BEZÁR A LIONHEAD, NEM KÉSZÜL EL A FABLE LEGENDS

A Microsoft bezárja a legendás angliai stúdiót, nem jelenik meg a Fable Legends, de a dán Press Play sem működik tovább.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
2016. márc. 7. 17:01
Bezár a Lionhead, nem készül el a Fable Legends

Szomorú hírről kell beszámolnunk a hét első napján. Hanno Lemke, a Microsoft európai stúdióinak vezetője hivatalos közleményben adta a világ tudtára, hogy bezárják a legendás Lionhead stúdiót Angliában, és a Press Play stúdiót Dániában.

Ez azt jelenti, hogy a Lionheadnél készülő Fable Legends már sosem fog megjelenni, mint ahogy a Press Play közönség által megszavazott Project Knoxville koncepciója sem. Egyelőre nem tudni, hogy milyen problémák állhattak a háttérben, mindenesetre a Fable Legends fejlesztése kívülről problémásnak tűnt: a béta már tavaly tavasszal elindult, és meg is kellett volna jelennie valamikor ősszel a játéknak, azonban teljes hallgatás volt körülötte a Microsoft és a stúdió részéről is, a bétában résztvevők pedig jellemzően arról számoltak be, hogy a játék ugyan nem volt kiemelkedő, de nem is volt rossz.

Valójában hivatalos indoklásként mindössze annyit kaptunk, hogy a Microsoft Studioson belüli átalakulások célja, hogy a befektetések azokhoz a játékokhoz és franchise-okhoz kerüljenek, melyek leginkább érdeklik a közönséget.

Lemke természetesen sajnálatát fejezte ki, hogy ilyen tehetséges csapatokat kell feloszlatnia, azonban azt ígérte, hogy a Microsoft ezután is elkötelezett marad az Angliában és a kontinentális Európában működő stúdiók mellett. Elmondása szerint továbbra is számíthatunk arra, hogy támogatják az újító szellemű európai csapatokat, amire példának az olyan játékokat hozta fel, mint a Quantum Break a Remedytől, a Sea of Thieves a Rare-től, vagy az Ori and the Blind Forest a Moon Studiostól, melyek mindegyike új cím.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

30 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Ashface
Ashface
2016. márc. 8. 12:38
#10

[off]Lelki füleimmel hallani vélem a Mortal Combat főcimdalának fölcsendülését. :D

[/off]

Őszintén szólva alig lehetett hallani már róluk a Black and White széria után, pedig azért nem egy kő alatt élek. A Black and White 2 sem hozta már azt a szintet amit az első játék, eléggé a lejtőn vannak egy ideje. A Fable munkásságukat nem ismerem - azzal a játékkal nem nagyon foglalkoztam. Azt hittem rég eltűntek a susnyásban, de ezek szerint idáig húzták. Valahol kár értük, valahol meg talán már időszerű volt.

bertapet
bertapet
2016. márc. 8. 9:02
#9

Ha egy darab benchmark alapján ki lett kiáltva az amd csúcsszupernek, az nvidia hiperszarnak dx12 alatt, akkor engedtessék meg az első hivatalos dx12-es játékról is véleménynyilvánítás lehetősége.

BReal
BReal
2016. márc. 8. 1:16
#8

Szégyen, hogy ez a Rimágrás ide írhat még. És még Ati-t bannolták.... :D

5hR3kY
5hR3kY
2016. márc. 9. 8:51

A másik két nickje alatt is ugyanezeket csinálta a fórumon mint most is. Az Intelt, nVidiát meg a Sony-t éltette mint aki szerelmes beléjük, és ami nem ez volt azt észérvek nélkül fikázta folyamatosan, és a hozzászólásaival csak flamelt, és csak a flamewart generálta. Ezért is lett kirakva. Sőt még az egyik moderátorral is szórakozott nem kicsit. A mostani nickje is ennek a moderátornak a nevének az anagrammája.

myckie2
myckie2
2016. márc. 7. 23:57
#7

Két napja kapunk egy update-t azzal a szöveggel, hogy "A NEW REASON TO PLAY EVERY DAY" , erre ma pedig bezárják a studiót. Valószínűleg őket is váratlanul érte a dolog.

Amúgy nem értem. Van egy játékuk 90%-ban kész. Sok pénz már el lett költve rá. De inkább kidobják a kukába, minthogy odaadják valamelyik studiónak és megegyeznek a bevétel elosztásában.

Vazul267
Vazul267
2016. márc. 7. 21:17
#6

Fable legends?

Én még le vagyok ragadva az 1-nél meg a 3-nál.

Busterftw
Busterftw
2016. márc. 7. 20:30
#5

Egy Black & White 3-at azert elviseltem volna toluk, inkabb azt eroltettek volna mint a Fable szeriat...

Rimagras
Rimagras
2016. márc. 7. 20:14
#4

Csak kiderült volna (amit a GOW óta tudunk), hogy a DX12 egy kalap szar, ami nem kedvez a win10 terjedésének.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. márc. 7. 21:48

Én is pont erre gondoltam. Mindenesetre váratlan fordulat ez de hátha kiderül a valódi oka a dolognak :/

RaVer86
RaVer86
2016. márc. 7. 19:56
#3

Ezt nem hiszem el!!! Máig játszok a zárt bétával és kimondottan szórakoztató, erre most jön ez... :(

Stormrage
Stormrage
2016. márc. 7. 19:44
#2

kar erte, kivalo ugynok volt...

rottenbull
rottenbull
2016. márc. 7. 19:34
#1

En azon csodalkozok, hogy a Lionhead idaig huzta.

Vissza az oldal tetejére