A Meta Reality Labs üzleti döntései sok szempontból megkérdőjelezhetőek. Eleve hatalmas összeget költenek kutatásra és fejlesztésre, ami nem is gond, hiszen új technológiákat hoznak be a köztudatba, megfizethető áron. És bár drága egy teljesen új, viselhető eszköz kifejlesztése, vélhetően képtelen a cég megfelelően gazdálkodni az erőforrásaival.
A Meta egy időben annyira nem tudott mit kezdeni a pénzével, hogy sorra vásárolta fel a világ legjobb VR stúdióit. A Ready at Dawn és a Downpour például a maguk nevében sikeresek voltak, indie fejlesztőkként vagy akár nagyobb kiadóknál is aranytojás tojó tyúkként vigyáztak volna rájuk. A Meta azonban a 3 és fél milliárd felhasználójával egészen más léptékben gondolkodik, mint mások, nekik a 10 000 aktív felhasználó egy VR játékplatformon nem jelent semmit, így szemrebbenés nélkül kapcsolták le az Echo VR-t és tették lélegeztető gépre az Onwardot.
Most azonban az eddigi legnagyobb leépétésüket jelentették be, kis túlzással az Oculus Studios felét megsemmisítették.
A leépítések egyik áldozata a SUPERNATURAL nevezetű fitnesz applikáció. Ezért a csapatért anno a Meta perre ment, ugyanis az USA trösztellenes szerve nem akarta engedni a felvásárlását a Meta számára. A Meta megnyerte a pert, az előfizetéses modellt követő SUPERNATURAL pedig az egyik legsikeresebb virtuális fitnesz applikációvá vált.
Ezt a stúdiót azonban még nem zárták be, nem úgy, mint a most következő hármat.
A Twisted Pixel Games, akik legutóbb a Deadpool VR-t készítették bezárásra került. A stúdió olyan játékokat tett le az asztalra, mint a Defector, BTeam, Wilson’s Heart, és bár 2D-s múlttal kerültek a VR iparba, jól ismert szereplőivé váltak a virtuális térnek is.
A másik AAA játék stúdió, akit leépítettek, az a Sanzaru Games, akik rendkívül sikeres és tényleg magas minőségű Asgard’s Wrath játékokat készítették. A Sanzarunak olyan játékai voltak még a múltban, mint a Marvel Powers United VR, The Sly Collection, God of War Collection vagy a Sonic Boom.
A harmadik AAA stúdió, ami bezárásra került, az a Armature Studio. Ez a csapat készítette a példátlan jó minőségű Resident Evil 4 VR-t Questre, a Sports Scramble-t, Injustice: Gods Among Us (Vita verzió), ReCore-t, de még a Fortnite tervezésében is részt vettek.
A Meta tehát szűkítette a portfólióját, így már csak 4 játék stúdiójuk maradt. A Beat Games a Beat Saberrel, a BigBox a Population: One-nal, a Camouflaj a Batman: Arkham Shadow játékkal. Az Ouro Interactive a Meta Horizon Worldbe készíti a játékait. A Meta szerint a leépítések oka az, hogy az okosszemüvegek piacára kívánnak fókuszálni. A játékosok és a fejlesztők is ledöbbentek a hír hallatán.
Az egyik Meta szivárogtató szerint a Quest sokkal inkább VR marad és a Meta nem fogja erőltetni annyira a Horizon World dolgokat. A Horizon World viszont a reményeik szerint a mobil készülékeken válhat erős applikációvá.