A Huawei az elmúlt években folyamatosan kitartott a mobilpiac mellett és vitte a korábbi fejlesztéseit, miközben új területeken is megpróbált sikereket elérni. Az egyik ilyen terület az autógyártás, ahol már egyre szebb eredményeket ér el a partnereivel, de még főleg kínai partnerei vannak, ezen azonban változtatna.
2019-ban, amikor a Huawei-t különböző kereskedelmi szankciókkal kezdték korlátozni, a vállalat egyebek mellett arra is készült, hogy a járműipar irányába induljon el. Saját személyautót szeretett volna készíteni, amihez a szoftveres környezetet biztosította volna elsődlegesen, majd szép lassan az egész folyamat felett átvette volna a hatalmat. A korlátozások ezt a törekvését is rosszul érintették, de nem adta fel a vállalat.
Kitartó munkával felépített egy olyan platformot, ami tökéletesen képes kiszolgálni a modern villanyautók infotainment rendszerét. Mostanra pedig már több mint egy tucat olyan jármű került forgalomba, ami a cég saját megoldását alkalmazza. Szoros kapcsolatot alakított ki a vállalat a Seres márkával, akinek az autóit forgalmazza is a kínai üzleteiben. A Chery is a Huawei szoftverét használja már és a Changan Automobile is erre épít, a legújabb partner pedig a JAC, akivel luxuskategóriás autót tervez gyártani a techcég.
A Huawei folyamatosan keresi a lehetőségeket, hogy minél mélyebb gyökereket tudjon ereszteni, és több forrás is arról számolt be, hogy a Huawei felkereste az Mercedes-Benzt, valamint a Volkswagen csoport irányítása alá tartozó Audit, hogy befektetési ajánlatot tegyen. Szeretné elérni a cég, ha ezek a nagy múltú, nyugaton és Kínában egyaránt népszerű márkák is együttműködjenek vele.
Az ügyhöz közel állók beszámolója szerint a Huawei első körben azt szeretné, ha a járműipar nagyjai részesedést vásárolnak a cég szoftver és komponensfejlesztő leányvállalatában. Három egymástól különálló forrás is megerősítette a hírt. A Huawei arra készül, hogy az anyacégről leválassza az IAS (Intelligent Automotive Solution) üzletágat. A cél pedig az, hogy domináns szoftver és komponensbeszállítóvá váljon a villanyautós szektorban.
Korábbi információk szerint a Huawei járműipari fejlesztésekre fókuszáló részlegének értéke akár már a 35 milliárd dollárt is elérheti az elemzések szerint. A Mercedesnek állítólag 3-5 százalék környékére tehető részesedést ajánlott fel a Huawei, ami igazából eléggé elhanyagolható, de ha belemegy az üzletbe a vállalat, akkor az már egy remek hír lenne a kínaiak számára. Az nem derült ki, hogy az Audit milyen ajánlattal kereshette meg a Huawei.
A Mercedesnek több kínai érdekeltsége is van már, de ugyanez a Volkswagen csoportról is elmondható. A VW együtt dolgozik hosszú ideje az Xpenggel, valamint az önvezetésben jártas Horizon Robotics céggel is. Az Audi pedig a SAIC Motorral alakított ki kollaborációs kapcsolatot korábban. A Reuters igyekezett felvenni a kapcsolatot az érintettekkel, de egyik fél sem kommentálta az értesüléseket.
Richard Yu korábban már beszélt arról, hogy nagy kihívást jelent a Huawei-nek, hogy Kínán kívül is képes legyen érvényesülni. A hazai piacon nagyon szépen tud növekedni, de a japán, amerikai és az európai lehetőségeket még kutatják. Hatalmas befektetéssel jár az, hogy a nyugat felé vegyék az irányt, és valószínűleg ezért akarnak komoly partnerekkel kapcsolatokat kiépíteni, mielőtt komolyabb lépéseket tesznek.