Az MSi csapata egy rendkívül jelentős mérföldkőhöz érhet idén az alaplapok szegmensében: a DigiTimes szerint minden esély megvan rá, hogy 2025 folyamán 10 milliónál is több alaplapot szállítson le a vállalat, ami azért lenne nagy szó, mert ilyesmire eddig még nem került sor. Amennyiben sikerül tartani az eddigi tempót, az év végére felzárkózhat a vállalat a Gigabyte mellé, ugyanis a rivális is 10 millió feletti darabszámban szállíthat le alaplapokat idén.
Ennek a rendkívül jelentős mérföldkőnek az eléréséhez arra volt szükség, hogy a vezetés által gondosan megtervezett, lassú, de biztos növekedésre koncentráló stratégiát rendben sikerüljön is végrehajtani, valamint az is szerepet játszott a növekedésben, hogy az AMD X870-es és az Intel Z790-es lapkakészletei iránt erős kereslet mutatkozik. Az is hozzájárult a sikerhez, hogy a gyártó mind dizájn, mind funkcionalitás, mind pedig hűtés terén ütőképes termékeket kínált a különböző felhasználói rétegek számára, valamint az árazás is kedvezően alakult, ugyanis zászlóshajóra jellemző minőséget kínált a felsőkategóriában, versenyképes áron.
A sikerben szerepe van továbbá annak is, hogy a vállalat nem ugrott fejest az AI versenybe, mint helyi vetélytársai, az ASRock és az ASUS, hanem sokkal megfontoltabb, óvatosabb stratégiát követett, amelynek keretén belül fokozatosan növeli az AI szerverek szegmensébe szánt alaplapok forgalmát az esztendő második felében, miközben eddigi erősségeire támaszkodik – például alapaljaira, noteszgépeire, illetve videokártyáira. A notebook szegmensben az előrejelzések szerint idén nagyjából 2,55 millió terméket tud leszállítani a vállalat, ami éves szinten 5-6% körüli növekedést jelent majd, míg a GPU szállítási mutató eléri az 5 millió darabot, ezzel utóbbi területen az ASUS csapatával holtversenyben osztozhatnak a piacvezető szerepen. A második negyedéves árbevétel is erősen alakult, hiszen átszámítva 2 milliárd dollár körüli teljesítményt sikerült felmutatni, az első féléves teljesítmény pedig átszámítva 3,8 milliárd dollár körül helyezkedett el, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a vámok előtti időszakban nagy kereslet mutatkozott az egyes termékek iránt.
Noha a cég elővigyázatos az AI piaci térhódítással kapcsolatban, mégis tart néhány vasat a tűzbe, például csendben tevékenykedik az üzleti platformok piacán, például Nvidia MGX szervereket kínál, valamint saját DGX Spark szuperszámítógép-konfigurációkat is készített, ám ezekkel csak fokozatosan, óvatosan kezdik meghódítani a piacot, nem alkalmaznak olyan agresszív stratégiát, mint riválisaik, akik próbálják minél inkább felskálázni AI szerverpiaci műveleteiket.
Az MSI csapata igen komoly teljesítményt mutatott fel az elmúlt időszakban, hiszen 2022 folyamán éles csökkenés mutatkozott szállítási mutatók terén az alaplappiacon, ahol 40%-nál is nagyobb mértékben esett vissza a cég által leszállított alaplapok volumene, nagyrészt a vásárlói kereslet visszaesése és a gazdasági szembeszél miatt. Azzal, hogy idén felzárkóztak a Gigabyte mögé, komoly növekedést értek el, ám ezt elővigyázatosan tették, az AI szegmensben is elővigyázatosan próbálnak terjeszkedni – a lassabb, de biztosabb haladás mellett tették le a voksukat.
Az elkövetkező időszakban a vállalat erősíteni fogja gyártókapacitását. A Taoyuan melletti üzemben továbbra is zajlik az alaplapok gyártása, míg az újabb gyárakkal, amelyek Vietnámban, Thaiföldön, Kaliforniában, illetve Európában találhatóak, folyamatosan próbálják felskálázni a termelést a notebookok, az asztali számítógépe, illetve a szerverek szegmensében annak érdekében, hogy a növekedés biztosítható legyen. A bővítés a jelek szerint mind a vámérzékeny térségekben való jelenlétet, mind pedig a hosszabb távú üzleti ambíciókat segíteni fogja, méghozzá anélkül, hogy bármelyik szegmens teljesítményének rovására menne.
Az MSI összességében tehát a gyors növekedés helyett inkább a lassabb, de kiszámíthatóbb, biztosabb növekedési pálya fenntartására koncentrál, gondosan kalkulálva növekedéshez szükséges lépéseket a fő üzletágakban, miközben óvatosan nyitnak az AI szerverek felé is, ahol megbízható, stabil kínálatot próbálnak kiépíteni. A notebookok szegmensében sikerült duplázni, az alaplapok piacán sikerült beérni a Gigabyte-ot, az AI szegmensben pedig elővigyázatosan próbálnak terjeszkedni, vagyis úgy látszik, a stratégia kifizetődő – a lassú, de biztos növekedésre való törekvés jó receptnek tűnik.