A jelenlegi memóriahiány alaposan próbára teszi az egyes piaci szereplőket, nehezen és drágán juthatnak memóriachipekhez és memóriamodulokhoz, ami a korábbi üzleti tervek teljesítését is megnehezíti, közben pedig a vásárlók részéről is csökken a kereslet, hála az egekbe szökő áraknak.

Az elmúlt hónapok folyamán a DDR5-ös memóriachipek árai a megszokotthoz képest akár négyszeres emelkedést is produkáltak, ami természetesen a memóriamodulok árait is alaposan megemelte, éppen ezért különböző menekülőutakat próbálnak keresni a piaci szereplők: például a PC gyártók lehetővé teszik, hogy memória nélkül is lehessen új PC-t vásárolni, de az utóbbi időszakban azok az átalakítók is egyre népszerűbbek, amelyek a So-DIMM modulokat UDIMM modulokká alakítják, így lehetővé teszik, hogy normál asztali alaplapokban is bevessük őket.

A napokban egy rendkívül érdekes pletyka is felmerült, ami azt állította, az ASUS jövőre belép a DRAM gyártók szegmensébe és elkezd majd memóriachipeket gyártani annak érdekében, hogy javítsa a memóriachipek és memóriamodulok elérhetőségét, elsősorban saját termékei számára. A pletykálók szerint az ASUS azzal, hogy saját maga gyártana DRAM chipeket, hosszabb távon költséghatékonyabbá tehetné a memóriachipek és memóriamodulok gyártását saját termékei számára, ami igazából teljesen logikusan hangzik és jó tervnek tűnik, a megvalósítás azonban már nem olyan egyszerű.

Galéria megnyitása

Ahhoz, hogy a vállalat DRAM gyártásba kezdjen, rendelkeznie kell egy DRAM gyárral, ahol a 300 milliméteres átmérőjű szilícium-ostyákból DRAM chipek készülnek. Egy ilyen üzem felhúzása több milliárd dollárt kóstál és minimum 2 évet vesz igénybe, vagyis ha tényleg belépne a vállalat a DRAM gyártók szegmensébe, arról már korábban, még jóval a memóriahiány berobbanása előtt kellett volna döntenie. Amennyiben memóriagyárral mégis rendelkeznének, azt is számításba kell venniük, hogy a hiányállapot nem tart örökké, előbb-utóbb túltermelésbe fordul majd a piac, ha az AI lufi kidurran, akkor pedig már nem áldás, hanem átok lesz egy DRAM-gyár. A gyártás megkezdéséhez egyébként szükség lenne DRAM piaci fejlesztésekre és szabadalmakra, nem beszélve a masszív tapasztalatról, amit egy efféle folyamat igényel – az ASUS egyikkel sem rendelkezik. Az ASUS jellemzően más vállalatoktól vásárol chipeket, majd azokat saját termékeibe építve használja fel.

A pletyka egy iráni forrástól indult, amely korábban már többször is szállított megbízható információkat, például a RYZEN 8000G szériával kapcsolatos információkat elsőként tálalták és azok pontosak is voltak. Ezúttal viszont homokszem kerülhetett a gépezetbe, ugyanis maga az ASUS is cáfolta az értesülést: egyáltalán nem tervezik, hogy belépnek a DRAM gyártók szegmensébe, pusztán arra készülnek, hogy elmélyítsék a kapcsolatot és az együttműködést a DRAM piaci szerepelőkkel annak érdekében, hogy hatékonyabban reagáljanak a kereslet és kínálat alakulására, valamint ezzel együtt szükség esetén módosítják termékeik specifikációját és a termékek életciklusát is, ha a szükség úgy hozza.

Lényegében a fenti stratégiát követi az összes többi nagy gyártó is, hiszen jelenleg nem igazán tehetnek mást. Azt egyelőre nehéz megjósolni, mikor változik a helyzet a piacon: egyes vélemények szerint 6-8 hónap múlva kezdődhet stabilizálódás, míg más szereplők úgy látják, 2028 közepéig vagy akár még tovább is eltarthat a hiányállapot. A memóriagyártók közben nem kapkodnak azzal, hogy bővítsék gyártókapacitásukat, inkább élvezik a profitot – a korábbi hiányállapotokra kapacitásbővítéssel reagáltak és amikor megszűnt az extrém mértékű kereslet, masszív túltermelésbe fordult a piac, óriási veszteségeket okozva az egyes szereplők számára. A jelek szerint most ezt szeretnék elkerülni, ezért is óvatosak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
snorbi
snorbi
2026. jan. 4. 12:20
#3

Hű, de utálom a kattintásvadász cikkeket >:(

piterpen
piterpen
2026. jan. 4. 9:00
#2

Most akkor nem alapanyag hiány van,hanem gyártókapacitás?

Dragon3k
Dragon3k
2026. jan. 5. 11:55

@piterpen azért mert ez nem csettintésre működik, egy új gyár mire termelés is történik benne akár több év is lehet, aztán mire ez megtörténik lehet már nem is lenne rá szükség, ezért sem fut mindenki egyből a kapacitás bővítés felé, illetve éveken keresztül azért sírtak, hogy milyen alacsonyan vannak az árak, ezért is voltak termelés visszafogások, hogy az ár magasabb legyen. Tegyük fel, elindulnak a nagy bővítés felé és mire kész lesz a gyár, addig pl bedől a jelenlegi felvásárló piac, mert mégsem lesz akkora áttörés az ai láz, akkor mit csináljanak a gyárakkal, amik feleslegesek? Mivel senki nem tudja, hogy ez mennyi ideig lesz, így senki nem akar egyből fejest ugrani a nagy költésbe.

zdanee
zdanee
2026. jan. 3. 15:15
#1

Ha egy címben kérdés van, a válasz mindig: nem!

Vissza az oldal tetejére