Az elmúlt években a Meta alatt sokat romlott a WhatsApp megítélése, de a fejlesztők igyekeznek tenni azért, hogy ezen a téren a helyzet egy kicsit jobb lehessen. Kiterjeszti a cég az eltűnő üzenetek küldésének lehetőségét, és már a mesterséges intelligenciával is lehet majd biztonságosan üzenetet váltani.
A Meta egy ideje már igyekszik az összes szolgáltatásába beleoltani a mesterséges intelligenciát. Ebből eredően a WhatsApp keretei között is lehet már egy ideje beszélgetni a Meta AI chatbottal. Ezen a fronton pedig most bemutatásra került a Meta AI-jal folytatott inkognitó csevegési funkció. Úgy lehet majd beszélgetni a továbbiakban a cég generatív MI eszközével, hogy a csevegések tartalma senkihez nem kerülhet ki.
“Tíz évvel ezelőtt világszerte bemutattuk a végpontok közötti titkosítást, most pedig a Meta AI-jal folytatott csevegésekre is kiterjesztjük ezt az adatvédelmi megközelítést.” – jelentette ki a vállalat.
A beszámolójában a Meta arról írt, hogy más platformok esetén az inkognitó módot nem mindig vették kellően komolyan a fejlesztők, például látható volt a küldött és a beérkezett üzenet, itt azonban más a helyzet. Mesterséges intelligencia ide vagy oda, itt a cég állítása szerint tényleg nem lehet senkinek sem rálátása arra, hogy miről folytatott privát beszélgetést a felhasználó a Meta AI eszközzel.
“Amikor inkognitó csevegést indítasz a Meta AI-jal, privát jellegű, ideiglenes beszélgetést hozol létre, amelyet csak te láthatsz. Az üzeneteid olyan biztonságos környezetben lesznek feldolgozva, amelyhez még a Meta sem férhet hozzá. A beszélgetéseidet nem menti el a rendszer, az üzeneteid pedig alapértelmezés szerint eltűnnek” – emelte ki a vállalat.
Ezeknek a beszélgetéseknek a tartalmát nem használja fel a közösségi média ura a nyelvi modellek képzésére sem. Ezt különösen a Meta esetében érdemes külön elmondani, mert a vállalat hajlamos a lehető legtöbb felhasználói adatra rátenni a kezét változatos felhasználási célokkal. Az új funkció esetén a Meta legerősebb privát adatkezelésével lesznek védve a privát Meta AI beszélgetések.
A Meta elmondta, hogy ez az újítás fokozatosan kerül bevezetésre, és hosszadalmas lesz a folyamat a következő hónapokban. A Meta AI-jal folytatott inkognitó csevegési funkció nemcsak a WhatsApp keretében, hanem a dedikált Meta AI applikációban is elérhető lesz majd a későbbiekben.
Ezen felül az iOS-en is elérhető lesz már a továbbiakban az egyszeri olvasást engedő üzenet, ahogy az korábban az Androidon elindult. Most még csak teszteli ezt a lehetőséget a WhatsApp az Apple platformján, de a biztonságosabb kommunikációt ez a funkció is erősíteni fogja.
Eltűnő, önmagától megsemmisülő üzeneteket már hosszú ideje lehet küldeni a WhatsAppon, és ezt az opciót toldja meg egy új lehetőséggel a fejlesztői csapat. Az eddigi időzítő beállításokban a különböző visszaszámlálók mellett lehet majd választani az “Olvasás után” lehetőséget. Ebben az esetben a beszélgetés bezárását követően az adott üzenetek már nem fognak többször megjelenni. Amennyiben egy üzenet hosszabb ideig, legalább 24 órán át olvasatlan marad, abban az esetben magától törlődik a fokozott biztonsági intézkedés jegyében.