Shop menü

BLUETOOTH HANGSZÓRÓ LEHET A NOTHING ÚJ TERMÉKE

Biztos, hogy audió eszközzel készül a vállalat, és még ebben a hónapban lehullhat a lepel az új termékről, de egyelőre nem borítékolható, hogy mi lesz ez.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Bluetooth hangszóró lehet a Nothing új terméke

A Nothing Carl Pei vezetése alatt nagyon komoly terveket dédelgetve indult el, de sajnos nem úgy halad előre, ahogy eredetileg tervezte. Több mint két évvel a létrehozását követően még mindig csak két termékkategóriát érintett, de most kiszivárgott pletykák és képek alapján jöhet egy teljesen új eszköz a startup égisze alatt.

A vezeték nélküli fülhallgató és az okostelefon után a Nothing egy hordozható hangszórót dobhat piacra.

Több forrásból is érkeztek a napokban információmorzsák arról, hogy egy hangszóróval rukkolhat elő a Nothing, és mind eddig minden termék esetében, ennél is egy olyan dizájnt húzhat elő a kalapból a vállalat, ami teljesen szokatlan. A hangszórók frontján már nagyon sok különböző formatervet lehetett látni, de a Nothing eddig még nem okozott csalódást, ha egyedit igyekezett alkotni, ebben pedig a Teenage Engineering csapata segíti a cég munkáját.

A svéd dizájnerekkel Carl Pei és a Nothing már a kezdetek óta szoros viszonyt ápol, és a szakemberek ebben az esetben úgy bontakozhatnak ki, hogy a saját terepükön mozoghatnak. A Teenage Engineering ugyanis elsődlegesen audió eszközöket tervez. Van is a kínálatában vezeték nélküli hangszóró, tehát különösen sok tapasztalattal készíthettek a szakemberek a Nothingnak ilyen eszközt.

Eddig minden Nothing terméknek áttetsző burkolat jutott, és minden bizonnyal ezt a trendet a vezeték nélküli hangszóró esetében sem fogja megtörni a startup. Egy kiszivárgott vázlat alapján a terméknek még kijelzője is lesz, ráadásul kör alakú. Több hangszórót fog használni, és ezek eltérő képességűek lesznek. Elképzelhető, hogy nem minden hangkeltő lesz aktív, de erről egyelőre nem szólt a fáma. Viszont a Bluetooth-os hangkeltőkben sokszor található passzív egység az ütősebb mélyekért.

Galéria megnyitása

A szerkezet kezelőszervei oldalt lesznek elhelyezve. Több gombbal is rendelkezni fog. A tetején egy fogantyú lehet majd. Egyébként egyszerű doboz formáról beszélhetünk itt, semmi sallangot nem látni a megszellőztetett renderen. Van két fekete kör is a képen, ami igazából lehet akár két magas hangsugárzó, de az sem zárható ki, hogy két tekerhető gomb. A termék alján gumi talpakat lehet megfigyelni, melyek stabilitást adnak az eszköznek, és védik, hogy ne legyen hamar karcos az alja.

A készülék minden bizonnyal nagyon egyszerű, lényegre törő nevet fog kapni egy (1)-essel megtoldva. Nem lenne túl meglepő, ha Nothing Speaker (1)-ként kerülne fel a palettára.

Carl Pei a Mobil Világkongresszuson semmilyen újdonságról nem beszélt, de egy dolgot azért elhintett. Elmondta Barcelonában, hogy még ebben a hónapban, tehát márciusban be fog jelenteni egy új terméket a vállalkozás. Azt azonban nem mernénk teljes meggyőződéssel kijelenteni, hogy a hordozható hangszóró lesz majd ez a megoldás, mivel az utóbbi időben egy új vezeték nélküli fülhallgatóról is voltak képek.

Galéria megnyitása

A vállalat egy ideje már dolgozik a Nothing Ear (2)-n, ami a dizájnt, a formát tekintve csak minimálisan fog eltérni a mostani modelltől, azonban az áttetsző felszín alatt meglehet, hogy akár szemmel látható módosítások is lesznek. Hiszen itt be lehet látni a készülékbe, és néhány komponensek a cseréje feltűnhet majd azoknak, akik igazán közelről veszik szemügyre a kiegészítőt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére