Bővül a 10 éves League of Legends, összeszedtünk mindent, amit tudni kell róla

Mint minden jó ünnepelt nem ajándékot kért, hanem minket lepett meg nem is egy izgalmas dologgal.

Bővül a 10 éves League of Legends, összeszedtünk mindent, amit tudni kell róla

Hiába a LoL hatalmas népszerűsége, eddig nem nagyon terjeszkedett a Riot Games. Az évek folyamán csak a főjáték bővült, illetve most pár hónapja kapott egy különállónak tekinthető módot, a Teamfight Tacticsot, ami egy gyors válasz volt a Dota Auto Chess-re. Ez a centralizáltság viszont most megváltozik.

A League of Legends csak PC-n és Mac-en játszható, illetve moddolva Linuxon, de mobilos verziója nem létezik. Ez azért is különös, mert az évek folyamán rengeteg, okostelefonokra és tabletekre érkezett LoL klón lett sikeres és népszerű, tehát a Moba játékoknak nem feltétlenül kell csak egérrel és billentyűzettel működniük. A felvezetőből pedig gondolom már sejthetővé vált, hogy érkezik a mobilos és a konzolos változat.

A League of Legends: Wild Rift nem lesz azonos a PC-s verzióval, bár hasonlóságokat fog mutatni, az alapok nem változnak. Új irányítás és picit más mechanika fogja jellemezni a külsőre azonos megjelenésű monitoros testvérével. A meccsek hossza viszont a szokásos 20-40 perc helyett csupán 15 és 18 percesek lesznek, ami nagy megkönnyebbülés lehet a legtöbb játékosnak. Kezdetekben 40 hős áll majd rendelkezésre, ez a szám bővülni fog és bizony ez is ingyenes lesz, minden bajnok megszerezhető marad a játékvalutának hála. A skineket pedig 3D-ben is megcsodálhatjuk, sokkal közelebb kerülnek hozzánk a karakterek, mint korábban. 2019 végén küldik ki az első kínai tesztelőknek a játékot, majd 2020-ban fokozatosan vezetik be a mobil változatot. Ha ezzel végeztek, akkor jöhet konzolok valahol 2021 határán. 

A Teamfight Tactics is érkezik mobilokra, erre szüksége is van, mert az Auto Chess és a Dota Underlords már régóta ott terjeszkedik. A League of Legends Wild Rifttel ellentétben viszont ez egy teljes értékű átirat lesz, a PC-s játékosokkal való közös élmény probléma nélkül fog menni. Valahol 2020 környékén fog debütálni.

A gyűjtögetős kártyajátékok aranykora talán kicsit kezd leáldozni, a Hearthstone sem tudja már úgy tartani magát, mint korábban. Egy régóta esedékes pletykát teljesít be a Riot, hogy ő is készít valami HS és Magic: The Gathering-szerű dolgot. Jobb későn, mint soha? Jön a Legends of Runeterra.

A szokásos játékmenetet kicsit megbolondították. A fejlesztők szerint minden egyes mozdulat számít, mert egy körön belül mind a két játékos tehet le lapokat, ám az egyikőjüknek védekeznie, a másiknak pedig támadnia kell, aztán fordul a kocka. Ha pedig bizonyos feltételek teljesülnek, a legendáink a pályán fejlődhetnek, erősebbé válhatnak. A megszokott bajnokaink lesznek a legerősebb karakterek, a többi kártya, amiből jelenleg 318-van, pedig az univerzum egyéb részeiről származnak, például képregényekből vagy rajongók által készített művekből. A többszemélyes játék mellett még egyszemélyes kalandok is várhatóak. A paklik pedig régionként lesznek kategorizálva, ezeket pedig ügyesen kombinálhatod, hogy kiegészítsék egymás hiányosságait.

A 40 lapos paklinkban 6 hős lehet egyszerre, a képességeik szinergiája lehet a kulcsa majd a győzelmednek. Ami rögtön szembetűnik a játékra pillantva, hogy igyekeztek a fejlesztők a bajnokok egyedi tulajdonságait animáció formájában ráültetni a Runeterrára, vagyis minden porcikájával League of Legends hangulatot áraszt magából. A fejlesztők szerint pedig az a cél, hogy elsősorban a LoL játékosokat szólítsák meg, utána a többi gyűjtögető kártyajátékost. Erre már regisztrálhattok is ITT, hamarosan ugyanis kezdődik a zárt béta, a cucc maga pedig 2020 elején várható. Az androidos változatra ITT lehet előregisztrálni. Ez is ingyenes lesz.    

A következő Riot játék, a Project A, ami látszólag egy TF2/Overwatch klónnak ígérkezik. Ez a közeljövőben játszódik itt a Földön és egy kompetitív, hős alapú lövöldözős multinak ígérik, amit éveken át szeretnének támogatni, akárcsak a LoL-t.

A bemutatkozó videóban Anna Donlon producer hangsúlyozottan kitért arra, hogy a játék egyik legfontosabb prioritása a netkód tökéletesítése, hogy ne lehessen csalni a magas vagy az alacsony pingekkel való játszadozással, sőt, a csalókkal való harcra is felkészülnek és már most komolyan veszik őket. 2020-ban várható több infó róla, de ez nem jelenti azt, hogy meg is jelenhetne, a videók alapján még a fejlesztés elején tartanak.

A Project F-ről nem sokat tudunk csak hogy készül. Egy League of Legends világában játszódó, multialapú Diablo szerű projektről lehet szó, ami Runeterra vidékein játszódik. És ennyi is. Lehet végül nem fog megszületni a játék, de érdemes lesz figyelni, hátha idővel kiderül, mi is lesz ez valójában. A Project L  szintén egy League of Legends univerzumos címnek ígérkezik, ám bunyós formában. Ez is egy régóta pletykált stílus, amit a rajongók szerettek volna már látni a Riottól, az első látványtervek alapján talán a Street Fighter játékmenetéhez közelít a cucc, de az egész irányzat akár már holnaptól is megváltozhat, annyira az elején vannak a fejlesztésnek.

A Riot Gamesnél a világ topkategóriás művészei dolgoznak, rengeteg animációt, képet és egyéb anyagot kaptunk már tőlük, ami az univerzumot nem ismerőket is le tudta nyűgözni. Mivel több legendásan jó kisfilmet gyártottak már számunkra, így ideje volt már annak, hogy kicsit kibővítsék a játékidőt. Érkezik az Arcane, a Riot Games saját animációs sorozata, ami a trailer szerint két LoL hős történetét meséli majd el.

Most pedig beszéljünk egy kicsit az alapjátékhoz érkező újításokról. Bemutatkozott egy videóban Senna, a legújabb Bajnok.

Egy kicsit megújítják a játékmenetet, hogy friss maradjon a LoL. A 3. sárkány érkezésével át fog alakulni a csatatér, amire eddig nem volt még példa az eddig fix Idézők Szurdokában. Új ösvények és útvonalak fognak megjelenni, hogy gyorsabban haladhassunk és néhol bokrok fognak eltűnni. A változásokról részletesen itt olvashatsz magyarul. Ha a holnapi naptól 10 napon keresztül bejelentkezel a játékba, akkor különböző ajándékokkal leszel gazdagabb. Részletek a videóban.

A Riot Games egy igazi siker sztori. A 2009-es megjelenése után, a Warcraft 3 DotA klónjaként szinte az eredetiség teljes hiányával kezdte a pályafutását, de ingyenességének hála a játékosok igencsak nagy része ezzel játszott. Az egyszerű alapfelállás, miszerint 5-5 player irányít egy-egy hőst lényegében a kezdetektől fogva adott volt, az igazi különlegessége a játéknak a gyűjtögethető hősök lettek, akik mindig új és izgalmas képességekkel rendelkeztek.

A DotA klón nevet idővel sikerült levetkőznie. A fejlesztők elkezdtek a történetre is jobban koncentrálni, animációk, képregények és egyéb írott novellák során idővel egy igazi világot kaptunk. A játék sikerét jól mutatja, hogy bizony volt egy időszak, amikor a LoL még támogatói oldalról is 100%-os lokalizációt kapott, szinkronokkal, hivatalosan támogatott magyar e-sport bajnokságokkal. Ebből mostanra már kicsit visszavettek.

A játékmódok tekintetében viszont az első és legfontosabb az Idézők Szurdoka volt, ami a klasszikus DotA pályadizájnt gondolta tovább. Ezen kívül időszakosan megjelentek más játékmódok is, illetve hosszabb távon sikeres tudott maradni a Kanyargó Rengeteg és az Ordító Hasadék, amik állandó részévé váltak a LoL-nak.

Rengeteg pletyka merült fel az évek folyamán, hogy a Riot Games nem csak a League of Legendset készíti, hanem vannak más projektek is a háttérben. Az évek alatt viszont sose kaptunk különálló játékot, az egyetlen igazinak mondható spin-of az a nemrég érkezett Teamfight Tactics, ami nem mellesleg a Dota 2 Auto Chess módnak a klónja.

És mire is ez a történelmi kitekintő így a cikk végén? Jön Netflixre egy dokumentumfilm a League of Legends-ről.

A League of Legends magyarul játszható és ingyenes, letölteni innen lehetséges.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap