Az Insta360 és a DJI között az utóbbi időben egyre szorosabb verseny alakul ki több fronton is. Most éppen arról számolhatunk be, hogy miközben várják az érdeklődők a DJI 360 fokos drónját, az Insta360 szép csendben elkészült ezzel, és már a forgalmazást készíti elő. A termék az Antigravity A1 néven kerül a boltokba.
Már kaptunk egy komoly ízelítőt az Antigravity első drónjának képességeiből augusztusban, de akkor még nem fedte fel az eszköz minden titkát, jellemzőjét a fejlesztő. Innentől viszont már nem sok titka maradt a készüléknek, ami egészen lenyűgöző felvételek készítésére lesz alkalmas. A nevének megfelelően olyan szabadsággal lehet majd a videókat alakítani, mintha a gravitáció nem is hatna a kamerára.
Az újdonságról azt már korábban megtudtuk, hogy 8K Ultra HD videózásra lesz képes, és már az is kiderült, hogy ezt 30 FPS-sel tudja megoldani. Akinek nagyobb tempóra van szüksége, az 4K-ban akár 100 FPS-es felvételeket is alkothat, az aranyközéputat pedig az 5.2K minőség jelenti 60 FPS támogatással. A kamerák meglehetősen nagy, 1/1,28 hüvelykes képszenzorokat használnak, és F/2.2-es rekesznyílású optikán keresztül tekintenek a világra.
Az Antigravity A1 55 megapixeles gömbpanorámaképek megörökítésére alkalmas. A záridőt akár 1/8000 mp-ig is növelhetik a készítők, ha gyorsan mozgó témát szeretnének tökéletesen megörökíteni, az alsó határt pedig 1/20 mp jelenti. Az ISO 100-ról indul, ilyenkor érhető el a legalacsonyabb zajszint, és egészen ISO 6400-ig el lehet menni, ha rosszak a fényviszonyok. Ilyenkor agresszív zajszűréssel igyekszik jobb képminőséget elérni a kamerarendszer.
A drónhoz készült egy FPV szemüveg, ami a Vision Goggles névre hallgat, és 1 colos Micro OLED kijelzők párosát vonultatja fel 2560 x 2560 képpontos felbontást alkalmazva, továbbá még egy külső képernyőt is kapott. A vezérlés egy marokra fogható, mozgásszenzoros kontrollerrel megy, ami immerzív élményt fog biztosítani a vállalat szerint, és gyorsan kitanulható majd a használata. A szemüveg kecses és könnyű, plusz még egy látványos dizájnt is kapott, az akkumulátor azonban kimaradt belőle. Sajnos külső erőforrásról üzemel, amit kábelen keresztül kell hozzá csatlakoztatni.
A fejlesztők ellátták a drón GPS-alapú navigációs rendszerrel, ami támogatja egyebek mellett a BeiDou és a Galileo műholdakat egyaránt a jobb pontosság és megbízhatóság érdekében. A szerkezet több védelmi funkcióval is fel van szerelve, cserélhetők a legsérülékenyebb komponensei, így például az optikát védő frontlencse is.
Annak érdekében, hogy a 250 grammos határon belül maradjon az Antigravity A1, alapból egy könnyebb akkumulátort fog használni, de lesz hozzá egy kövérebb telep is, ha nem szükséges a negyedkilós limit alatt maradnia, a kövérebb akkuval 291 grammot fog nyomni. A soványabb erőforrással 24 percig lesz képes a levegőben maradni az újdonság, ami elég vérszegény produkció. A nagyobb teleppel ellátva már 39 percet is a levegőben tölthet, ami rögtön sokkal jobban hangzik.
Azt is figyelembe kell venni az akkumulátor megválasztásakor, hogy milyen távot kell bejárnia a drónnak. Amennyiben a kisebb teleppel emelkedik a levegőben, abban az esetben „csak” 13 kilométerre lehet eltávolodni a kiindulási ponttól, ha azonban megkapta az izmosabb erőforrást, akkor már 23 km lesz a hatótávja. A sebességre nincs hatása az akkunak, minden esetben 29 km/h körüli tempót tud megközelíteni emelkedésnél és süllyedésnél, és 57 km/h felett repeszthet S, mint Sport módban. Az erős széllökéseket csaknem 40 km/h-ig képes elviselni.
Az Antigravity A1 mostantól rendelhető. Európában a szerkezet alapcsomagban 1400 euróba fog kerülni. Ebben már benne van a Micro OLED kijelzős szemüveg és a speciális kontroller, szóval azonnal a legjobb élmény mellett lehet vele videózni. Aki többre vágyik, az választhatja az eszközt 1600 euróért cserébe Explorer csomagban kiegészítő propellerekkel, plusz akkumulátorral és extra tokkal, 1700 eurós áron pedig már az Infinity csomaggal lehet hozzájutni, ami 3 darab nagy kapacitású telepet foglal magában, és még egy gyors kártyaolvasó is jár hozzá.