Rekviem egy stúdióért
Február 18-án Ken Levine, a BioShock játékok atyja és az Irrational Games egyik alapító tagja hivatalos közleményben jelentette be, hogy nemsokára bezár a stúdió. A stúdió, mely 1997-es megnyitása óta olyan klasszikusokkal örvendeztetett meg minket, mint a System Shock 2, a Freedom Force, a SWAT 4, és a legelső BioShock. Sőt, a BioShock Infinite-tel is bizonyítottak, elképesztő sztorit és atmoszférát sikerült teremteniük vele. Épp ezért érthetetlen a döntés, amely szerint 15 ember kivételével mindenkit szélnek eresztenek, a BioShock jogokat pedig ráhagyják a kiadó 2K Gamesre. Így persze egy percig sem kell amiatt aggódnunk, hogy ne kapnánk további részeket – a kérdés csak az, milyen minőségűeket. Reméljük a 2K alázattal kezeli majd a sorozatot, és a BioShock továbbra is méltó marad a nevéhez.
Levine és pár fős csapata új néven folytatja játékfejlesztői munkáját, célkitűzésük pedig a történetmesélés oly szintre való emelése, mely minden eddiginél több végigjátszást tesz lehetővé, dinamikusan változó történetszálakkal. Ehhez az NPC-k reakcióit kívánják megreformálni, hogy ne egy előre programozott utat kövessenek, hanem mindig máshogy reagáljanak cselekedeteinkre. Ezen kívül annyit tudni még új projektjeikről, hogy csakis digitálisan letölthető címeket alkotnak majd. Az, hogy ez most jó, vagy rossz-e, meglátjuk. Mindenesetre szurkolunk nekik, hogy sikerüljön elérni céljaikat, a munka nélkül maradt Irrational Games csapattagoknak pedig sok szerencsét kívánunk az újbóli elhelyezkedéshez!
Most pedig rá is térnék a cikk tárgyára. A Burial at Sea nem más, mint a BioShock Infinite történetalapú kiegészítője (korábban kaptunk egy kihívás csomagot Clash in the Clouds címmel), melyben Columbia helyett ismét Rapture-ben kalandozhatunk. A DLC-t két részben adták ki, ami szerintem hiba volt, de erre a későbbiekben még visszatérek. Következzen most az első rész elemzése.
Burial at Sea - Episode One
Az első rész főszereplője az alapjátékban megismert Booker DeWitt, aki magánnyomozóként tengeti hétköznapjait a víz alatti városban. Egyik nap azonban bekopogtat hozzá a végzet asszonya, Elizabeth, aki egy eltűnt kislány, Sally keresésével bízza meg. Hőseink ebben az alternatív univerzumban nem ismerik egymást, de egy gyors bemutatkozás után el is indulnak közös útjukra. A történet 1958. december 31-én játszódik, tehát nem sokkal a végzetes szilveszteri mulatság előtt, amikor beüt a krach, és a városban a káosz lesz úrrá. Egyelőre viszont minden szép és jó, így megismerhetjük Rapture virágzó oldalát: a lakosok sétálnak, beszélgetnek, az árusok portékájukat kínálják, sőt arra is fény derül, eredetileg milyen funkciót látott el a Big Daddy-k fúrófeje, illetve mire használták a teleportáló plazmidot. A felszín alatt persze felfigyelhetünk a romlás jeleire, de látszólag minden rendben van, nincs okunk aggodalomra. A játék eleje felfedezésből áll, még fegyvert sem fogunk kézbe, de aztán eljutunk egy régi ismerőshöz, Sander Cohen „művészúrhoz”, aki egy kis közjáték után tovább terel minket egy mélyebb városrészbe, itt pedig megkezdődik a jól ismert élet-halál harc.
