A Variety jelentése szerint az Atari fogja kiadni az új Ghostbusters játékot. A pletykák szerint a lökött szellemvadászok legújabb kalandjaira jövő nyáron számíthatunk, méghozzá nem véletlenül, hisz akkor lesz a film első részének 25. évfordulója! Az ügyben illetékesek eddig nem igazán voltak hajlandóak nyilatkozni, viszont néhány közeli forrás megerősítette ezt a hírt.
A Variety hasábjain azt is olvashattuk, hogy az Atari megegyezett a Sony Pictures-el, miszerint ha az első rész sikeresnek bizonyul, további epizódokat is készítenek a játékból. A Ghostbusters szintén a Sierra által került volna kiadásra, ám hasonlóképp, mint az új Riddick játék, már ez is Atari színekben kerül majd a polcokra. Ami pedig a platformokat illeti, PC-re, PS2-re, PS3-ra, Xbox 360-ra, Nintendo DS-re és Wii-re jön majd ki a szellemirtós kaland. Hozzá kell még tenni, hogy a forgatókönyvért Dan Aykroyd felelős és az eredeti színészek hangját hallhatjuk majd a játékban, köztük Ernie Hudson-nal aki kiemelkedő alakítást nyújtott.
Míg a Riddick kiadását megerősítette az Atari, a Ghostbusters-el kapcsolatban nem lehetett kihúzni belőlük semmit. Azért mi legyünk felkészültek, protonágyúkat leporolni, zöld takony barátunkat Slimer-t megetetni (ezzel kb. nyárra végzünk is) és harcra fel!

































