Az utóbbi fél évtized meglehetősen húzós volt az inXile vezetője, Brian Fargo számára. Stúdiója sikeresen gyűjtött pénzt, majd adta ki a Wasteland 2-t és a Torment: Tides of Numenérát, dolgoznak a The Bard’s Tale 4-en és a Wasteland 3 is készülőben van, illetve részt vett a befektetőbarát, csak játékokra összpontosító közösségi finanszírozási platform, a Fig elindításában. Karrierje azonban sokkal messzebbre nyúlik vissza ennél: először az Apple II-es The Demon’s Forge esetében találkozhattunk a nevével, illetve hozzá köthető az Interplay 1983-as megalapítása és aranykora (Fallout, Baldur’s Gate, Descent) is – most pedig úgy tűnik, hogy ki szeretne próbálni valami mást.

„Imádom a játékipart, de benne vagyok 1981 óta. Ott voltam Ken és Roberta Williamsszel, Trip Hawkinsszal, a Brøderbund srácaival – ha elnézem a barátaimat, sokkal több szabadidejük van, mint nekem. Nagyon intenzív munka ez, teljesen magába szippant. Azt hiszem, kicsit pihennem kellene.” – mondta Fargo.

Galéria megnyitása

A Williams-házaspár 1979-ben alapította meg a Sierra Online-t (eredetileg On-line Systemst), 2000 táján vonultak vissza, Hawkins pedig, aki 1982-ben elindította az Electronic Artsot, néhány évvel később kiszállt a játékiparból. A szakmában nehézsúlyúnak számító Brøderbund 1998-ig húzta. Fargo azonban még mindig itt van: 2001-ben otthagyta az épp pénzügyi gondokkal küszködő és a francia Titus Software által lényegében felvásárolt Interplayt, 2002-ben megalapította az inXile-t, mely olyan játékokat adott ki, mint a Bard’s Tale, a Super Slacker, a Hei$t és a Hunted: The Demon’s Forge. Ekkoriban indult el a Kickstarter, mely lehetővé tette a Wasteland 2 elkészítését és visszahelyezte Fargot, illetve stúdióját a PC-s játékok térképére.

A Wasteland 3 csak 2019 körül várható, tehát nem arról van szó, hogy Fargo holnap kilépne az ajtón; rengeteg ideje van arra, hogy meggondolja magát. Ugyanakkor úgy látja, hogy az inXile jó helyzetben van ahhoz, hogy távozzon, személyes és üzleti szempontból is.

„Nincsenek kifizetetlen külső hitelezőink, nincs adósságunk. A cég jól fog teljesíteni, amíg jó játékokat készít.” – fejtegette Fargo. Azt is elismerte, hogy ha tényleg a Wateland 3 lesz az utolsó játéka, akkor még nagyobb nyomás nehezedik majd rá azért, hogy igazán kitűnő alkotás legyen.

Hogy mit csinálna legszívesebben, miután visszavonult? Nos, mindig meg akarta látogatni a Machu Picchut…

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Nissifer
Nissifer
2017. márc. 28. 2:33
#2

Kickstarter-en gyűjtést kellene szervezni.. inkább kifizetnénk előre a wasteland 3 árát is, csak ne készítse el, és takarodjon már el végre.

BadDevil
BadDevil
2017. márc. 27. 23:24
#1

Pedig eltűnhetne végre...a Torment össze-vissza nyírbált, valszeg szándékosan kiegészítőre/DLC-re szánt utolsó egyharmada és a be nem teljesített ígéretek, valamint a fejlesztés közben távozó producer mind-mind azt sugallják, hogy ideje lenne valaki másnak irányítania a céget...de ez igaz sajnos a nagy öregek legnagyobb részére, Tim Shafer-re, Peter Molineaux-re és a többiekre is...

Lehet, hogy a nevéhez fűződik jópár kultikus alkotás elkészülte, de személy szerint sosem kedveltem a megnyilvánulásait, mindig is egy kényszerből pajtizós üzletembernek tűnt...

Vissza az oldal tetejére