Bajban vannak az Agony fejlesztői

Pénzügyi gondok miatt nem fog elkészülni az Agony cenzúrázatlan verziója.

Bajban vannak az Agony fejlesztői

Az Agony egy ideig nagyon ígéretesnek tűnt: egy olyan túlélő-horrort vázoltak fel a készítők, ahol aztán tényleg nem fogják vissza a brutalitást, szabadjára engedik a teljesen beteg fantáziájukat. Ez a része mondjuk többnyire sikerült, csak éppen mögötte a játék nem stimmelt, ahogy Freelancer is írta az iPon tesztjében:

Ám hiába kényezteti majd magát egy kéjdémon valaki tőből letépett karjával, vagy követ el válogatott kegyetlenségeket egy olyan kreatúra, melynek a hozzávetőleges körülírásáért is megégették volna az embert 1500-ban, ez a legkevésbé sem fogja érinteni a lényeget. Jelesül, hogy az idézőjelet maximálisan megérdemlő, állítólagos „túlélőhorror” borzalmai ellenére lapos, mint a páros lábbal megtaposott, leszakított herezacskó és unalmas, mint a félőrülten bűnbocsánatért esedezők rimánkodása.

Szóval a játék nem sikerült jól, és úgy látszik, ez alaposan rányomja a bélyegét a stúdió jövőjére is: a készítők ma bejelentették, hogy pénzügyi problémákkal küzdenek, így a tervezett cenzúrázatlan verzió, az Agony Unrated elkészítését nem fogják tudni bevállalni. Mindez mondjuk annak tükrében érdekes fejlemény, hogy korábban azt nyilatkozták, jogi akadályok miatt eleve nem is tudnák elkészíteni a cenzúrázatlan változatot, és a kimaradt jeleneteket a YouTube-on teszik majd közzé. Ez később talán azért változhatott meg, mert a Steam felvette a letojom sapkát, és gyakorlatilag most már mindent felenget az áruházba.

Ezzel együtt elmondták, hogy a stúdió egy része továbbra is dolgozik majd hibajavításokon. Ezen a héten érkezik majd egy új patch PC-re és konzolokra, ami számos bugot kigyomlál, illetve átalakítja a bevilágítási rendszert. Ez utóbbi sokak szerint nagyon ráfér a játékra, mert oké, hogy valaki a sötétséggel szeretne hangulatot teremteni, de az nem éppen előnyös, ha a végigjátszás során állandóan csak hunyorognunk kell.

A Steamen mindenesetre nem éppen szép a játék fogadtatása: rengetegen kérik vissza a pénzüket, lehúzzák a játék értékeléseit, de néhányan még jogi lépéseket is fontolgatnak.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward