Idén áprilisban derült fény arra, hogy a Samsung merevlemez üzletágát a Seagate fel szeretné vásárolni, ám a tranzakció nyélbeütése előtt a feleknek meg kellett várniuk, hogy az illetékes hatóságok megvizsgálják, hogy az egyesülés milyen hatással lehet a merevlemezpiacra és azt is, hogy rontaná-e a többi szereplő versenyképességét.
Úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság szakemberei a 90 napos vizsgálat lezárultával arra a megállapításra jutottak, hogy az egyesülésnek Európában nem lehet jelentősebb versenykorlátozó hatása, így a hivatalnokok rábólintottak a tranzakcióra. A Seagate a Samsung merevlemez divíziójának felvásárlásával az eddigi 30%-os szintről 40% magasságába növelheti merevlemez-piaci részesedését, ám ez a növekedés az Európai Bizottság szerint nem vet fel versenyképességgel kapcsolatos aggályokat az említett szegmensben.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a Seagate összesen 1,375 milliárd dollárt ad a Samsung HDD divíziójáért: az összegnek a felét készpénzzel, míg a másik felét részvényekkel rendezi a Seagate. A Samsung ez utóbbinak köszönhetően egyúttal 9,6%-os részesedéshez is jut a Seagate-ben, ami azt eredményezi, hogy a dél-koreaiak képviseltethetik magukat egy taggal a Seagate igazgatótanácsában.
A gyártópáros a korábban aláírt megállapodás értelmében meghosszabbítja meglévő szerződéseit, illetve kiterjesztik meglévő keresztlicenc-megállapodásaikat is. A Samsung gyárt majd a Seagate számára NAND Flash memória chipeket, amelyeket a Seagate főként üzleti SSD meghajtóiban használ fel, de ezek a chipek a gyártó hibrid merevlemezeiben és egyéb termékeiben is helyet kaphatnak. A Seagate a Samsungnak cserébe merevlemezeket gyárt, amelyek a Samsung különböző számítógép konfigurációiban, illetve szórakoztatóelektronikai készülékeiben kapnak helyet. Fontos része a megállapodásnak, hogy a Seagate és a Samsung együttműködnek majd egymással annak érdekében, hogy új adattároló megoldásokat kínálhassanak az üzleti szegmens szereplőinek. A megállapodásban az is szerepel, hogy a Seagate Igazgatótanácsában (Board of Directors) helyet kell biztosítani egy Samsung vezetőnek is.
Az Európai Bizottság tehát már jóváhagyta a felvásárlást, ám az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága még mindig vizsgálódik.





























