A Silent Hill sorozat visszatér, és úgy tűnik, hogy már meg is érkezett az első botrány, amin elkezdhetünk csámcsogni. 

A Silent Hill 2 2001. szeptemberében jelent meg, szóval most töltötte be a 21. születésnapját. Túl fiatalnak nem mondhatnánk, de annyira azért nem idős, hogy ne lenne róla az embernek emlékezete, hogyan készült a játék. Márpedig Jeremy Blaustein emlékszik arra, hogy a teljes angol nyelvű változatot egyedül vitte annak idején a vállán, így kicsit rosszul esett neki, hogy senki nem szólt neki a remake-ről, ami többek között az ő fordításából építkezik. 

A Silent Hill 2 Remake fejlesztését ugyanis a lengyel Bloober Team készíti, akiknek vélhetően Blaustein fordítása adott táptalajt a munkához.  

„Remek! És ismét használni fogják a teljesen általam írt és fordított (oh, és rendezett) SH2 angol leiratokat, és semmilyen kompenzációt nem fogok kapni érte, és nem lesz több tízezer ember Twitteren, aki felháborodna a nevemben. Talán egy videót kéne erről csinálnom?” 

A fordító a Tweetjében a Bayonetta botrányra utal, amiben a főszereplő első és második részében játszó szinkronhangja, Hellena Taylor videókban sírta tele a netet, hogy a készítők nevetségesen kevés pénzt ajánlottak neki a harmadik részért, ezért nem vállalta azt el. Emellett bojkottra hívta fel a közösségét, de azóta kiderült, hogy nagyon sokat csúsztatott és sokkal több pénzt kapott volna a munkájáért, de ez egy folyamatban lévő ügy. 

Visszatérve a Silent Hillre, egy másik tweetben, illetve a GamesRadarnak adott interjúban a fordító megemlíti, hogy ő nem a pénzre hajt, hanem a megjelölésre. Azt mondja, hogy bárhogy is jelent meg annak idején az eredeti játék stáblistáján, az ő feladatai nagyon szerteágazóak voltak a játékban. A szöveg minden egyes szavát ő fordította le, nem volt más fordító. Ezen kívül a szinkronmunkálatokat is egyedül ő irányította. Ő szervezte a meghallgatásokat, rendezett, és ő volt egyike annak a négy-öt embernek, akik kiválasztották a színészeket is, ugyanis a japánok nem tudtak angolul, így nem tudták eldönteni, hogy ki a jó színész. 

Annak idején naponta egyeztetett a japánokkal, és a munkája annyira fontos volt, hogy még csak japán szinkron sem került a játékba, így tényleg az ő munkájától függött az, hogy miként jelenik meg a játék az egész világon.  

„Határozottan úgy érzem, hogy a nekem járó megérdemelt elismerés elvárható dolog” – mondta Jeremy Blaustein.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére