AZ AMERIKAI HATÓSÁG MINDENKÉPPEN ELÉRNÉ A FACEBOOK – ILLETVE MOSTANRA META – FELDARABOLÁSÁT

Ismét kérvényezte az FTC, hogy folytassa le a szövetségi bíróság azt a trösztellenes eljárást, aminek az eredményeként darabokra eshet a Meta.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. nov. 22. 10:47
Az amerikai hatóság mindenképpen elérné a Facebook – illetve mostanra Meta – feldarabolását

A Meta lényegében még csak most született meg (ezen a néven), de már feldarabolnák. Az FTC persze már augusztusban rálépett arra az útra, aminek a végén megindíthatná az eddigi talán legizgalmasabb trösztellenes pert. Még a Facebook ellen kezdte el azt a jogi procedúrát, aminek a következtében a szövetségi bíróság ránézne a Big Tech vállalat körmére, de egyelőre ebben nem jutott sok eredményre, viszont fel sem adja az ügyet.

Az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága egyre hangosabban követeli, hogy induljon meg a vizsgálat a Meta ügyében. Az illetékesek elmondása alapján egyértelmű, hogy a korábbi Facebook folyamatosan olyan lépéseket tett a piacon, amikkel akadályozta a piaci versenyt, ez pedig törvényellenes. A bíróságoknak el kellene indítania azt az antitröszt pert, aminek az eredményként a mostanra Meta néven futó gigavállalatot feldarabolnák törvényes eszközökkel.

Galéria megnyitása

Korábbi vizsgálatok során arra jutott az FTC, hogy a Facebook mindig olyan lépéseket tett, amikben a hatalmát és a méretét kihasználva akadályozta a versenyhelyzet kialakulását. Ráadásul nemcsak azon a területen, ahol a Facebook aktív, hanem minden érdekeltségét védte, és ezzel lényegében csaknem az egész közösségi média fejlődését hátráltatta. Hiszen az Instagram, a WhatsApp és a Facebook triója szinte mindenhova kiterjed.

Amikor feltűnt egy olyan szereplő a közösségi médiában, ami próbált konkurencia lenni bármilyen fronton, akkor azt a Facebook jobb esetben megkísérelte felvásárolni, de az utóbbi időben inkább egyszerűen csak olyan technológiai fejlesztésbe fogott, amivel az épülő konkurenciát támadta meg. Legtöbbször egyszerűen csak hasonló funkciót alkotott a saját platformjainak keretei között, amik már eleve milliárdos felhasználói táborokat érnek el.

Galéria megnyitása

A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság kutatása arra jutott, hogy a globális felhasználói aktivitási számok alapján az embereknek nem kevesebb, mint a 70 százalékát éri el a Facebook. Ez pedig szerintük egyértelműen meghaladja azt a szintet, amikor már monopol hatalomról lehet beszélni. A szakemberek szerint pedig ez a helyzet csak folyamatosan romlik, abból eredően, hogy nem is hagyja az új szereplőket levegőhöz jutni a vállalat.

A Meta feldarabolásával, egy sokkal egészségesebb piaci környezet alakulhatna ki az FTC szerint, éppen ezért a szövetségi bíróságnak mindent meg kellene tennie ahhoz, hogy ez megtörténhessen. A Meta azonban természetesen nem így látja a helyzetet.

A vállalat úgy véli, hogy Lina Khan, az FTC vezetője elfogultságból megy a Meta ellen, és nem szakmai alapon hoz döntéseket a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság elnöki székében ülve. Éppen ezért szeretné azt elérni, hogy a hatóságok mentsék fel ebben az ügyben.

„Az FTC egy monopolizációs ügyet indított monopolista nélkül. Állításai figyelmen kívül hagyják a valóságot, miszerint az embereknek minden eddiginél több választási lehetőségük van a megosztás, a kapcsolatteremtés és a kommunikáció terén, és a második panaszát éppúgy el kell utasítani, mint az elsőt.” - áll a Meta szóvivőjének közleményében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

22 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
spdrfx
spdrfx
2021. nov. 23. 5:28
#7

Ezek is inkabb a BL-be jutottak volna ki, ehelyett ilyenekkel foglalkoznak...

Enno
Enno
2021. nov. 22. 18:28
#6

És attól hogy fel lesz darabolva, miből gondolják hogy nem egymás malmára hajtják a vizet majd a szegmensek?

havoc28
havoc28
2021. nov. 22. 18:09
#5

Helyes.

Antantenusz
Antantenusz
2021. nov. 22. 17:36
#4

Először engedélyezték a Face-nak, hogy felvásároljon ezt-azt és így egyre nagyobb és nagyobb legyen, utána meg rájönnek, hogy a felvásárlásokaat követően már túl nagy a Face.

Azokat is felelősségre kellene vonni, akik a felvásárolásokat engedélyezték (mondjuk őket is fel lehetne darabolni :P ).

Dragon3k
Dragon3k
2021. nov. 22. 13:05
#3

"A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság kutatása arra jutott, hogy a globális felhasználói aktivitási számok alapján az embereknek nem kevesebb, mint a 70 százalékát éri el a Facebook. Ez pedig szerintük egyértelműen meghaladja azt a szintet, amikor már monopol hatalomról lehet beszélni."

Erről az Intel amd esete jutott eszembe, amikor az Intel 80% feletti részesedéssel bírt, az hogyhogy nem volt monopol helyzet?

BiroAndras
BiroAndras
2021. nov. 25. 10:30

@aka

A Microsoft-ot is fel akarták darabolni egyszer, és utána is sokáig kapta a giga büntetéseket, pl. az IE és MediaPlayer integráció miatt. Ma azért nem érdekel senkit, mert az interneten nem domináns szereplő, mobilokon meg kb. nem is létezik.

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. nov. 22. 11:32
#2

Ami késik nem mulik. Nem ez lesz az első cég amit szétdarabol az USA..... de igazából szó szerint házhoz mentek a pofonért. Az USA kormánya elégé korrupt ahhoz, hogy hagyja a cégeket kizsákmányolni a fél világot, de ha a cégek elkezdik piszkálni öket (a politikusokat), akkor párttól függetlenül, egyhanguan odacsapnak.

Antantenusz
Antantenusz
2021. nov. 22. 16:23

@PARASZT Ki akartak jönni a saját pénzükkel, azzal rúgták el a pöttyöst.

lasagna
lasagna
2021. nov. 22. 11:18
#1

Nem vitatom a Meta monopol helyzetet, de ez a resz kicsit fura: "Legtöbbször egyszerűen csak hasonló funkciót alkotott a saját platformjainak keretei között..." Kb errol szol az egesz IT, valaki kitalalal valami okosat es a tobbiek tobbe-kevesbe lemasoljak.

BiroAndras
BiroAndras
2021. nov. 25. 10:35

@lasagna

A probléma nem ez, hanem az, hogy a milliárdos felhasználó táborukkal azonnal megnyernek minden versenyt.

Vissza az oldal tetejére