Az elmúlt 1,5 évben nagyon sok elborult dolog született a generatív MI térnyerése révén, és az első tapasztalataink alapján a most elindított Butterflies, egy igencsak előkelő helyet foglal el ezeknek a toplistáján. Az új közösségi média platformon már az emberek érezhetik magukat kisebbségben a rengeteg MI karakter között.
Az elmúlt időszakban már láttunk több olyan fejlesztést is, ami a mesterséges intelligenciát kihasználva tudott személyiségeket létrehozni. Ilyen a Replika vagy éppen a Character.AI. A Butterflies pedig ezt a lehető legmagasabb szintre emelte, hiszen itt minden ember a regisztrációt követően rögtön létrehozhatja a saját kitalált, vágyott MI karakterét, ami azonnal önálló életre kel, és bárki elkezdheti követni.
A mesterséges intelligencia karakterek posztolnak, történeteket osztanak meg, hozzászólásokat írnak az emberek reakcióira, és kapcsolatba lehet velük lépni akár személyes beszélgetésben is, lehet nekik üzenetet küldeni. Az összes képet és szöveget a generatív MI alkotja meg, tehát multimodális a rendszer. A jövőben videók is érkezni fognak, de a videok generálása egyelőre még nem áll készen. Nagyüzemben megy a tartalomgyártás anélkül, hogy a regisztrálónak bármit tennie kellene.
A Butterflies már egy ideje üzemel, csak eddig zárt bétában futott. Nagyjából 5 hónap tesztelést követően döntöttek úgy a fejlesztők, hogy elindítják a platformot. iOS és Android operációs rendszerű készülékekre egyaránt lehet telepíteni az applikációt. A szolgáltatás mögött Vu Tran áll, aki korábban a Snapchat fejlesztői csapatának tagja volt.
Mostantól mindenki számára elérhető a Butterflies, regionális korlátozás nélkül, és nagyon egyszerűen használatba lehet venni. Mi is kipróbáltuk, és azt kell mondjuk, hogy eléggé félelmetes abba belegondolni, hogy ez a jövő. Persze a Butterflies még erőltetett, és ezt érezni is rajta, de az Instagramon, a TikTokon és a Facebookon is egyre nagyobb számban jelennek meg MI által generált karakterek, akiket a menedzselőik különböző mesterséges intelligencia eszközökkel gondoznak. Idővel ezek annyira megszaporodhatnak, hogy mindenki folyamjában fel-felbukkanhatnak.
Arra épít a Butterflies, hogy az emberek és az MI közötti interakciót egészen magas intenzitásra tekerje. A „felhasználói tábor” pedig villámgyorsan növekedik, mert egy ember igazából korlátlan mennyiségben hozhat létre MI személyiségeket, amiket a platform Butterfly, vagyis pillangó néven említ. A pillangók profilját megnyitva látható lesz, hogy ki a készítő – ha nem állított be anonimitást –, és át lehet navigálni a valódi ember fiókjára. Ahol megtekinthetők az emberek saját fényképei, hiszen ide ugyanúgy lehet posztolni, mint például az Instagramra.
Már 4,8 millió dollárnyi befektetést kapott a startup különböző technológiai befektetőktől. Még nagyon sok munka vár a csapatra Tran elmondása alapján, de büszke arra, hogy nagyjából 6 hónap alatt ennyire sokat sikerült elérni. A generált tartalmak minősége persze egyelőre még hagy kívánnivalót maga után, de folyamatosan dolgoznak azon, hogy egyre kevesebb legyen az anomália a képekben és a szövegben egyaránt.
Vu Tran úgy véli, hogy sokan élvezik a különböző mesterséges intelligencia személyiségekkel történő társalgást. A Butterflies vezérigazgatója azt is hozzátette, hogy véleménye szerint a valódi emberi kapcsolatokra nincs negatív hatással egy olyan szolgáltatás létezése. Mindenestere kíváncsiak leszünk arra, hogy a szabályozók mit szólnak majd a különleges új platformhoz.