallgató használata során.
Első körben 32 bites, 48 kHz-es támogatással indul az Okeanos Pro, de dolgoznak a szakemberek a 96 kHz támogatás megvalósításán is, hogy még jobb legyen a hangzása a puszta 360 fokos térhatás mellett. Az eszköz ultraalacsony, 10 ms-os késleltetéssel képes a két fizikai csatornán keresztül megalkotni a 16 virtuális csatornát. A rendszert akár mono hanganyagból is elő tud állítani 16 csatornás térhangot, értelemszerűen a sztereó felkonvertálása sem okoz neki problémát.
A Brandenburg Labs direkt könnyen elsajátítható, jól kezelhető szoftveres környezetet is létrehozott az Okeanos Pro számára, hogy a lehető legsimábban tudják használatba venni a szakemberek. A termék szállítása még ebben a hónapban elindulhat.