Cooler Master headsetek - prémium hangzás kicsiben és nagyban

Sikerült-e a Cooler Masternek szépen szóló headseteket összehoznia? A cím alapján igen (de azért olvassátok el a cikket is).

Cooler Master headsetek - prémium hangzás kicsiben és nagyban

Legújabb tesztünkben ezúttal két Cooler Master headsetet és egy fülest próbálhattunk ki. Az MH751-et, amely analóg sztereó headset, és minden fontosabb platformhoz használható, illetve ikertestvérét, az MH752-t, amely már virtuális 7.1-es hangzást is tud. Mindkét headset jó felszereltséggel rendelkezik, mikrofojuk levehető, hordtáska jár hozzájuk, és kihajtható fülkagylóiknak köszönhetően könnyen szállíthatók. Harmadik tesztalanyunk, a hasonlóan fantáziadús nevű MH710, egy kis fülbe rakható headset, melyet szintén több platformon is hasznosíthatunk, és amelyhez szintén jár hordtasak.

Galéria megnyitása

MH751 - természetes hangzás, túltolt basszusok nélkül

A headset igényes, lila-fekete, levehető tetejű díszdobozos csomagolást kapott, amelyben szivacságyon pihen maga a készülék és a mikrofon. Ezen belül külön dobozka tartalmazza a kábeleket és egy nagy méretű puha, műbársony erszényt, amelybe használaton kívül beletehetjük a headsetet. A műbársony az a fajta, amivel tokok, díszdobozok belsejéét és külsejét is szokták borítani, és egy idő után szépen porladni és hámlani kezd, de amíg tart, addig legalább jól gyűjti a koszt.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

3,5 mm-es jack csatlakozóval ellátott MH751-et PC-hez és konzolokhoz egyaránt használhatjuk, és ha táblagépünkön, mobilunkon van ilyen csatlakozó, akkor ők sem maradhatnak ki a buliból. A levehető, 155 cm hosszú kábelen kis dobozka található, hangerőszabályzó tekerővel és mikrofon némító gombbal. Ezen kívül kapunk még egy elosztókábelt is, melynek segítségével olyan konfigoknál is használhatjuk a headsetet, ahol külön kell a mikrofont és a fülest csatlakoztatni. Mindkét kábel harisnyázott. Az alapkábel a bal oldali fülkagyló alsó részén csatlakoztatható a headsethez. Ez a részen bár szintén standard 3,5 mm-es jack a csatlakozó, de borítója speciális kialakítású: be kell dugni, és utána elfordítani, hogy rögzíthessük. 

A headset dizájnja visszafogott, nincsenek rajta felesleges díszítő elemek (külsőre a Takstar Pro 82 ikertestvére is lehetne, specifikációi és felszereltsége azonban eltérőek). Színe matt fekete, a fülkagylók külsején sötétszürke CM logó látható, a fülkagylókat tartó villát elegáns ezüstszínű betétcsík teszi érdekesebbé. A méretét kihúzható sínek segítségével fejünkhöz igazíthatjuk, ezek a sínek is ugyanolyan ezüst színűek, mint a mellettük lévő díszcsík.

Galéria megnyitása

A fejpánt és a fület körbeölelő, ovális fülkagylók is párnázottak, műbőr borításuk puha és finom. Belül, a hangsugárzók előtt a szokásosnál kicsivel vastagabb szivacsot találunk, ami szintén a kényelmet szolgálja. A fülkagylókat villás szerkezet tartja, melynek tengelyén billenthetők, ezen kívül még oldalirányban is elforgathatóak, méghozzá 45 fokig, így a fülkagylókat kihajtva a headset lapos lesz és könnyen szállítható. Sajnos az elforgatás irányára nem figyeltek, hogy nyakba véve is kényelmes legyen, pedig a kihajtható headseteknél ez is szempont - a HyperX Cloud Stingernél például jó irányban hajlanak a fülkagylók, és párnázott részükkel szépen ráfekszenek a kulcscsontunkra. Ha nyakba véve nem is, de a fejünkön az MH751 rendkívül kényelmes, és még könnyű is (tömege kábel nélkül mindössze 250 g) nem nyomta sehol a fejünket több órányi használat után sem. Három óra után már egy picit meleg volt, de ezen egy kis szellőztetéssel könnyen lehetett segíteni.

Már elsőre is nagyon kellemesnek találtuk a hangját, és hosszú távon sem okozott csalódást. A 40 mm-es neodímium meghajtókon a magasak rendkívül finomak, szépen szólnak, a mélyek karakteresek, de  nincsenek túlerősítve, mint a legtöbb gamer headseten. A középtartomány harmonikusan illeszkedik a kettő közé. A hangok tág teret kapnak, a különböző hangok, hangszerek szépen, tisztán, elkülönítve szólnak, a finom részletek is jól kivehetőek. A headset hangja is pont olyan, mint a külseje: sallangoktól mentes, nincsenek rajta nagyon feltűnő dolgok, mondhatni visszafogott, de pont az egyszerűsége az, ami tetszett. Aki mindent elnyomó basszusokra, és eltúlzott effektekre vágyik, annak nem ezt a headsetet ajánljuk. Aki viszont egy visszafogottabb, természetes hangzású, zenehallgatásra is kitűnő darabot szeretne, annak bátran tudjuk ajánlani, nekünk nagyon bejött.

