Shop menü

BÚCSÚZIK A GOOGLE PLAY ZENE, ÉS NEM KÉRDÉS, HOGY MI AZ UTÓDJA

A YouTube Music végleg át fogja venni a helyét a Play Zenének, egy ideje már érett ez a döntés a Google-nél.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Búcsúzik a Google Play Zene, és nem kérdés, hogy mi az utódja

A Google számára a zenestreaming sosem hozott nagy sikert, pedig hosszú ideje próbál ezen a téren érvényesülni, és azért az Android révén is intenzíven próbálta belökni például a Google Play Zene szekerét. Miután ez nem vált be, a cég taktikát váltott, és létrehozta a YouTube Music-ot, ami hamarosan teljesen át fogja venni a Play Zene helyét is.

A Play Zene szolgáltatást a Google még 2011-ben indította el a jelenleg ismert formájában, de hamar kiderült, hogy nem fogja tudni felvenni a lépést az akkor már lendületesen növekedő Spotify-jal. Hiába nyújtott több tíz millió műhöz hozzáférést a Play Zene, leginkább azért használták az emberek, mert ez volt az androidos készüléken a gyárilag előre telepített zenelejátszó – adott esetben alternatíva nélkül. Előfizetők széles táborára nem sikerült szert tennie, így hamar elkezdett az utódján dolgozni a vállalat.

Galéria megnyitása

A YouTube Music 2015-ben indult, szóval azt nem lehet mondani, hogy a Google igyekezett a Play Zene leváltásával, nagyon hosszú ideig biztosította annak a támogatását még akkor is, amikor már egyértelmű volt, hogy nincs tovább. És most jelentette be a cég hivatalosan is, hogy 2020 decemberét követően már teljesen a YouTube alapjára épülő zenestreaming platform lesz használatban, végleg leköszön a Play Zene.

Jelen állás szerint Dél-Afrikában és Új-Zélandon már szeptemberben elkezdődhet a szolgáltatás leállása, októberben pedig fokozatosan folytatódik majd nemzetközi szinten egyre több országban a Play Zene nyugdíjazása. A Google természetesen ügyel arra, hogy senkinek ne maradjon beragadva az előfizetése, minden szolgáltatási díj felszámítása azonnal le fog állni, amikor az adott régióban megszűnik az elérhetőség, ezzel tehát a felhasználóknak nem kell külön törődnie.

Galéria megnyitása

A Google az elmúlt évek során az összes fontos funkciót átmentette a Play Zenéből a YouTube Music-be, ennek köszönhetően nem kell attól tartania a felhasználóknak, hogy le kell majd mondaniuk egy-egy kedvelt opcióról. És megoldást nyújt a cég arra is, hogy a kedvenc lejátszási listáit se kelljen az embereknek hátra hagyniuk. Ha váltanak az előfizetők a YouTube Music-ra, a zenéket, listákat, ízléssel kapcsolatos információkat egyaránt átemeli a rendszer önállóan. Erről december végéig lehet gondoskodni, ezt követően a Google valószínűleg már törli a korábbi felhasználói adatokat is.

Galéria megnyitása

A YouTube Music rendszeresen frissül és kap új fejlesztéseket, plusz funkciókat. Nemrégiben jelent meg benne a Felfedező lap, ahol új dalokat lehet megismerni, melyek megfelelhetnek a felhasználó ízlésének. És a Google folyamatosan keresi annak a lehetőségét, hogy a saját programjait egymásba integráltan is biztosítsa, állítólag hamarosan találkozik majd a Google Térkép és a YouTube Music, és az Android TV applikációval is közelebbi viszonyba fog ez kerülni, a Google Assistant pedig ezen keresztül fog zeneajánlatokkal szolgálni.

A rendszeren keresztül a vállalat minden előfizető értesítéséről gondoskodik a mostani változást illetően. Ezáltal senkit nem érhet majd a dolog meglepetésként. A Play Zenén belül pedig már a hónap második felétől kezdődően nem lehet majd új előfizetést indítani, szóval a Google már augusztusban elkezdi az embereket a YouTube Music irányába terelni.

A továbbiakban a Google már a YouTube Music alkalmazást fogja előre telepíteni az androidos eszközökre a Google Mobile Services csomag szerves részeként. Ez veszi át az alapértelmezett zenelejátszó szerepét.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére