Az első áruló – Dögszag és pátosz

Bő két órán keresztül ajnározni egy rossz lóra tevő, és végső kétségbeesésében egykori ellenfeleihez forduló gyilkost igen sajátos lelkiállapotra utal.

Az első áruló – Dögszag és pátosz

42 %
{{ average }} %
  • Legvégül, azt hiszem, sikerült lerombolnom néhány legendát. A Keresztapa című filmhez hasonló alkotásokkal szemben, a valóságban a maffia a végletekig unalmas. A beszélgetések zsibbasztó hatással vannak az agyra. „Na, mit kéne ma lopni? Hogyan lopjuk el?” (Joseph D. Pistone- Richard Wooodley: Fedőneve: Donnie Brasco)
Szerzői értékelés
Szerző
42
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

Ahogy az az 1976 és 1981 között a Bonanno-klánba beépülő, Donnie Brasco fedőnevű Joseph Dominick Pistone emlékirataiból kitűnik, a jeles FBI-ügynök nem volt elragadtatva a magukat érinthetetlennek gondoló pribékektől. A majdnem teljes értékű, bennfentes taggá avatott, rafinált nyomozó kifejezetten unta a szellemileg szerényen bútorozott, fellengzős és minden határon túlmenően sunyi-opportunista gengszterek társaságát. Egyben első kézből bizonyosodott meg arról, hogy a pár esztendővel korábban taroló, tisztességet és bajtársiasságot propagáló, illetve a bűnözők egy részét erkölcsös oltárszentté avató Keresztapa-franchise-nak köze sincs a valósághoz.

Mivel a banditákkal töltött hosszú évek alatt nyomát sem látta ezeknek a Puzo és Coppola zsenialitása miatt milliók által készpénznek vett értékeknek. Svindlik, árulások, pitiáner-primitív kakaskodás, agresszív erőszakkultusz, totális bizalmatlanság és a kőbe vésettnek bélyegzett, de éles helyzetben pillanatok alatt felrúgott szabályok kiüresítése: szerinte ez a szervezett bűnözés igazi arca. Szerencsére részben neki is köszönhetően ez a legendaoszlató felfogás egyre komolyabb teret nyert, és ha ki nem is szorította a rózsaszín ködbe burkolózó fantáziálgatást, ám legalább ellensúlyozta azt. Scorsese a Nagymenőkkel és a Casinóval állította pellengérre az ostobasággal vegyített kapzsiságuk folyományaként óhatatlan-elkerülhetetlen bukásra ítélt gazfickókat. Míg John Sack megosztó Sárkányfőnöke a kínai alvilág bugyraiba enged bepillantást, a Gomorrában Nápoly poklába szállhatunk alá, és Dezső András jóvoltából a gátlástalan magyar zsiványokról is lehull a lepel.

Ahogy ezek a példák is ékesen illusztrálják, a maffia ilyen-olyan csoportjaival foglalkozó alkotások egyik legfontosabb felosztási szempontja az, hogy romantikus nézőpontból közelítik-e meg a témát, vagy a realitás talaján maradnak. Marco Bellocchio műve, az egyik leghíresebb olasz bűnbánó, Tommaso Buscetta damaszkuszi útja körül forgó Az első áruló nem túl meglepő módon az előbbi vonulat képviselője. Hiszen a Cosa Nostra egyszerű, de annál befolyásosabb közkatonájából lett, felbecsülhetetlen-pótolhatatlan koronatanú éjt nappallá téve amellett érvelt, hogy ő nem holmi közönséges spicli.

Nyilatkozatai visszatérő eleme volt, hogy éppen az őt köpönyegforgatással vádoló, riválisaikat nem egyszer azok teljes családjával kiirtó, heroincsempészésből megtollasodott brigantik rúgták fel az ősi szokásokat. Vagyis ő a régi iskola a szegényeken segítő, becsületes híveinek védelmében és érdekében törte meg hallgatási fogadalmát, hogy ezzel döntő csapást mérhessen a soraik közé befurakodott, felfuvalkodott hiénákra. Ehhez az alapvetéshez eseti-egyedi, a férfit megtámadott áldozatként bemutató közjátékok kivételével a film is tartja magát.

Ergo azt követhetjük nyomon, hogy egy kötelességtudó Robin Hood imitátor megundorodik az ősi útról letérő, vérgőzös félállatoktól, aztán a maga és szerettei életét kockáztatva borítja az asztalt. Vitathatatlan: rokonai tekintélyes hányada kínhalállal fizetett azért, mert a szicíliai vagány ki merte nyitni a száját, és ez természetesen tovább fokozza a tragikus pátoszt.

Egyben elvonja a figyelmet arról, hogy egyszerűen arról van szó, hogy kegyetlen gyilkos túl későn fogta fel, hogy már nem ellenfél jobb pozícióban lévő haragosainak. Majd, hogy némi időt nyerjen, a nem is oly rég még megvetett, kigúnyolt és palira vett állam zsoldjába szegődött. Azaz fikarcnyival sem különb Henry Hill-nél, vagy a szintén daloló Joe Valachi-nál, és egy idő után határozottan kínossá válik, hogy egy alkarhosszúságú priusszal bíró csirkefogót emelnek piedesztálra. Lényegében a FIFA korrupciós botrányait enyhíteni hivatott, ám teljes joggal körberöhögött, és rendezője által is megtagadott A közös szenvedély pár fokkal vállalhatóbb krimi-kiadása pereg a szemünk előtt.

Persze, ahogy azt Coppola klasszikusa is igazolja, önmagában az, hogy az olasz direktor kissé szabadon értelmezi a tényeket, még nem feltétlenül pecsételné meg a végeredmény sorsát. Mivel átlagon felüli cselekményvezetéssel, parádés dialógusokkal, remek színészekkel vagy bámulatos akciójelenetekkel még bőven kompenzálni lehetne ezt a furcsaságot. Azonban efféle, a szakma avatott ismerőire jellemző mesterfogásokban kár reménykedni. A párbeszédek java sablonos, a szereplők bőven beérik azzal, hogy minimális ihletettséggel ledarálják a szájukba adott szövegeket, a fapados-vérszegény merényletek pedig a Lindában is megütközést keltenének.

Ezért az, hogy a történet egy arányérzék nélküli, jelentéktelen semmiségeken hosszasan kérődző, a fontos eseményeket viszont bántóan hamar és fájóan stilizáltan letudó katyvasz, már nem oszt, nem szoroz. Buscetta szinte percre pontosan ugyanannyi időt tölt el a sztorit egy lépéssel sem előrelendítő énekelgetéssel, mulatozással vagy más, a karaktert egyáltalán nem árnyaló-színesítő pótcselekvésekkel, mint egykori társai hitelének szétzúzásával.

Így összességében az Az első áruló nem több egy feledhető-dagályos mítoszteremtési kísérletnél. Ha felül tudunk emelkedni a bizarr-groteszk ajnározáson, akkor egy unalmas estén átsegíthet, de ennél többre-jobbra ne számítsunk.

Összefoglalás

Az első áruló – Dögszag és pátosz

Az első áruló – Dögszag és pátosz

Az első áruló – Dögszag és pátosz
Szerzői értékelés
42
%
Az egyik legismertebb pentito árulásával foglalkozó, mítoszápoló film.
Hozza egy gyenge tévéfilm szintjét.
A gyenge lábakon álló, hamis alapkoncepción nem sokat segít a középszerű, vagy az alatti kivitelezés.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap