Az elmúlt évek során az ASUS nagyon szorosra fűzte a kapcsolatot a Qualcommal, a chiptervező mostanra több fejlesztői eszközt is tervezett együtt a tajvaniakkal. Bízunk abban, hogy a ROG Phone 6 lehet majd az a sorozat, ahol talán a legtöbbet hozzák ki a mérnökök a Snapdragon 8+ Gen 1 lapkából, ugyanis már erre a mobilplatformra is készített a Qualcomm és az ASUS egy fejlesztői mobilt.

Már azt is tudjuk, meddig kell várni a ROG Phone 6 érkezésére. Az ASUS július 5-én fogja lerántani a leplet a legújabb csúcsteljesítményű okostelefonjáról, illetve okostelefonjairól, mert nagy valószínűséggel több különböző modellre lehet számítani. A következő hónap első keddjére ütemezett rendezvény magyar idő szerint délután 2 órakor lesz, és globálisan fogja ezt közvetíteni a vállalat. Online lehet majd végig követni minden mozzanatát az eredménynek.

Galéria megnyitása

Az elkövetkezendő hónapok során valószínűleg több tucat olyan okostelefon fog megjelenni, ami a Snapdragon 8+ Gen 1 rendszerchipet fogja használni. Az ASUS a játékosoknak szánt termékvonalon sem lesz egyedül, jön új RedMagic és Black Shark is egyebek mellett. De, ahogy azt fentebb már előre vetítettük, az ASUS nagyon szoros együttműködésben van most a mobilplatform tervezőjével, és ennek köszönhető érdekesebbnek ígérkezik, hogy mit tud majd kihozni az egységből.

Itt a tervezés már az alapoktól úgy alakulhatott, hogy a Snapdragon 8+ Gen 1 igényeit tartották szem előtt, hogy a chipből a lehető legtöbbet tudják kihozni. Elég megnézni már a ROG Phone 5-öt is, ahol az ASUS a kétcellás akkumulátort úgy osztotta el, hogy ezek távol kerültek egymástól, és a cellák közé lett beékeltve a rendszerchip, így fektetett fogás mellett nem a kéz alá esett a lapka helye, és középről nagyobb hatékonysággal tudta két irányba eloszlatni a keletkező hőt, így ennek a telefonnak volt az egyik legjobb hűtése. Itt pedig a jó hűtés szinte egyet jelent azzal, hogy a teljesítménye is kiemelkedően alakult.

Azt már hivatalosan is megerősítette az ASUS, hogy a ROG Phone 6 a Snapdragon 8+ Gen 1-et fogja használni, de más részletet nem osztott meg a készülékkel kapcsolatosan. Korábbi információk szerint legfeljebb 6,78 hüvelykes képátlót nyújt majd a mobil, Full HD+ felbontás és 144 Hz támogatás mellett, az alapka pedig OLED technológiás lesz. Megtarthatja majd a vállalat a 6000 mAh-s, „kettészelt” akkumulátort. És az Android 12 operációs rendszert alkalmazza majd a gépezet a ROG Phone-oknál megszokott grafikus felhasználói felülettel.

Az egészen biztos, hogy lesznek extrém RAM és tárhely kombinációk a kínálatban, korábban volt már 1 TB hellyel és attól függetlenül 18 GB RAM-mal kecsegtető ROG Phone is. A készülék gondoskodni fog 5G mobil hálózati modemről és lesz bene Wi-Fi 6E is. A kameráról még semmilyen információ nincs, de erre sosem fordított túl nagy figyelmet az ASUS, valószínűleg egy minimális előrelépést tesz az új gépezet. Végül az borítékolható, hogy a gyártó rengeteg jó kiegészítőt is kínálni fog az eszköz mellé. A ROG Phone-okat az ASUS mindig jól felszerelte ilyen formán is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére