BRUTÁLIS ÖSSZEGET FIZETETT KI TAVALY AZ APPLE AZ APP STORE FEJLESZTŐKNEK

A vállalat értékesítési rekordokat halmozott az ünnepi időszakban is, de egész évben nagyon szép forgalmat tudott elérni, így a fejlesztők is jól jártak.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. jan. 14. 13:30
Brutális összeget fizetett ki tavaly az Apple az App Store fejlesztőknek

Folyamatosan kritizáljak az Apple-t azért, mert túl nagy terhet tesz az alkalmazások fejlesztőire, irreálisan nagy részét tartja meg a bevételeknek. Ha pedig valaki megpróbálja megkerülni a vállalat rendszerét, az túl sok jóra nem számíthat, de a cég eleve igyekszik megakadályozni az ilyen lehetőségeket. A cég szerint viszont minden rendben van, és most is örömmel számolt be arról, hogy mekkora bevételhez juttatta tavaly a fejlesztőket.

Nagyjából 60 milliárd dolláros bevételt könyvelhettek el 2021-ben az Apple révén, az App Store partnereként a fejlesztők.

Jelentős rekordot ért el a vállalat a bevételek terén, ennek köszönhetően pedig az alkalmazások készítői is nagyon jól jártak, legalábbis az Apple szerint. Hiszen a folyamatos kritikák arról szólnak, de az vállalat túl sok pénzt hagy a saját zsebében, és agresszívan lép fel azokkal, akik nem tartják magukat az App Store fizetési megoldásokra vonatkozó előírásaihoz. De most ettől tekintsünk el.

Galéria megnyitása

A mostani rekord eredmény óriási ugrás ahhoz képest, amit az elmúlt években láthattunk. 2020-ban a fejlesztők hozzávetőlegesen 45 millió dollárral gazdagodtak az App Store égisze alatt. Szóval éves szinten az egyharmadával ugrott a teljes bevételük. 2019 végén pedig még „csak” 35 milliárd dolláros összegről beszélhettünk.

Összesen, mióta elindult az App Store, 260 milliárd dollárnyi bevételhez jutottak a fejlesztők ebben a rendszerben.

Egy évvel ezelőtt volt az, hogy az Apple bejelentette a 200 milliárd dolláros csúcs elérését, ebből pedig nagyon jól érződik, hogy a növekedés tempója milyen ütemben gyorsul. Pillanatok alatt kiszámolható a mostani adatokból, hogy a 2008 óta üzemelő App Store esetében a fejlesztők a teljes bevételüknek a 23 százalékát hozták össze csak az elmúlt évben.

Galéria megnyitása

Szinte biztos, hogy 2022 végére már a 300 milliárd dolláros összesített csúcs is meglesz a fejlesztőknek. Pedig bizonyos esetekben a fejlesztők bevételének a 30 százalékát is zsebre teszik a cupertinóiak. A vállalat nem tolerálja azt, ha valaki megpróbálja kikerülni az App Store rendszerét, de azoknak a cégeknek, akik 1 millió dollár felett van a bevétele alkalmazásokból, az említett 30%-os „adót” kell leszurkolniuk. Az ennél kisebb fejlesztőknek van már annyi könnyítés, hogy csak 15%-ot von le a vállalat.

Az Apple elmondása szerint a kedvezmények a fejlesztők 98 százalékát érintik, de ennek ellenére a szabályozók továbbra sem elégedettek azzal, ahogyan a vállalat az App Store-t működteti. Az ünnepek alatt, illetve egészen pontosan karácsony kezdetétől az év lezárásáig, kétszámjegyű növekedés volt a forgalomban, és soha nem költöttek mér ebben az időszakban annyit az emberek a piactéren, mint most. Pontos számokat nem közölt az Apple arra vonatkozóan, hogy mekkora volt a forgalma számszerűsítve.

Galéria megnyitása

Azt viszont elmondta még a vállalat, hogy más szolgáltatásai is szépen szerepelnek. Az Arcade már több mint 200 játékot nyújt az érdeklődők számára, az Apple Music kínálata pedig átlépte a 90 millió dalt, és ezek lossless minőségben is élvezhetők. Az Apple TV+ és az Apple Fitness+ is folyamatosan növekedik, az Apple News pedig az elsőszámú hírszolgáltatás lett. Október végi adatok szerint pedig már 745 millió felett van a teljes előfizetői köre a vállalatnak, és az App Store-ben található szolgáltatásoknak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére