AZ NVIDIA SZÉDÜLETES TEMPÓBAN NÖVEKSZIK – A VILÁGON ELSŐKÉNT ÉRTE EL AZ 5 BILLIÓ DOLLÁROS PIACI KAPITALIZÁCIÓT

A cég legutóbbi előadását kifejezetten pozitívan fogadta a piac, ennek meg is lett az eredménye.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. okt. 30. 12:03
Az Nvidia szédületes tempóban növekszik – A világon elsőként érte el az 5 billió dolláros piaci kapitalizációt

Az Nvidia vezetése elégedett lehet, ugyanis sikert-sikerre halmoz a cég, termékei iránt óriási a kereslet, sorra kötik a fontos megállapodásokat és együttműködéseket, illetve nemrégiben kormányzati megrendeléseket is kaptak, amelynek keretén belül 7 nagy AI adatközpontot építhetnek a közeljövőben. A vállalat éppen most tartotta meg GTC Washington, D.C. 2025 névre keresztelt előadását, amelynek során sok érdekességről rántották le a leplet, egyebek mellett a Vera Rubin Superchip is előkerült, valamint a távolabbi tervekről is szó esett.

A jelek szerint az előadást, a megállapodásokat, illetve azt az általánosan pozitív képet, ami a vállalatot körbeveszi, pozitívan értékelte a piac, ugyanis a részvényárfolyam emelkedésnek indult, gyorsan sikerült elérni a 4,89 billió dolláros piaci kapitalizációt, erre még 2025. október 29-én délelőtt sor került, majd délután a további menetelés hatására a bűvös álomhatárt is sikerült átlépni.

Az Nvidia az első olyan globális nagyvállalat, amelynek sikerült elérnie az 5 billió dolláros piaci kapitalizációt, vele egy időben pedig az Apple is rekordot döntött, átlépte 4 billió dolláros szintet, azaz mozgalmas volt a nap.

Galéria megnyitása

Az érkező újításokat természetesen nagyon várja a piac, a Vera Rubin és a Vera Rubin Ultra révén óriási gyorsulásra lehet számítani AI fronton, 2028 környékén pedig bemutatkozik a Feynman GPU architektúra is, amivel várhatóan továbbra is tartani tudják majd az eddig látott növekedési ütemet. A háttérben persze az AMD és a Qualcomm térfelén is készülnek már a következő generációs megoldások, amelyek fokozhatják a versenyt a piacon, illetve az egyes nagyvállalatok is próbálnak házon belül chipeket fejleszteni saját igényeik kielégítésére és az Nvidiától való függőség csökkentésére. Az Nvidia egyelőre magabiztosan uralja az AI piacot, gyakorlatilag hardver és szoftver tekintetében is megkerülhetetlen, legalábbis egyelőre, de a helyzet szépen lassan változásnak indulhat az elkövetkező évek folyamán.

Az 5 billió dolláros piaci kapitalizáció viszonylag hamar összejött, ugyanis a 4 billió dolláros szintet még idén, egészen pontosan július folyamán lépték át, míg a 3 billió dolláros szintet 2024 júniusában, a 2 billió dolláros határt 2024 márciusában, az 1 billió dolláros mérföldkövet pedig 2023 májusában sikerült teljesíteni. Érdekes adalék, hogy 10 évvel ezelőtt ehhez képest még csak 10 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkezett a vállalat, de az AI láz jóvoltából rakétaként lőtt ki a cég értéke. Hogy a 6 billió dolláros szint mikor teljesül? Amennyiben ez a tempó folytatódik, a következő év első felében számítani lehet rá, akár már a CES 2026 idején is, de a márciusban esedékes GTC 2026 után szinte biztosan.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Jeamdark
Jeamdark
2025. nov. 2. 8:00
#6

Csóri Csapi. Ez van ha a hülyeség unalommal társul... pedig arany szabály ha hülye vagy fiam legalább ne kürtöld szét. Ezt se tanultad meg.

Csapi25
Csapi25
2025. nov. 2. 18:43

@csapi26 majd hozzad mán át a pízet amit mondtálhogy adol a szavazásoké more

Ashtm
Ashtm
2025. okt. 31. 5:25
#5

As Gunnery Sergeant Hartman said: "I didn't know they stacked shit that high."

powerage
powerage
2025. okt. 30. 19:25
#4

Hogy a 6 billió dolláros szint mikor teljesül?

Én inkább az AI buborék kipukkanása miatt aggódnék. Ez durvább lesz, mint a dotkom lufi és a 2008 összeomlás együttvéve.

sixtozor
sixtozor
2025. okt. 30. 23:07

@powerage ahogy olvastam mások által, hogy nem nagyon lesz lufi, mivel folyamatos az érdeklődés és táplálják a piacot, de aztán a fene tudja

djkissmrt
djkissmrt
2025. okt. 30. 16:24
#3

marc23 -> A "12V-2x6" csatlakozó specifikációját a PCI-SIG dolgozta ki az ATX 3.1 szabvány elemeként.

hunspirit
hunspirit
2025. okt. 30. 13:45
#2

RIP AMD!

Kirby
Kirby
2025. okt. 31. 3:11

true

marc23
marc23
2025. okt. 30. 13:01
#1

Nagyszeru!! Akkor remelem futja majd az uj gpu szerianal vmi combossabb tapkabel csatlakozora! :/

csapi26
csapi26
2025. nov. 1. 22:01

@csapi26 remélem rákattintanak

Vissza az oldal tetejére