Az Omdia elemzőinek legfrissebb munkájából kiderül, hogyan teljesített a globális PC piac az idei év első negyedévében, ami éppen nemrégiben ért véget. A számok az asztali számítógépek, a noteszgépek, illetve a munkaállomások globális forgalmát egyaránt magukban foglalják, ez alapján úgy néz ki, hogy az év első negyedévében éves szinten 3,2%-os növekedést sikerült elérni, ami 64,8 millió termék leszállítását eredményezte.
Az asztali számítógépek és az asztali munkaállomások esetében picit jobb teljesítmény látszik, abban a szektorban ugyanis 5,4%-os növekedést értek el a piaci szereplők, azaz 14 millió konfigurációt tudtak leszállítani. A noteszgépek és a mobil munkaállomások forgalma éves szinten 2,6%-kal nőtt, ami 50,8 millió termék leszállítását eredményezte.
Ezek a számok a vártnál jobbaknak mondhatóak, ami mögött az áll, hogy a memóriakrízis miatt emelkedő komponensárak azt eredményezték, hogy a gyártók és az értékesítési láncban helyet foglaló szereplők előbbre hozták vásárlásaikat, valamint a vásárlók is előbbre hozták termékbeszerzéseiket, és a folyamatot tovább fokozta, hogy a Windows 10 kivezetése miatt még mindig megnövekedett kereslet tapasztalható a piacon, részben az üzleti felhasználók részéről. Az is említésre méltó körülmény, hogy a Windows OEM-ek és az Apple részéről történt termékbejelentések sokféle újdonságot hoztak a piacra, amelyek valamelyest szintén hozzájárultak az erősebb teljesítményhez.
Az Omdia elemzői szerint a komponensárak további, meredek emelkedése miatt esélyes, hogy az első negyedéves növekedés képviselte az idei év csúcsát, ugyanis a második negyedév folyamán a vártnál nagyobb mértékben emelkedhetnek a memóriachipekkel és a NAND Flash chipekkel kapcsolatos költségek, ami azt eredményezi, hogy a gyártók és a csatorna partnerek árakat fognak emelni, amelyek végül a vásárlókon csattannak majd.
A helyzetet az is rontja, hogy mind az Intel, mind pedig az AMD áremelésre készül a processzorkínálat egyes szereplőinél, ennek mértéke 10% és 25% közötti lehet, ami mindenképpen hozzájárul majd a konfigurációk drágulásához is. Érdekesség, hogy az Omdia vezető elemzője, Ben Yeh azt is megemlítette, hogy az előző év azonos időszakához képest a memóriaárak nagyjából ötszörös, míg az adattároló árak nagyjából háromszoros mértékben drágultak.
Az AI-láz miatt a DRAM chipek és a NAND Flash chipek termelésének oroszlánrésze az AI adatközpontok építőihez vándorol, ezáltal a konzumerpiaci igények egyre kevésbé teljesülnek, ami az árak további emelkedését okozza. Egyelőre nem is nagyon látszik, mikor történhet némi javulás a folyamatban, de egyes elemzők szerint 2027 folyamán már derenghet némi fény az alagút végén. Az aktuális helyzet alapján mind a memóriamodulok, mind pedig az SSD meghajtók és kártyák esetében további áremelkedésre lehet számítani.
Az egyes PC gyártók közül a Lenovo végzett az első helyen, ugyanis 16,529 millió konfigurációt szállított le, ami éves szinten 8,7%-os növekedést jelent és 25,5%-os piaci részesedésre volt elég. A második helyet a HP csípte el a maga 12,143 millió leszállított konfigurációjával, azaz 18,7%-os piaci részesedést szedhetett össze, éves szinten viszont 4,9%-kal csökkent a teljesítménye. A harmadik a Dell a maga 15,9%-os piaci részesedésével, amit 10,291 millió konfiguráció leszállításával ért el, ez éves szinten 7,8%-os növekedést takar.
A negyedik az Apple 11%-os piaci részesedéssel és 7,112 millió leszállított PC-vel, ami éves szinten 5,4%-os növekedést mutat. Az ötödik helyet az ASUS zsebelhette be 7,1%-os piaci részesedésével és 4,622 millió leszállított konfigurációjával, ami azért kifejezetten szép eredmény, mert 15,1%-os éves szintű növekedés révén jutott el idáig a vállalat, ezzel alaposan kiemelkedik a sorból.