A headset passzív zajszűrése kitűnő, zenehallgatás közben egyáltalán nem hallottuk, ha normál beszédhangon szóltak hozzánk, és a kiabálásból is csak a hangosabb rikkantások jutottak el a fülünkig. Munkatársunk, akinek az a feladata, hogy időnként ráüvölt a headsetet éppen használó cikkíróra, most kiélhette magát.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

A többirányú, levehető mikrofon 3,5 mm-es jack csatlakozóval kapcsolható a headsethez. A csatlakozó borításának kialakítása aszimmetrikus, így még véletlenül sem tudjuk rossz irányban felrakni a mikrofont. A hang minőségével nem volt problémánk, megfelel az ebben az árkategóriában szereplő headsetek mikrofonjaival szemben támasztott elvárásoknak. Kissé zavaró volt viszont, hogy a beszéd mellett a háttérzajok is behallatszottak, úgyhogy ha ezt a mikrofont használjuk, nem jöhet szóba a hangfalakra való kihangosítás.

MH752 virtuális 7.1-es USB-s/analóg headset

A két headset külseje és specifikációi azonosak, ezért itt már csak a különbségekre térünk ki. Az MH752 csomagolása megegyezik a kisebb tesóéval, ugyanolyan szép díszdobozban kapjuk, és az extrák között itt is szerepel az ismeretlen szavatosságú műbársonnyal borított erszény, de így izgalmas az élet.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

A headsetet a mellékelt 150 cm-es minijackes levehető kábelnek köszönhetően ugyanúgy analóg módban is használhatjuk, mint az MH751-est, így a több platformon való használat lehetősége is megmaradt. Az egyetlen különbség, hogy ezen a kábelen nincs hangerőszabályzó. A mellékelt másik kábel USB-s, 140 cm hosszú, csatlakozója aranyozott. A virtuális 7.1-es hangzást a rajta lévő kis dobozka rejti, a minijackes analóg kábelt ebbe kell dugni, így csatlakoztathatjuk a headsethez. A dobozkán külön gomb van a 7.1-es ki-és bekapcsolására, a mikrofon némítására, illetve a headset és a mikrofon hangerejének szabályozására.

Már csak a hangzás maradt hátra. A virtuális 7.1-essel kapcsoltban a tapasztalatunk az, hogy nem sokat ér, ha nem lehet szoftveresen kalibrálni. Teljesen egyedi a hallásunk, füleink elhelyezkedése, és ahogyan agyunk értelmezi a beérkező jeleket. Van rá esély, hogy paramétereink megfelelnek az általános gyári beállításoknak, de legtöbbször nem ez a helyzet.

Ennél a headsetnél is hasonlókat tapasztaltunk. A Cooler Master Portalban lévő EQ-t tudjuk a headsethez használni, de a virtuális 7.1 kalibrálására nincs a szoftverben lehetőség.

Galéria megnyitása
 

A 7.1-es tágabb teret adott a hangoknak, és az alaplapra integrált hangkártyáknál egy fokkal szebben szólt, bizonyos hangok (főként a lövések) ütősebbek voltak, de összességében nem lett jobb tőle a teljesítményünk, és az ellenfelek elhelyezkedését sem tudtuk pontosabban belőni. Akinek külön hangkártyája van, annak ez a mód nem igazán jelent pluszt, akinek nincs, az elgondolkodhat rajta, hogy megéri-e neki az a 3400 Ft többletköltség, amit a kicsivel jobb hangzás és a virtuális 7.1 jelent.

Galéria megnyitása

MH710 - prémium hangzás, kicsiben is

Utolsó tesztalanyunk kicsi, hordozható, fülbe rakható készülék, gazdag felszereltséggel, melynek köszönhetően több platformon (PC, mobilok, táblagépek, konzolok) is használható.

A headset kábele harisnyázott, 130 cm hosszú, és 3,5 mm-es jackben végződik. Kapunk hozzá egy elosztókábelt, egy USB-C átalakító kábelt, és egy repülőgép adaptert is. Három különböző méretű készlet jár hozzá a gumi borításból, különböző fülméretekhez. Ezen kívül még egy kemény, cipzáras kis kerek táskát is kapunk, amibe a készülék az összes alkatrészével együtt belefér. A tok fekete, a rajta lévő logó és a cipzár pedig a dicsőséges Pantone 2593 C színben, azaz Cooler Master lilában tündököl. Tetején még egy kis fül is van, melynek segítségével felakasztható.

