A Galaxy S22 sorozat kapcsán már szinte mindent tudunk, de a „szinte” szót lassan el is hagyhatjuk, mivel most is újabb kiszivárgott információ jelent meg a széria kapcsán. Ezúttal már az anyaghasználatot érintően is tudunk nyilatkozni az okostelefonokkal kapcsolatosan.
A Twitteren számolt be @UniverseIce arról, hogy a Galaxy S22 modellek triója egyaránt üveggel borított hátlapot fog kapni. A híres-hírhedt csatornán általában megbízható forrásra hivatkozva szoktak pletykák megjelenni, szóval bízzunk abban, hogy valóban így lesz. A Samsung az előző generációk esetében ugyanis meglehetősen sok kritikát kapott azért, mert áttért több modell esetében a viszonylag egyszerű műanyag borításra.
Persze a műanyagnak is megvannak a maga jó tulajdonságai, például nem igazán törik el, ha az ember elejti az okostelefonját, viszont a prémiumérzést sem sugározza, ami az üvegnél azért szó szerint tapintható. A Galaxy S21 sorozatnál már csak a csúcsmodell, az Ultra volt üvegből készült hátlappal szerelve, a társainál műanyag volt a burkolat jelentős része.
Jelen állás szerint a Samsung valamikor február elején fogja a Galaxy S22 szériát bemutatni, ami így már minőségérzetben felveheti majd a versenyt a korábbi Galaxy S20 sorozattal. Az még kérdéses, hogy milyen üveget használ majd a vállalat, de remélhetőleg nem aprózza majd el, és a Gorilla Glass Victus kerül hátra, de legalább a Gorilla Glass 6-ban reménykedünk, hogy a megfelelő karcállóság biztosított legyen.






























