A DDR3-as memóriamodulokat leváltó DDR4-es memóriamodulok érkezésére még elég sokat kell várni, ám ezek a termékek már készülnek az egyes gyártók műhelyeiben, így időről időre találkozhatunk olyan bejelentésekkel, amelyek keretén belül a vállalatok első DDR4-es memóriamoduljaikat mutatják be.

A Samsung háza tájáról korábban már érkezett hasonló bejelentés, most pedig a Micron kavarja fel az állóvizet a maga első, Crucial márkájú DDR4-es memóriamoduljával. Az új memóriamodul 30 nm-es osztályú gyártástechnológiát alkalmazó 4 Gb-es memóriachipekből épül fel. A most bejelentett DDR4-es DRAM mellett a vállalat a későbbiekben RDIMM, LRDIMM, So-DIMM, illetve normál és ECC támogatással rendelkező UDIMM memóriamodulok gyártásához is fel fogja használni a 4 Gb-es DDR4-es memóriachipet. Az első DDR4-es memóriamodul egyoldalas kivitelben érkezik, de a 4 Gb-es memóriachip természetesen kétoldalas modulok gyártásához is felhasználható, így modulonként 8 GB-nyi kapacitás áll rendelkezésre.

Galéria megnyitása

A Crucial márkájú DDR4-es DRAM a gyártó közleménye szerint 20%-kal alacsonyabb üzemi feszültségen dolgozik, mint a normál DDR3-as memóriamodulok. A DDR3-as memóriamodulok esetében a normál példányok 1,5 voltos, az energiatakarékos, alacsonyfeszültségű példányok pedig 1,35 voltos üzemi feszültséget igényelnek - ezzel szemben a DDR4-es megoldások már csak 1,2 volton üzemelnek.

Az alacsonyabb üzemi feszültség miatt energiamegtakarításra nyílik mód, de ezzel együtt sebességnövekedésre is számíthatunk: a DDR4-es memóriamodulok akár kétszer gyorsabbak lesznek DDR3-as társaiknál. Itt a Crucial termékmarketingese kiemeli: a DDR4-es memóriamodulok már most kétszer gyorsabbak, mint azok a DDR3-as memóriamodulok, amelyek a DDR3-as szabvány bemutatásakor rendelkezésre álltak. A jelenlegi memóriamodul DDR4-2133 MHz-es órajelet alkalmaz, méghozzá DDR3-2133 MHz-es memóriamodulokra jellemző időzítések mellett - állítja az AnandTech.

Galéria megnyitása

Utóbbinak, azaz a gyorsulásnak köszönhetően a rendszer adatfeldolgozásának sebessége növekszik, az alkalmazások gyorsabban betöltődnek, az adott konfiguráció sokkal rugalmasabbá válik, plusz a több szálon futó, adat-intenzív alkalmazások teljesítménye is látványosan javul.

A Crucial DDR4-es memóriamoduljaira élettartam-garancia jár majd, stabil és megbízható működésüket pedig alapos tesztek garantálják. A DDR4-es termékek szállítása a jelenlegi tervek az idei év végén kezdődhet meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
YellowFlash
YellowFlash
2013. jan. 14. 9:53
#18

Nekem 8GB van a gépben, ez nekem elég. Bár tervezek újabb procit és vele új alapot is venni. Ha meg kell még RAM, akkor sem hiszem, hogy áttérnék DDR4-re. Inkább jön bele még 8GB oszt csókolom. :)

Drága ocsabim: a hawaii két "i" =(:(:P

Intelboys
Intelboys
2013. jan. 14. 9:21
#17

Én majd a DDR2-esről fogok átváltani DDR4-esre, mert nekem még mindíg ddr2-es lapom van, ddr3-as kimarad :D

carraroxt
carraroxt
2013. jan. 13. 15:04
#16

Szerintem kár ezen izgulnotok. A Prociknak már a DDR3 is bőven elég, az APU-knak meg a DDR4 is kevés lenne, már ha most megjelenne is. Szóval szerintem egyelőre örüljünk csak az olcsó DDR3-aknak. ;)

serioussam1966
serioussam1966
2013. jan. 12. 9:34
#15

Mi?...ööö bab? mentem...

serioussam1966
serioussam1966
2013. jan. 12. 9:33
#14

böff.... jöttem....

axe
axe
2013. jan. 12. 8:47
#13

DDR4-es memóriamodulok már most kétszer gyorsabbak, mint azok a DDR3-as memóriamodulok, amelyek a DDR3-as szabvány bemutatásakor rendelkezésre álltak.

olvassátok már el mielőtt beböfögtök...

jozsefm
jozsefm
2013. jan. 11. 20:40
#12

Nagyon ES kinézetű még ez.

tibaimp
tibaimp
2013. jan. 11. 19:40
#11

Djmisi: az a konfig még évekig megfelelő lesz, nem hiszem hogy szükséged lesz ddr4-re.

Asagrim: +1

zoli559
zoli559
2013. jan. 11. 17:05
#10

Djmisi:

Ugyan így jártam én is. Mocskos dolog mindig változtatni a foglalatokat csak h mindig kötelezzenek új gépet venni, amikor sokszor elég lenne csak 1 cuccot cserélni.

Ez az üzlet, minek cseréljen a hülye user 1-et ha lehet 3-at is. :S

Asagrim
Asagrim
2013. jan. 12. 1:59

Elkerülte a figyelmedet a mondat első szava. NEKED lehet hogy 1 év múlva LGA2011-et kell venned, hogy mehess 32 GB RAM fölé, NEKEM nem kell több mint 16 GB semmihez egy otthoni gépben.

Djmisi
Djmisi
2013. jan. 11. 15:55
#9

Meg nekem Igaz csak G.Skill ramom van 16giga ddr3 1600-as de a legújabb aida64-ben minden mérésben szinte első vagyok ami nem is olyan rossznak mondható eredmény szerintem és egy darabig elég is lesz még majd utána csere 32gb-re ha szükséges megy 2400-ra....

Djmisi
Djmisi
2013. jan. 11. 15:54
#8

Az a baj nem csak ram cserében kel hozzá gondolkodni akkor már venned kel hozzá új alaplapot mondjuk én most vettem maximus v formulat meg i7 3770k a lényg ha veszel akkor uj proci is kel mert jövőre ezekben már tuti csak 1150-es foglalatok lesznek.És én megszívtam hiába prémium kategóriás az alaplapom már nem tudok nagyobb procit bele rakni a jövőben meg semmit sem tehát ha ilyen ramban gondolkodik valaki akkor minden másban is kel szerintem...

jozef8
jozef8
2013. jan. 11. 15:32
#7

Hát szerintem nagyon nem érné meg a DDR4 még ilyenkor az elején. A DDR3-as Corsair ramjaim 2400 MHZ-en ketyegnek. 2x4 GB-ot itt vettem Iponon 13-ért. Majd ha magasabb órajelen ennyi lesz az ára, akkor talán majd megéri! Addig nem nagyon hiszem hogy adnék érte többet :)

Csaber
Csaber
2013. jan. 11. 15:03
#6

Én szinte biztos vagyok benne hogy a DDR3 aljához mérnek az pedig 1066 MHz de , az 1333 MHz-hez képest is kevésnek érzem , úgyis első körbe jól lehúzzák az embereket , rá egy év múlva kidobják a ~3000 MHz-seket aztán meglepő módon 1 múlva már 4000 MHz-es ramok lesznek a "jók " , azután " túltermelés " lesz olcsók lesznek a ramok és bejelentik a DDR5-öt, szóval 2017 előtt , nem lesz nagy üzlet DDR4-be fektetni a pénzt

thedeveloper
thedeveloper
2013. jan. 11. 14:59
#5

Ha nem is gyorsabb, mint a DDR3, de mobileszközökbe mindenképpen érdemes lehet alkalmazni, mert ott minden mV számít. :)

Phantomstranger
Phantomstranger
2013. jan. 11. 14:58
#4

Semmi baj, a Phenom erős, az 5770 bírja még, 2014 nyaráig még el lehet lenni vele.

atti2010
atti2010
2013. jan. 11. 15:04

Ez a CPU-n nem sokat vagy egyáltalán nem fog dobni, a szerverek és az APU-k fogják tudni kihasználni, na meg vér István a benchmarkokban.

Balucsek
Balucsek
2013. jan. 11. 14:24
#3

raj1: a tervezők asztalán...

Amúgy mihez képest 2x gyorsabb? remélem azonos órajelen gyorsabb a DDR3-nál ennyivel és nem a DDR3 1333-as őskövületekhez képest ami az alap volt...

atti2010
atti2010
2013. jan. 11. 14:35

Pedig gyanús mert 1333 a standard, ebből is ki tudja hány év múlva lesznek normális áron gyorsabb modulok de a 2133 kezdésnek biztató.

raj1
raj1
2013. jan. 11. 14:13
#2

hol vannak az ezeket befoglaló alaplapok ? :D

atti2010
atti2010
2013. jan. 11. 14:21

Először a CPU-APU -kat kell bejelentse az Intel, AMD alaplapok majd utána jönnek de asztali fronton még nem hallani róluk, talán majd jövőre.

atti2010
atti2010
2013. jan. 11. 13:36
#1

A DDR4-es termékek szállítása a jelenlegi tervek az idei év végén kezdődhet meg.

Akkor ezek úgy 2015 tájékán lesznek emberi áron.

Vissza az oldal tetejére