Az MH710 különlegessége, hogy kétféle hangprofillal látták el, melyek között szabadon válthatunk, a Cooler Master ezt a technológiát, melyet először a CES 2018-on mutattak be a hangzatos "Focus FX" névre keresztelte. Lényegében arról van szó, hogy választhatunk, hogy a játékokhoz idomított, vagy a filmnézéshez és zenehallgatáshoz készült profilt akarjuk-e használni. 

Galéria megnyitása

Két nyomógombot találunk a fülbe rakható alkatrészek hátsó felén, ezek segítségével válthatunk a két mód között. Ez a megvalósítás több okból sem ideális. Ha a füles bent van a fülünkben, akkor a kattanás elég hangos, ezért mindenképp azt ajánljuk, hogy átkapcsolásnál vegyétek ki. A másik probléma, hogy érzésre nem lehet tudni, hogy a gombok be vannak-e nyomva, vagy sem, és mivel két külön kapcsoló van a két fülhöz, simán előfordulhat, hogy csak az egyik fülünkön lesz benyomva a gomb, a másikon nem. Kis kapcsolgatás és kísérletezés után persze rá lehet érezni a dologra, de az biztos, hogy ezt a részt sokkal egyszerűbben és jobban is megoldhatták volna.

Ha a kapcsolgatás megvalósítása nem is a legjobb, a hangzásra nem lehet panaszunk. Kellemes meglepetés ért, mert nem gondoltuk volna, hogy egy ilyen kis fülhallgatóból ilyen hangok jöhetnek ki. Tisztán szólt, és a zenehallgatáshoz ajánlott módban egyáltalán nem hiányoztak a basszusok, pedig az ilyen kis fülesekre általában jellemző, hogy magasabb a hangjuk. A hétköznapi videózás, filmnézés mellett élmény volt a zenehallgatás, és a játékok is szépen szóltak vele.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

Az alap mód kiegyensúlyozottabb, míg a játék módban hangsúlyosabb a középtartomány, és jobban hallhatóvá válnak a lépések, ami FPS-ekben fontos lehet. Gyengébbek viszont a basszusok, ami miatt az effektek és a kísérőzenék már nem szólnak olyan szépen, az összhangzás kicsivel laposabb. Ez persze játéktól és műfajtól is függ, nekünk jobban tetszett a hangzás az erősebb basszusokkal, dehát valamit valamiért. Ezt a módot nem ajánljuk filmekhez, vagy zenéhez, a játékoknál meg egyéni ízlés dolga, hogy kinek mi ön be (és persze játékonként is változó).

A headset mikrofonja a kábel jobb felén található. Ránézésre jellegtelen kis fényes fekete műanyag dobozka, de ha közelebbről megvizsgáljuk, kiderül, hogy nyomógomb is egyben, amivel felvehetjük illetve lerakhatjuk a telefont. A mikrofon hangminőségével nem volt problémánk, megfelelt az elvárásoknak, beszédünket tisztán és érthetően átvitte.

A készülék a korábban piacra került Cooler Master MH703-mal azonos felszereltségű, a Focus FX az, amivel többet tud, amiért cserébe árban kb. 5K-val kerül többe. (Az MH703 jelenlegi ára kb. 10 ezer Ft, a tesztünkben szereplő MH710 ára pedig 15K körül mozog). Szerintünk az a plusz, amit a Focus FX jelent nem feltétlenül éri meg ennyiért, legalábbis amíg nem találnak a ki- és bekapcsolására egy jobb megoldást. Összességében a hangminőség az, ami kiemeli ezt a headsetet a kategóriájában lévők közül, ezért már érdemes lehet elgondolkodni rajta, de aki biztosra akar menni, annak inkább az MH703-at ajánljuk.

Galéria megnyitása

Összefoglaló

A Cooler Master MH751 headset kiemelkedően jó hangzása és felszereltsége alapján 20K körüli árával ár-érték arányban nagyon jónak számít. Több platformon is használható, hordozható, nemcsak játékhoz, zenehallgatáshoz, és mindennapi használatra is jó választás. 

Az MH752-t csak azoknak ajánljuk, akik nem tudnak virtuális 7.1-es hangzás nélkül meglenni, vagy gyenge az alaplapi hangkártyájuk, és kicsivel jobb hangminőséget szeretnének.

Az MH710, ahhoz képes, milyen kicsi, nagyon is meglepett minket kitűnő hangzásával, és jó felszereltségével. Egyedül a Focus FX bekapcsolásának módjára húztuk fel a szemöldökünket, de akinek ez nem kell, annak mint írtuk, ott az MH703, jóval olcsóbban.

Hangzás terén mindhárom készülékkel elégedettek voltunk, úgy érezzük, a Cooler Master ezen a téren kitett magáért.

-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.displayName }}
  • {{ product.description }}
Értékelés ({{ product.ratingCount }})
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
nem elérhető
{{ product.displayName }}

-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.displayName }}
  • {{ product.description }}
Értékelés ({{ product.ratingCount }})
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
nem elérhető
{{ product.displayName }}

-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.displayName }}
  • {{ product.description }}
Értékelés ({{ product.ratingCount }})
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
nem elérhető
{{ product.displayName }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward