Biomutant néven egy új, nyitott világú akció-szerepjáték készül a THQ Nordicnál. Ezt maga a kiadó hivatalosan még nem jelentette be, de a szivárgás már megindult: először a dobozfotó került ki a fura macska-róka-patkány hibridnek tűnő főszereplővel, majd az Amazonon megjelent néhány screenshot és információ is.

Ezek alapján egyelőre annyit tudunk, hogy egy poszt-apokaliptikus nyitott világban járunk. Maga a világ egyébként több részre lesz osztva, és úgy tűnik, hogy ezek egy része legalábbis procedurálisan lesz generálva a játék motorja által.

A felfedezés történhet lábon, mechákon, légballonokon, jetskiken és akár UFO-kon is, jelentsen ez bármit. Mert egyébként más bolygókra is elutazhatunk majd. Ami a küzdelmeket illeti, számíthatunk valósa idejű közelharcra, fegyverekre és különböző mutáns képességekre is.

A készítők ígérete szerint az újrajátszhatóságot az is garantálja majd, hogy rendkívül változatos karakterfejlesztési lehetőségeket építenek be, amelyen belül kedvünkre játszhatunk majd a különböző mutációkkal. De ezen kívül craftolhatunk majd fegyvereket és a főszereplőnkbe építhető bionikus kiegészítőket.

A történettel kapcsolatban még csak az derült ki, hogy az valamiképp alkalmazkodni fog a játékos cselekedeteihez, így tulajdonképpen mindenki a maga sztoriját írja.

A Biomutant 2018 december 31-én jelenhet meg, de ez vélhetően nem a valós dátum, ugyanis az Amazon mindenre ezt írja, ami az adott évben jön ki, csak egyelőre nincs bejelentett pontos dátuma. A megcélzott platformok a PC, a PS4 és az Xbox One.

Galéria megnyitása

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére