A Rovio és a Samsung közösen rántotta le a leplet az Angry Birds soron következő speciális kiadásáról, a Space-ről, ami mint azt a neve is mutatja, az űrben játszódik majd. A bemutatóra az austini SXSW alkalmával került sor, egy Samsung Galaxy Note segítségével.

Galéria megnyitása

A fejlesztők és a NASA egy videót is készített a Space mellé, ez jól mutatja, hogy mekkora összeg is van a játék mögött. A vicces kisfilmben a NASA egyik munkatársa, Donald Pettit mesél egy kicsit, hogy mi miért, és hogyan történik majd a gravitációtól mentes játékban. Alapjában véve itt is ugyan az a cél, amit az eddigi epizódok során megszokhattunk, de most lesz a legnagyobb újítás a játék története során. Szinte minden megváltozik, kapunk 60 új pályát, sok új madarat, és még a földet is kiveszik a lábunk alól a fejlesztők. Ráadásul a madaraink teljesen más pályán fognak mozogni, mint ahogy azt eddig megszokhattuk. Minden űrbeli tereptárgy megváltoztatja a repülés irányát a mikrogravitációnak hála. A profik számára pedig a Danger Zone okoz majd komoly kihívást.

 

A 2009 decemberében bemutatott játék mostanra már a negyedik speciális kiadását ünnepli, és számtalan platformon van jelen. Több mint 500 millió letöltéssel a háta mögött talán a valaha volt legsikeresebb játék, és a fejlesztők erőfeszítéseit nézve, nem is fog egyhamar leáldozni a Dühös Madarak csillaga. A Space megjelenésére március 22-én kerül sor, az iOS mellett Androidon, PC-n és MAC-en is belekezdhetünk az űrdisznók aprításába.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rastawicc
rastawicc
2012. márc. 12. 2:44
#15

samsung... xD

minikahona
minikahona
2012. márc. 11. 17:20
#14

Csak nálam ez a helyzet, vagy tényleg az IT hírek közé került ez? :D Nem a Játék hírek között lenne a helye ennek? :D

DemonDani
DemonDani
2012. márc. 11. 16:02
#13

@lackoo1111

minden ami apple >:D

Lazahunter
Lazahunter
2012. márc. 11. 14:05
#12

Az előző játék is hamar unalomba fulladt nálam, de azért ezzel is teszünk pár kört, mert jópofa.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. márc. 11. 12:47
#11

Gondolom a mobilos verziójának majd megint feltétlenül szüksége lesz a teljes névjegyzékünk és híváslistánk ismeretére, megborsozva egy kis korlátlan kamera és GPS hozzáféréssel.

De magára a játékra egy rossz szót nem tudok mondani, jól sikerült 'koppintás', nem olyan lett mint a Duke Nukem és társai.

lackoo1111
lackoo1111
2012. márc. 11. 12:10
#10

Mennyire sikeres lett már ez a Crash the castle koppintás

Van amikor a másolat sikeresebb mint az eredeti . ( lásd Minecraft )

Fzoltan
Fzoltan
2012. márc. 11. 11:48
#9

myckie2: Ízlések és pofonok kérdése. Azért eltelt a kettő között néhány év. De ettől függetlenül az Angry Birds egy már régóta létező stílus "ellopója". Az meg hogy "szebb", az relatív.

myckie2
myckie2
2012. márc. 11. 10:54
#8

Fzoltan kezd már nagyon unalmas lenni. Az a játék ehhez képest elnézést de elég retek. Lehet hogy copy de színekben és élményben is oda-vissza veri.

hunmyke
hunmyke
2012. márc. 11. 8:18
#7

Fzoltan, igen, de az Angry Birds legalább vidám hangulatú.:)

lorddiablo
lorddiablo
2012. márc. 11. 0:13
#6

A tojások hogy kerültek az űrállomásra? :D

Kaibasa
Kaibasa
2012. márc. 10. 19:09
#5

Mindig is így képzeltem az asztronauták életét az űrállomásokon :D

Fzoltan
Fzoltan
2012. márc. 10. 18:56
#4

Mennyire sikeres lett már ez a Crash the castle koppintás :)

Fzoltan
Fzoltan
2012. márc. 10. 18:56
#3

Mennyire sikeres lett már ez a Crash the castle koppintás :)

simonpeter
simonpeter
2012. márc. 10. 18:55
#2

egy kis unaloműző telefonra:D

zsolt200
zsolt200
2012. márc. 10. 18:51
#1

Nem rossz, de ez alapján nekem már most túl nehéznek tűnik :D

Vissza az oldal tetejére