Ám hiába vagyunk az első epizód vízalatti világában, most nem egyedül kell boldogulnunk, mivel végig mellettünk lesz Elizabeth, különböző segélycsomagokkal és hasadások megnyitásával támogatva minket. Ez viszont nem feltétlenül tesz jót a játékmenetnek, mivel a BioShock lényegi eleme volt a klausztrofóbikus bezártság érzet, ami így elmarad. További felesleges újítás, hogy nem az eredeti plazmidokat kapjuk vissza, hanem az összeset az Infinite-ből emelték át, egy kivételével, ami régi is meg új is, ez az Old Man Winter. Lényegében ugyanaz, mint a Winter Blast: segítségével megfagyaszthatjuk ellenfeleinket, akik így harcképtelenné válnak. Fegyverek terén is hasonló a helyzet, egyedül a Tommy Gun köszön vissza a korábbi részekből, a többit az Infinite-ből ismerjük, illetve kapunk egy teljesen újat is: a Radar Range-t, ami lényegében egy lézerfegyver. Használatával szétrobbanthatjuk ellenfeleinket, ami egy-két alkalommal élvezetes, de utána inkább felesleges, sőt, zavaró, mivel nem illik bele az adott korba, hangulatba. A kiegészítőben megtalálhatjuk még az Infinite-ben Sky Hook-nak, itt már Air Grabber-nek nevezett eszközt is, melynek segítségével korábban a Sky-Line-okon száguldozhattunk. Ezúttal max arra használjuk, hogy leüssünk vele egy-két Szabdalót, akik túl közel kerültek hozzánk.
A külcsínre egy rossz szavunk sem lehet viszont, a látvány, hangeffektek és zene ismét tökéletesre sikerültek. Nem csak Courtnee Draper és Troy Baker tért vissza Liz és Booker szerepére, hanem T. Ryder Smith is, aki Sander Cohen-t keltette életre. A Burial at Sea első részében minden együtt van tehát ahhoz, hogy megkapjuk a régi, ismerős BioShock hangulatot, de a kisebb részek valahogy nem állnak össze szerves egésszé. A második rész végigjátszása után rájöttem a titok nyitjára: a két epizódot nem külön, hanem egyben, egyként kellett volna kiadni, úgy sokkal nagyobbat ütöttek volna. Ha engem kérdeztek, kiadói nyomás áldozatai lettünk. Gondoljatok csak bele, ha egyben adták volna ki a Burial at Sea-t, akkor mindössze két tétel árválkodna a Season Pass-ben, ami nem néz ki túl jól, és amúgy nem lehetne elkérni külön pénzt értük. Így viszont igen, a Burial at Sea első és második része is 14,99€ (~4600 Ft), úgyhogy lényegében rá vagyunk kényszerítve a Season Pass-re, ami összesen 19,99€ (~6 ezer Ft). Ennyit viszont megér a csomag, legfőképp a második rész tükrében.
Burial at Sea - Episode Two
A Burial at Sea - Episode Two főhőse ugyanis nem más, mint Elizabeth. Igen, az az Elizabeth, aki az Infinite-ben és az Episode One-ban is csak kísért minket. A fiatal hölgy most főszereplővé avanzsál, és őt irányíthatjuk. A történet ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt, erről viszont nem árulhatok el részleteket, mert szinte csak spoilereket olvasnátok a továbbiakban, az pedig nem lenne jó. Szóval spoiler-mentesen haladunk tovább, cserébe legyen elég annyi a sztoriról, hogy több csavar is vár ránk, valamint több régi ismerős is visszatér: Suchong doki, Andrew Ryan, Atlas, és a Lutece-ikrek is beugranak, hogy csak párat említsek. A történet olyannyira többsíkú, hogy a játék indításakor mindenképp érdemes megtekinteni a „Previously on BioShock…” című kis összeállítást, hogy felidézzük az első részben történteket (és annak csavarjait, szóval aki nem játszott még vele, annak nem ajánlott a Burial at Sea – Episode Two!). A lényeg, hogy a kiegészítő legvégére minden szál összefut, és kerek egésszé alakul a klasszikus BioShock és az Infinite világa. Le a kalappal, Irrational Games!
Játékmenet szempontjából a legnagyobb újítás az, hogy Elizabeth bőrébe bújhatunk. No de milyen vele a játék? Van-e egyáltalán bármiféle kihívás abban, hogy egy olyan interdimenzionális élőlényt irányítunk, aki egyszerre látja a múltat, a jelent és a jövőt, olyan helyeket ismer, amiket senki más, és bármikor hasadásokat nyithat egy másik világba? A készítőknek sikerült ezt a kérdést egy egyszerű huszárvágással megoldaniuk, ami remekül illeszkedik is a történetbe. A lány nem lett "mindenható", Elizabeth hús-vér élőlény, sebződik, és adott esetben meg is halhat. Nem csináltak belőle terminátort sem: hentelés helyett ezúttal a lopakodás kapja a főszerepet. Ezt több játékmechanikai elem is segíti, például a Batman: Arkham szériából ismerős szellőzőkben való haladás, illetve magaslati pontokra való felkapaszkodás, ahonnan jól szemrevételezhetjük az ellenfeleket. Kapunk továbbá egy új fegyvert, egy nyílpuskát, mely háromféle nyilat is képes kilőni: sima altatót, gázzal töltöttet, amivel több ellenfelet is leteríthetünk egyszerre, illetve zajcsapót, aminek hangjára rögtön odasereglenek a rosszak, ahová mi akarjuk. A lopakodásban lesz segítségünkre a Kukkoló Tomi – komolyan, ez a neve: „Peeping Tom” – plazmid is, melynek felhasználásakor átláthatunk a falakon, sőt, láthatatlanná is válhatunk mindaddig, amíg nem mozgunk. Arra azonban figyeljünk oda, hogy az üvegszilánkok és pocsolyák zajt csapnak, ha beléjük lépünk, így érdemes óvatosan és guggolva haladni, ahol csak tehetjük. Az 1998 Mód egyébként pont erre a stílusra gyúr rá: feladatunk ölés nélkül túljutni a pályákon, marad tehát a nyílpuska és a V billentyűvel aktiválható leütés – utóbbi viszont csak hátulról használható. Első indításkor nem mertem ezt a módot választani, de végül így vittem végig én is.
Persze azoknak sem kell aggódniuk, akik élnek-halnak a tűzpárbajokért: kapunk pisztolyt, shotgun-t, és Radar Range-t is, sőt, a Possession plazmiddal megbabonázhatjuk a játék egyik központi pályáján fel-alá járkáló Big Daddy-t is, aki kegyetlenül széttrancsírozza az útjába kerülő Szabdalókat – no meg minket is, ha nem vigyázunk. Az viszont jó kérdés, vajon az is ölésnek számít-e, ha vele végeztetjük el a piszkos munkát… Az eddigieken felül még egy újítást kapunk, ez pedig nem más, mint a zárak kinyitása. Az Infinite-ben ugyebár össze kellett gyűjtenünk adott számú tolvajkulcsot, aztán rámutattunk a kinyitni kívánt lakatra, és Elizabeth már tette is a dolgát. Igen ám, de most mi vagyunk Elizabeth, így egy kicsit másképp működik a dolog. A lényeg, hogy ismét össze kell gyűjtenünk tolvajkulcsokat, utána viszont nem kerül le varázsütésre a lakat az ajtóról, helyette bejön egy minijáték. Egy sematikus zár-tervrajz kerül előtérbe, ebben folyamatosan mozog a tolvajkulcs, apró reteszeket tologatva, a feladatunk pedig egy adott retesz kilökése a megfelelő időpillanatban. Ha ügyesek vagyunk, simán kinyílik az ajtó, ha még ügyesebbek, zajcsapót szerezhetünk a zárból, amit aztán kilőhetünk, de ha ügyetlenek, akkor bizony beindul egy riasztó, a hangra pedig sokan odasereglenek, de nem feltétlenül (értsd: egyáltalán nem) azért, hogy továbbképzést tartsanak zárnyitástudományból.
Az Episode Two tehát remekül sikerült, itt már nem találkozunk felesleges elemekkel, minden újítás az új, lopakodós játékmenetet támogatja. A történet remek, az utalások az első részre és a régi karakterek visszatérése is mind-mind pozitív élményeket hagynak maguk után. A végső pontszámot a két részre összesítve adom, mivel egyként érdemes rájuk tekinteni, és így éri meg elgondolkodni a Season Pass beszerzésén is. Nekem kellemes szórakozást nyújtott a Burial at Sea, remélem nektek is azt fog.
Platformok: PC (Steam), Mac, PS3, Xbox 360
Tesztplatform: PC
Pontszám: 8,5/10
