Egy ideje már semmit nem hallottunk az Avalanche Studios által készített Mad Max-játékról, így sokan azt gondolták, hogy szépen csendben elhalt a fejlesztés. A belsős információk szerint tényleg lehettek gondok az utóbbi hónapokban, és ennek tudható be, hogy késik is a játék az eredetileg belőtt negyedévhez képest, de úgy tűnik, hogy ezek végre megoldódtak és a Warner Bros. kész újra beszélni a játékról.

Kezdve rögtön azzal, hogy a korábban még tervezett Xbox 360-as és PS3-as változatokat törölték, a stúdió kizárólag a PC-s, PS4-es és Xbox One-os verziók optimalizálásával van elfoglalva. Ezzel párhuzamosan a kiadó bejelentette, hogy a játék szeptember 4-én jelenik meg.

Vélhetően a késés áldozatai lettek az előző generációs portok, a tavalyi év végén és a mostani év első negyedében még vélhetően több értelme lett volna kiadni ezekre is, szeptemberre azonban már a harmadik ünnepi szezonukat kezdik majd meg az új konzolok. Érdekes, hogy ezzel a május 15-én megjelenő új film, a Mad Max: Fury Road bemutatóját is jócskán lekési a játék, de úgy tűnik, hogy a kiadónak szerencsére a minőség a fontosabb. Így azonban ugyanarra a hétre került, mint a Metal Gear Solid V, ami viszont nem feltétlenül szerencsés.

A játék már előrendelhető, ajándékba a lent is látható, Ripper nevű autó jár, V8-as motorral, off-road kerekekkel és persze az orrába integrált kossal.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Asagrim
Asagrim
2015. márc. 4. 14:10
#3

Hogy mire nem képes egy image search, nahát!

http://s5.postimg.org/f5nx62et3/psn.png

Butchy
Butchy
2015. márc. 4. 13:23
#2

Elég biztató hogy még a weblap sem az ami fel van tüntetve a képen :)

www.madmax.com

magerg
magerg
2015. márc. 4. 8:25
#1

n+1. filmes franchise játék. Majd akkor fog érdekelni ha tízszeresen megcáfolták hogy nem lett ótvar.

Vissza az oldal tetejére