Shop menü

BALDUR'S GATE 3 - SOK LESZ A 60 DOLLÁR A KORAI HOZZÁFÉRÉSÉRT?

A fejlesztők szerint nyilván nem.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Baldur's Gate 3 - sok lesz a 60 dollár a korai hozzáférésért?

A Baldur's Gate 3 egészen pontosan szeptember 30-án jelenik meg a Steam Early Access rendszerében, ami már nagyon közel van, de sokan furcsállják, hogy 60 dollárt, vagyis "teljes árat" kell fizetni érte. Persze, ezért cserébe megkapjuk majd a teljes játékot is, amikor kikerül korai hozzáférésből, tehát többet nem kell rá költeni, azonban ezzel együtt is ez a Larian Studios legdrágább játéka PC-n.

A Divinity: Original Sin 2 ugyan 60 dollárért jelent meg konzolokon, PC-n azonban csak 45 dollárt kértek érte. Michael Douse, a Larian kiadási igazgatója szerint azonban ez az ár jól tükrözi majd az értéket, amit a játékosok kapni fognak.

Mint elmondta, a Divinity: Original Sin 2-t egy jóval kisebb csapat készítette. A Baldur's Gate 3-on több mint kétszer annyian dolgoznak, és maga a játék is sokkal robosztusabb, mélyebb és kidolgozottabb. Ennek következtében persze összességében a költségvetése is jóval magasabb.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a korai hozzáféréses verzió a játék első fejezetét tartalmazza majd, körülbelül 25 órányi játékidővel. Douse szerint nem igazán reklamálnak az emberek a 60 dolláros early access ár miatt, mert nem csak, hogy megkapják majd a teljes játékot, hanem gyakorlatilag hozzáadott értéket jelent, hogy kipróbálhatják a korai változatokat, és sokan nagyon élvezik, hogy gyakorlatilag részt vehetnek a fejlesztésben.

"Tulajdonképpen lehet rá úgy gondolni, mint egy játszható előrendelésre. De persze nem erről van szó, hiszen a lényege, hogy jobbá tegyük a játékot a nagy mennyiségű visszajelzésnek köszönhetően" - mondta Douse.

Szerinte nagyon fontos, hogy átlátható, konzisztens és intelligens módon kommunikálnak a közönségükkel, akik így pontosan tudják, hogy mire számíthatnak, és hogy a játék meg fogja érni a 60 dollárt. Az úriember rámutatott, hogy ráadásul a Divinity: Original Sin 2-t hosszú ideig támogatták. Még pár héttel ezelőtt is kaptak a felhasználók ingyenes DLC-t, érkeznek még patch-ek, ráadásul korábban olyan dolgokkal kedveskedtek, mint a Definitive Edition frissítés.

A Baldur's Gate 3-mal kapcsolatban konkrét tervekről nem tudott nyilatkozni, de szerinte hasonló támogatásra lehet számítani. A befektetett 60 dollárért cserébe tehát akár évekig érkezhetnek újdonságok (persze minden vásárló számára, nem csak azoknak, akik részt vettek a korai hozzáférésben).

"Lehet rosszul és jól csinálni a korai hozzáférést, de szerintem mi jól csináljuk. Úgy gondolom, hogy a 60 dolláros ár nem csak a korai hozzáférés miatt éri meg, hanem az értéke exponenciálisan növekedni fog az évek során. Ezt bebizonyítottuk a Divinity: Original Sin 2-vel, és a Baldur's Gate 3 egy hasonló történet kezdete, ugyanattól a csapattól"- fejtette ki Douse.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére