Az EA bejelentette, hogy a Crysis 3 2013 tavaszán fog megjelenni PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra. A játékban Prophetet alakítjuk, aki 2047-ben visszatér New Yorkba, ami addigra kissé megváltozik: beborítja a Nanodrome, amit a korrupt Cell Corporation hozott létre. A Liberty Dome óriási fákkal, mocsarakkal és folyókkal tarkított városi őserdővé változott. Hét különböző területen kalandozhatunk majd, melyek a Seven Wonders névre hallgatnak. Prophet fegyvere egy halálos íj, páncélja a továbbfejlesztett nanosuit és földönkívüli technológiákat is használ. Miután rájön, hogy mi volt az oka az elkülönített nanodrome-ok létrehozásának, hősünk bosszúhadjáratba kezd.
A Crytek bejelenttette az előrendeléssel kapcsolatos részleteket is: a Hunter Edition tulajdonosaként hamarabb juthatunk hozzá az új íjhoz és tartozékaihoz, illetve a Hunter Nanosuit szerkóhoz, melyet multiplayerben használhatunk. Ötödik szintig xp bónuszokat kapunk, ezen kívül egy teljesen egyedi íj skin és három exkluzív dögcédula is jár nekünk.
Háromféle pakk közül választhatunk:
Stalker Pack: tartalmazza az alapjátékot, minden Hunter Edition tartalmat és a következő multiplayer tartalmakat, melyekhez a többieknél korábban juthatunk hozzá: Jackal félautomata shotgun, amely közelről rendkívül erős fegyver, egyedi hangtompítóval felszerelve; egy egyedi fegyver skin; két exkluzív témájú virtuális dögcédula.
Overkill Pack: tartalmazza az alapjátékot, minden Hunter Edition tartalmat és a következő multiplayer tartalmakat, melyekhez a többieknél korábban juthatunk hozzá: Typhoon fegyver (500 lövés/másodperces tűzgyorsasággal) és a hozzá tartozó skin és két exkluzív Overkill témájú virtuális dögcédula.
Predator Pack: tartalmazza az alapjátékot, minden Hunter Edition tartalmat és a következő multiplayer tartalmakat, melyekhez a többieknél korábban juthatunk hozzá: Feline gépfegyver és exkluzív álcázóruha. A Feline nagy tűzgyorsaságú fegyver, 60 töltény fér a tárába, közelről rendkívül hatásos.