Az Olympus ugyan nincs többé a fényképezőgépek piacán, ahogy arról már korábban beszámoltunk, de a márka utódja, az OM Digital Solutions az OM System név alatt továbbra is igyekszik majd a „márkahű” vásárlókat kiszolgálni. Most itt az OM-D E-M5 Mark III MILC utója, az OM-5, és bár a külseje nagyon hasonló, azért bőven akadnak a felszín alatt lényeges fejlesztések.
Az OM-5 aktívan építkezik az örökségéből, ezt pedig azonnal a szenzorral való ismerkedésnél felismerhetjük. A készülék egy m4/3-os formátumú érzékelőt használ, ami nem túl nagy, de a vállalatnak remek módszerei vannak arra, hogy ebből a lehető legtöbbet hozza ki. Az érzékelő 20,4 megapixeles felbontással dolgozik, viszont képes lesz 80 MPixeles fényképek megörökítésére is, de erre később térjünk vissza. A Live MOS szenzor aluláteresztő szűrő nélkül került itt bevetésre, ennek köszönhetően még több apró részletet lesz képes megörökíteni.
Hibrid automatikus fókusz rendszert kapott az OM-5, ami 121 pontot használ. Fáziskülönbségen alapuló és klasszikus, kontrasztérzékeléses eljárást egyszerre alkalmaz a készülék, hogy a lehető leggyorsabb és legpontosabb üzemről tudjon gondoskodni minden helyzetben. Integrált stabilizátorral üzemel majd a masina annak érdekében, hogy a videók simábbak legyenek szinte mindig. Egy öttengelyes megoldást használ az OM Digital Solutions, ami korábbra nyúlik vissza, ennek a hatékonysága 7,5 EV, ha az optika is stabilizátoros – 6,5 EV, ha nem.
A záridő 1/8000 és 60 másodperc között állítható, az érzékenység pedig az ISO80 és 25600 skálán mozoghat. A lehető legjobb képminőség elérésén a TruePic IX képfeldolgozó motor fog munkálkodni. Gyors az OM-5; sorozatfotós módban használva képes lesz 10 fényképes megörökíteni másodpercenként, miközben még az AF-C mód, tehát a folyamatos fókuszálás is aktív, és működik a fizikai zár. Elektronikus zár használatával már a 30 kép/mp is elérhető.
Időkorlát nélkül lehet az újdonsággal 4K Ultra HD videós anyagokat rögzíteni, így a felhasználó az utazásai során szünet nélkül rögzítheti a fontos momentumokat. Támogatott az OM-Log és 240 Mbps-os anyagot tud rögzíteni az OM-5. Ha magasabb képkockaszámra van szükség, akkor Full HD felbontásra kell váltani, ez lesz ideális a pörgősebb jelenetekhez. Be lehet majd állítani az OM-5-ön Time-lapse módot is, és ilyenkor is tudja majd a 4K minőséget.
A szerkezet több trükköt is tartogat az elektronika oldalán, és ezen a ponton az egyik legérdekesebb az, hogy fényképek stackelése révén meg tudja majd azt oldani, hogy álló fotókat akár 80 megapixeles (RAW) felbontással lehessen megörökíteni (JPG esetén 50 MPixel a maximum). Ehhez még csak állványra sincs szükség, egyszerűen kézben stabilan tartva a kamerát, lehetőség lesz ultrarészletes fotókat lőni. Van Live ND mód (ND16), ami képes ND szűrőt szimulálni szoftveresen, lehet fókuszstackelni, ami a makróknál lehet nagy segítség, a Pro Capture már az exponáló gomb lenyomása előtt fotózni kezd, és van külön AF mód az éjjeli csillagfotózáshoz, ami óriási segítséget jelent majd.
Vertikális videózásra is fel lett készítve az OM-5, szóval mindenkit meg tudunk nyugtatni, kompatibilis a TikTokkal. Elég a gépet eldönteni, és tudni fogja, hogy éppen álló videót kell készítenie. Nem bonyolította túl a dolgot az OM System fejlesztői csapata. Támogatja a Bluetooth és Wi-Fi kapcsolódási lehetőségeket is a fényképező, szóval gond nélkül lehet összehangolni okostelefonnal. Saját applikációja is lesz, ami az adatok mozgatását fogja menedzselni az okostelefonok és az OM-5 között. Befogható az újdonság webkamerának is, ami jól jöhet akkor, ha éppen egy távoli helyről akar az ember élő bejelentkezést indítani.
A kereső természetesen elektronikus, OLED panelt építettek itt be 2,36 millió pixeles felbontással, és ez 60 Hz-en fog üzemelni, szóval itt azért nem érdemes sokat várni az OM-5-től. A nagyobb külső képernyőn érintéssel is lehet majd kezelni a masina beállításait, így némi rutin megszerzését követően már minden opció pillanatok alatt elérhető lesz. 3 colos a kinti képernyő és 1,37 millió képpontos felbontással üzemel. Ezt ki is lehet hajtani és elfogatható.
Nagyon fontos még az, hogy ezt a kamerát direkt nagyon strapabíróra és viszonylag kompaktra tervezte (csak 414 gramm) az OM Digital Solutions. IP53 minősítéssel rendelkezik a szerkezet, biztosan elviseli majd a gyűrődést. Ezért is lehet sok helyen azt olvasni, hogy az utazó fotósok, videósok számára lehet majd ez a kamera igazán ideális. Hiszen rossz időjárás esetén és a homokos strandon is bátran elő lehet majd venni, és aggodalom nélkül örökíthetők meg a feledhetetlen pillanatok. Azt is elmondta a vállalat, hogy -10 fokos hidegben sem kell majd feladni a videózást. A BLS-50 akkumulátor került a gépbe, ez a vázban is lehet majd tölteni.
Az OM System OM-5 1300 eurós ajánlott fogyasztói áron mutatkozott be, ez az összeg megát a vázat takarja, Ha valaki eleve egy objektívvel akarja megvenni a terméket, mert még nincs kompatibilis optikája, 1700 eurós áron vásárolhatja majd meg a 12-45mm f/4 PRO lencsével felvértezve – de választható 14-150mm f/4.0-5.6 II is, és ez jobb lehet az kalandorok számára. Az újdonság hazai ára információink szerint 530, illetve 695 ezer forint lesz.