Ahogy arra előzetesen is számítani lehetett, a P50 Pocket mellett a Huawei előrukkolt az első vérnyomásmérős okosórájával. A Watch D elvileg nagyon pontosan tudja majd a méréseket abszolválni, és ennek köszönhetően Kínában megkapta a hivatalos minősítést, egészségügyi eszközként van számon tartva.

A vérnyomásmérők általában eléggé otrombák, még akkor is, ha csuklóra pakolhatók, hiszen a nagy mandzsettát meglehetősen nehéz szépen kivitelezni. Azonban a Huawei megmutatta, hogy nem lehetetlen dologról van szó. A Watch D ugyanis nagyvonalakban ugyanúgy fogja mérni a vérnyomást, mint a csuklós vérnyomásmérők. A szíja alatt belül van egy extra réteg, és az fogja biztosítani a pontos méréseket, felfújni pedig ezt egy mikropumpa fogja. Van egy kiemelkedő érzékenységű nyomásszenzor is a fedélzeten, és minden más is, ami a méréshez szükséges. ±3mmHg a pontossága papíron, ami megfelel a globális elvárásoknak.

Galéria megnyitása

A különleges viselhető kiegészítő kifejezetten alkalmas lesz olyanok számára, akiknek sokszor kell a vérnyomásukat mérni. Napi többszöri mérés sem okoz majd gondot az eszköznek, és minden adatot naplózni fog automatikusan, szóval a múlté lehet a kis füzetecske, amibe az adatokat feljegyezi magának az ember. A mobil révén az információkat akár távolról is meg lehet majd osztani a háziorvossal. Magának is analizálja a készülék az adatokat, és képes szívproblémákra, érrendszeri gondokra következtetni.

Galéria megnyitása

A Watch D egy nyújtott, 1,64 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik, ami 456 x 280 képpontos felbontással szolgál. A panel AMOLED technológiás, tud folyamatosan aktív módot, és 326 PPI-s a pixelsűrűsége. A Huawei saját fejlesztésű rendszer található rajta, ami gondoskodik az iOS és az Android kompatibilitásról egyaránt.

Galéria megnyitása

A vérnyomásmérőn felül minden eddigi egészségügyi funkcióval is képes szolgálni a Watch D, van pulzusmérő és EKG funkció is a kelléktárában. A TruSeen 5.0+ pulzusmérő minden eddiginél hatékonyabban fogja a dolgát végezni, a TruSleep 2.0 az alvásmonitorozásban fog segíteni, a TruRelax pedig a stresszkezelésnél jön majd jól. Testedzéseket több mint 70 különböző formában támogat majd, és ezeknek egy részét kiemelt pontossággal tudja majd figyelni a mozgás során. Megvan benne a nagy precíziós, 6 tengelyes IMU szenzor.

Galéria megnyitása

A Huawei megszokott hardveres platformja került az okosórába, ami megfelelő teljesítményről és hatékonyságról fog gondoskodni. A kapcsolati lehetőségeket számításba véve, rendelkezik Bluetooth 5.1 modullal a Watch D, és van benne NFC chip is a fizetési szolgáltatások, beléptető rendszerek használatára. GPS is található itt, ennek köszönhetően pontos nyomkövetésről is gondoskodhat.

Ez az eszköz nem a divatról szól, de azért kétféle színben lehet majd megvásárolni, fekete és bézs opciókat nyújt a Huawei a vásárlóknak. A szíj és a rejtett mandzsetta nélkül 40,9 gramm a készülék és 51 x 38 x 13,6 milliméteres, szóval azért kicsinek nem nevezhető, hiába a keskeny szabás.

Galéria megnyitása

Fontos, hogy a vállalat úgy tervezte a terméket, hogy azért a napi használatban ne kelljen rá vigyázni, éppen ezért IP68 védettséget élvez. Az üzemidőt tekintve átlagosnak ígérkezik a Watch D, egy hétig mehet majd el egy teljes feltöltéssel általános használat mellett.

A Huawei Watch D nem lesz olcsó mulatság, vastagon megkéri az árát a vállalat az új fejlesztésnek. Kínában kerül egyelőre a boltokba, napokon belül indul a forgalmazása, és 3000 jüant kell érte leszurkolni, ami 155 ezer forintos összegnek felel meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére