A Nikkei Asia munkatársai meglehetősen érdekes dolgokról számoltak be a minap, amelyek alapján úgy tűnik, az Intel valamilyen szinten megpróbál nyomást helyezni a notebook- és PC-gyártókra világszerte annak érdekében, hogy azok új konfigurációkat tervezzenek és több olyan Intel processzort rendeljenek, amelyek a 18A gyártástechnológia köré épülnek. Ezzel egy időben a vállalat lényegében befagyasztotta az Intel 7 alapú processzorok esetében a gyártókapacitás-bővítéssel kapcsolatos műveleteket, ezzel is arra ösztönözve az OEM partnereket: vagy rendeljenek 18A gyártástechnológia köré épülő modern processzorokat, vagy nem kapnak elég Intel gyártmányú központi egységet.
Az Intel a jelek szerint azt próbálja elérni, hogy a partnerek az Alder Lake, a Raptor Lake, illetve az Arrow Lake modellek helyett inkább a Panther Lake és a Wildcat Lake processzorokat rendeljék, azok ugyanis nagyobb mennyiségben érhetőek el, mint előbbiek – és egyébként drágábbak is, plusz egyéb okokból is fontos az Intel számára, hogy minél többet rendeljenek belőlük a partnerek, de erre még visszatérünk.
A beszámolók alapján az Intel 7 gyártástechnológiára támaszkodó termelőkapacitást nagyrészt a szerverpiac és az üzleti szegmens kiszolgálására irányították át, mivel azokon a területeken egyszerűen magasabb árrést és több profitot lehet abszolválni, mint a klienspiacon. Az egyik PC gyártó szerint ez a számok nyelvén annyit jelent, hogy az üzleti felhasználásra szánt processzoroknál az árrés nagyjából 20%-kal magasabb, mint amit a fogyasztói piacra szánt modelleknél alkalmazni lehet. Egyúttal azt is elárulta a neve elhallgatását kérő PC gyártó illetékese, hogy az Intel 7 gyártástechnológia esetében az újabb allokációkra most már lényegében nincs mód.
Az Intel 7 gyártástechnológia segítségével jelenleg többféle processzor is készül, például a fogyasztói szegmensbe szánt Raptor Lake sorozat tagjai, valamint a szerverpiacra szánt Xeon 6-os modellek is. Mivel az AI-láz miatt úgy nőnek ki az újabbnál újabb adatközpontok a földből, mint a gombák eső után, így a szerverprocesszorok iránti kereslet is jelentősen megugrott az elmúlt időszakban. A gyártó annak érdekében, hogy profitját maximalizálhassa, az Intel 7 gyártástechnológiát egyre inkább a Data Center and AI Group szolgálatába állította, hiszen ott a Xeon processzorok magasabb átlagos értékesítési árat képviselnek és magasabb profittal értékesíthetőek, ezáltal kifizetődőbb rájuk koncentrálni.
Azt már az Intel pénzügyi vezetője, David Zinsner is elismerte tavaly októberben, a szűkös gyártókapacitás miatt, ami az Intel 7 és az Intel 10 gyártástechnológiák esetében tapasztalható, korlátozottak voltak a lehetőségeik, már ami a klienspiaci és az üzleti piaci megrendelések teljesítését illeti. Ennek ellenére a gyártó jelenleg nem tervezi az Intel 7 csíkszélességgel dolgozó gyártósorok kapacitásának bővítését, helyette a jelek szerint módosítják a termékmix összetételét, eltolva az arányt az üzleti termékek irányába.
Az egyik PC gyártó illetékese közben egy meglepő történésről is említést tett: rendeltek 100 darab olyan processzort, amelyek az Intel 7 gyártástechnológia köré épültek, de a 100 termékből csak 30 érkezett meg és a rendeléshez hozzácsaptak 10 darab 18A gyártástechnológiával készített modellt is, kéretlenül. Mikor jelezték, a leszállított áru nem felel meg a leadott rendelésnek, azt a választ kapták, hogy ha nem kellenek nekik a 18A alapú processzorok, akkor majd odaadja azokat a gyártó más PC gyártóknak. Ez a beszámoló eléggé meredeknek tűnik, remélhetőleg reagál majd rá az Intel is.
A beszámoló szerint az Intel partnerei csak kevés 18A processzor köré épülő konfigurációval rukkoltak elő korábban, azokkal is inkább az volt a céljuk, hogy támogassák az újdonságok rajtját, nem a konkrét felhasználói igényekre reagáltak velük. A partnerek szerint a 18A processzorok drágák és a piaci kereslet nem is túl nagy irántuk, mert egyszerűen túlságosan prémiumnak minősülnek a velük felszerelt rendszerek – különösen a jelenlegi memóriakrízis közepette.
Ez a helyzet a jelek szerint éppen változóban van, ugyanis az OEM partnereket a vállalat próbálja rávenni arra, hogy termékpalettájukat tervezzék újra, hogy abban nagyobb szerephez jussanak az új, 18A alapú Intel processzorok, amelyek egyébként drágábbak is. Az egyik PC gyártó illetékese szerint az efféle váltás legalább három hónapot vesz igénybe a tervezési és tesztelési feladatok miatt, valamint azt is szükségessé teszi, hogy a processzor mellett a kijelzőt a szenzorokat, illetve az egyéb komponenseket is frissítsék annak érdekében, hogy az új PC-k magasabb árait az új processzoron kívül mással is indokolni lehessen.
Az Intel pénzügyi vezetőjének korábbi nyilatkozatából arra is fény derült, hogy a 18A gyártástechnológia volumene már elég a piac kiszolgálására, de a kihozatali arány még nem elég magas ahhoz, hogy egészséges nyereséget termelhessenek – utóbbira 2027-ig nem is igazán kerülhet sor. Ezen javíthat az Intel új stratégiája, amelynek keretén belül a 18A gyártástechnológiával készülő processzorok felé terelik a PC gyártó partnereket: a volumen növelésével több adat keletkezik a termeléssel kapcsolatban és ezek alapján hatékonyabban lehet optimalizálni a kihozatali arányt, ami segíthet abban, hogy a költségeket minél gyorsabban csökkentsék.
Közben a CounterPoint Research elemzője, Brady Wang úgy látja, a kereslet továbbra is felülmúlja a kínálatot, de ennek a nyomásnak egy részét ellensúlyozhatja majd az a tény, hogy a PC piaci kereslet összességében gyengülő trendet mutat. Az iparági elemzők szerint a komponensek drágulása miatt 15%-nál is nagyobb csökkenés várható éves szinten a PC piacon, ami fájdalmasan érintheti majd a gyártókat.