A Huawei örömmel számolt be arról, hogy még szélesebb lett a hazai palettája. A vállalatnak nagyon sok okostelefonja volt kapható eddig is Magyarországon, de most megérkezett egy újabb modell, a Huawei Nova 5T, valamint azt is bejelentette a vállalat, hogy több színben lehet majd megvásárolni a Honor 20 Prót.
Lelkes olvasóink minden bizonnyal tudják, hogy a Nova 5T nem egy teljesen új modell már, ennek a bemutatója augusztus végén volt. De mostanáig hivatalosan nem lehetett felénk megvásárolni, és ez az, ami a napokban megváltozott. Az okostelefon 150 ezer forintos áron jelent meg kínálatunkban, és összesen három színben választhatják az érdeklődők. Lila, kék és fekete árnyalatok alkotják a palettát.
Egy felsőkategóriás okostelefonról beszélhetünk egyébként a Nova 5T esetében, ami nem a legfrissebb alapot alkalmazza, de a tempójára aligha lehet panasz bármilyen körülmények között. Az okostelefon 5 darab kamerával a fedélzetén szállt ringbe, a frontján egy 32 megapixeles egység található, a hátán pedig egy 48, egy 16 és kettő darab 2 MPixeles lett egy modulba összefogva. A szerkezet 6,26 megjelenítőt kapott kameralyukas kialakítással, ami rendkívül mutatós. A termék még az EMUI 9.1 grafikus felhasználói felülettel, és alatta az Android 9.0 operációs rendszerrel jön, de frissülni fog Android 10-re és a következő generációs Emotion UI-ra.
A Nova 5T a HiSilicon Kirin 980 rendszerchipet vonultatja fel, és a hazai boltokba eljutott modellben 6 GB-nyi rendszermemória van, melyhez 128 gigás tárkapacitás társul – ez régiótól függően eltér néha, Kína eredetileg még 8 GB-tal kapta meg a készüléket. A Huawei kiemelte, hogy számos feladatra tud mesterséges intelligenciát használni az okostelefon – kiváltképp a kameránál csillogtatja meg a gép az ilyen jellegű tudását –, és ez annak köszönhető, hogy a mobilplatform ezt képes gyorsítani.
A 174 grammos és 7,87 milliméteres Nova 5T különleges hátlapot kapott, ami a fényre reagálva térhatásúnak fog mutatkozni. Könnyen megára vonhatja a környezete figyelmét ezáltal. A készülék egy 3700 milliamperes akkumulátorral lett szerelve, és ehhez kapcsolódóan azt is el kell mondani, hogy 22,5 wattos gyorstöltést is támogat a gép. Ha valaki részletesebben szeretne vele megismerkedni, az a megjelenéskor született hírünkben olvashat róla bővebben.
A Nova 5T érkezése mellett a Huawei külön közleményben számolt be arról, Honor 20 Pro „izlandi jégvirág” színben is megvásárolható lesz már Magyarországon. Ez a szín nagyon világos, így meglehetősen feldobja majd a készüléket a korábban biztosított fekete és sötétkék opciók mellett.
„A készülékház gleccserlagúna ihlette színezése mellett új színpalettát is kap a kezelőfelület” – olvasható a közleményben, ami azt jelenti, hogy a grafikus felület is alkalmazkodni fog a világosabb burkolathoz. A Huawei nem volt rest elmondani azt is, hogy a Jökulsárlón gleccserlagúna volt az, ami az új színt inspirálta. A vállalat valószínűleg elsősorban a hölgy vásárlók kegyeibe férkőzhet majd be ezzel a kivitellel.
És minden Honor 20 Pro tulajdonost egyaránt érintő hír még az, hogy ez az okostelefon még 2019-ben megkapja majd az Android 10 frissítést a Magic UI 3.0 grafikus felhasználói felülettel megtoldva. Szóval, akiknek az új szín meghozta a kedvét a vásárláshoz, az minden bizonnyal még nagyobb örömmel csap majd le a készülékre annak tudatában, hogy már a frissítése és belátható időn belül elkészül.