Az Intel elkészítette a világ eddigi legnagyobb FPGA chipjét

Az új rekorder akkora teljesítményt nyújt, mint négy darab előző generációs Stratix 10 2800-as FPGA, mégis 40%-kal kevesebb energiát kér.

Az Intel elkészítette a világ eddigi legnagyobb FPGA chipjét

Az Intel egy nagyon komoly FPGA chippel gyarapította a Stratix 10 sorozatot, amely jelenleg világelsőnek tekinthető tranzisztorszám és erőforrás-mennyiség terén. Ehhez persze az is kellett, hogy a korábban már sikeres EMIB összekötő technológiát is segítségül hívják, így összesen két nagy chipletet ültettek egy tokozáson belülre, amelyek együttesen 43,3 milliárd tranzisztorból, valamint 10,2 millió logikai elemből állnak. A chipletek mellé összesen négy darab transciever is társul, amelyek 17,4 Gbps-os sávszélességgel rendelkeznek – ezek elsősorban a PCI Express 3.0 és 4.0 támogatás kiaknázását segítik.

Az eddigi csúcstartó egyébként a Xilinx volt az augusztusban bejelentett, 16 nm-es csíkszélességgel készülő Viltrex UltraScale+ VU19P típusú FPGA-jával, amely 9 millió logikai elemmel, valamint 35 milliárd tranzisztorral rendelkezett. Ennél a lapkánál a transceiver sávszélesség 4,5 Tb/s-os értéket képvisel, az I/O érintkezőkből pedig 2072-t bocsát rendelkezésre.

Galéria megnyitása

Az Intel megoldása, vagyis a Stratix 10 GX 10M  fedélzetén a fentebb említett komponensek mellett 2304 érintkező is található a lapkát használó partnerek számára, mag a chip pedig számítási kapacitás terén képes kiváltani négy darab előző generációs Stratix 10 2800-as FPGA-t – utóbbiakhoz képest azonos teljesítmény és órajel mellett ráadásul 40%-kal kevesebbet fogyaszt, ami óriási előny a célszegmensekben.

A két lapka között húzódó EMIB kapcsolat összesen 25 920 csatlakozóval rendelkezik, amelyek egyenként 2 Gb/s-os sávszélességet kínálnak, vagyis a lapkák közötti teljes kommunikációs sávszélesség 6,5 TB/s-ra rúg. Ráadásul ez az első olyan bonyolultabb, nagyobb teljesítményű lapka, ahol az Intel beveti az EMIB összekötőt: korábban csak egyszerűbb, kisebb TDP kerettel működő lapkák összekötésére használta a gyártó ezt a technológiát, gondoljunk csak a Kabi Lake-G sorozat tagjaira.

Galéria megnyitása

Hogy mire is jó egy ilyen chip? Elsősorban ASIC, azaz célhardver fejlesztésére, ahol az eredeti ASIC dizájnt hatékonyan ki lehet próbálni egy-egy ilyen lapkán. Ezek a chipek jellemzően alacsony órajelen üzemelnek a pontosság érdekében (50-300 MHz), de a Stratix 10 GX 10M esetében magasabb órajelről lehet szó. A 70 x 74 milliméteres tokozáson belül egyébként 6912 DSP 18x19 Multiplier is helyet foglal, valamint kapunk 308 Mb memóriát is. Egy-egy ilyen lapka TDP kerete egyébként 75 és 150 W között lehet valahol, amit az EMIB összekötőnek hatékonyan kell kezelnie – gondoljunk csak a hőtágulásból eredő hibalehetőségekre.

Galéria megnyitása

A lapka mögött tehát komoly mérnöki bravúr húzódik meg, ami igen nagy jelentőséggel bír az EMIB jövőjére nézve, hiszen az összekötő technológia a jelek szerint már kiforrott annyira, hogy komolyabb teljesítményű lapkák megbízható összekapcsolására is be lehessen vetni. Ez a technológia a processzorpiacon, illetve a GPU piacon egyaránt jól jöhet, ugyanis segítségével eltérő csíkszélességgel készülő lapkák kapcsolhatóak össze, ami több szempontból is előnyös.

Az FPGA chip TDP kerete 150 W-tól 400 W-ig terjedhet, utóbbi esetben azonban már fejlett hűtésre is szükség lehet.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap