Szinte még most jelentette be a Qualcomm a Snapdragon 8 szériának a TSMC gyártására átültetett tagját, a Snapdragon 8+ Gen 1 lapkát, de máris arról szólnak a hírek, hogy jön az utód. Nos, azért arról nincs szó, hogy ez egyhamar feltűnne, csupán azért jött már ez most szóba, mert a Qualcomm meglehetősen előrelátó módon, feltárta a következő egy év minden nagyobb eseményét, ami számára kulcsfontosságú lesz.
A nagy vállalatok általában csak hetekkel a rendezvények előtt szokták napvilágra hozni a fontosabb eseményeik időpontját, de a Qualcomm most úgy döntött, hogy előre dolgozik. Még az is kiderült ebből, hogy mikor lesz megrendezve jövőre a CES vagy éppen a Mobil Világkongresszus. Ez pedig már végképp nem megszokott.
Legközelebb nagy bejelentést az IFA keretében tesz majd a Qualcomm. A berlini székhelyű kiállításon több újdonsággal vonulhat majd fel a vállalat, de arról most még nem szólt a fáma, hogy pontosan mire készül. Erre egyébként az összes többi most bejelentett rendezvénynél sem tért ki. Részleteket tehát nem, csak konkrét időpontokat kaptunk egyelőre, de azt egészen sokat. Az IFA például szeptember másodika és hatodika között kerül megrendezésre.
Ezt fogja követni a Qualcomm nagy, minden évben megrendezésre kerülő fejlesztői konferenciája, mely ebben az idényben egy kicsit korábbra fog esni. Tavaly november legvégéig, december elejéig kellett várni a Snapdragon Summitra, de idén már november 14. és 17. között túl lesz ezen a vállalat. Ennek a rendezvénynek szinte mindig a Snapdragon termékek a főhősei, és most sem lesz ez másként.
Az előzetes várakozások szerint a Qualcomm a Snapdragon Summit keretében fogja reflektorfénybe állítani a Snapdragon 8 Gen 2 lapkát. A chipdizájner zászlóshajója minden évben ezen az eseményen mutatkozik be. Arról még semmit nem tudni, hogy ez milyen újításokkal jár majd, de nem lenne meglepő, ha a gyártás például maradna a TSMC berkeiben, ahova most a Snapdragon 8+ Gen 1-et át kellett vinni, mert a Samsung eljárása nem volt elég versenyképes.
A Snapdragon Summit után a Qualcomm már a CES-re fog készülni, amit január 5. és 8. között tartanak majd, ha a vállalat által közölt információk helytállóak. 2023 első jelentősebb elektronikai rendezvénye lesz majd ez, ahol fontos helyet kap majd rengeteg innovatív megoldás. A Qualcomm itt hazai pályán lesz az Egyesült Államokban, és évről-vére nagyon sok fejlesztést szokott a látogatóknak megmutatni a helyszínen.
A két Amerikában megrendezésre kerülő eseményt követően már más kontinensekre fog evezni a Qualcomm. Két Mobil Világkongresszuson is részt fog venni jövőre, az egyik a nagyobb hangsúlyt kapó barcelonai lesz, a másik pedig a Sanghajban megrendezésre kerülő. Európában az MWC a Qualcomm által megszellőztetett információ szerint február 27-én fog megkezdődni, és egészen március 3-ig tart majd. Ez a világ legnagyobb mobilos kiállítása minden évben, így egyértelmű, hogy a Qualcommnak ott kell lennie.
Az MWC Shanghai nevű rendezvényre pedig június 28-án és 29-én kerül majd sor, tehát ez kétnapos lesz, ami annak köszönhető, hogy kisebb is, mint a „valódi” MWC tavasszal. Erre a rendezvényre leginkább a kínai gyártók szoktak készülni, akinek a körében a Qualcomm nagy népszerűségnek örvend.






























