Az Apple nagy bejelentése: Beatles az iTunes-on

Az elmúlt napok találgatásai után az Apple végre hivatalosan is bejelentette legfrissebb újítását, ami ezúttal az iTunes névre keresztelt zenei áruházat, illetve annak kínálatát érinti. Hosszú éveken át tartó várakozás után most már az iTunes-on keresztül is beszerezhetik a Beatles-rajongók kedvenc együttesük dalait és albumait.

Az Apple nagy bejelentése: Beatles az iTunes-on

Az elmúlt napok találgatásai után az Apple végre hivatalosan is bejelentette legfrissebb újítását, ami ezúttal az iTunes névre keresztelt zenei áruházat, illetve annak kínálatát érinti. Hosszú éveken át tartó várakozás után most már az iTunes-on keresztül is beszerezhetik a Beatles-rajongók kedvenc együttesük dalait és albumait.

A Beatles dalaival kapcsolatban már régóta folyik a vita: az együttes számait kiadó EMI eddig folyamatosan harcolt az internetes zene-értékesítő áruházakkal, akik a dalok digitalizált változatait letöltések formájában próbálták értékesíteni. Két éve már maga Paul McCartney is arról nyilatkozott, hogy szeretné, ha az együttes zenéi elérhetőek lennének az iTunes áruház kínálatában, ám erre még sokáig nem kerülhetett sor. Hátráltató tényező volt, hogy a dalokat gondozó Apple Corps és az Apple között védjegyvita zajlott, ám ennek rendezése után sem sikerült elérni, hogy az albumok megvásárolhatóak legyenek. Az okok között akkoriban még az is jelen volt, hogy az EMI és az együttes között szintén voltak nézeteltérések, amelyek lehetetlenné tették, hogy végre változzon a helyzet. A probléma az volt, hogy a Beatles nem járult hozzá ahhoz, hogy zenéit digitális formában is terjesszék, így azok az iTunes áruházba sem kerülhettek be. Hogy mi lehetett ennek az oka? Az, hogy letölthető zenék után kevesebb bevételt lehet besöpörni, mint a hagyományos adathordozókon történő kiadással, valamint az, hogy a digitális zenéket jobban féltették az illegális másolástól. Mára már a CD eladások jelentősen visszaestek, ami főleg az MP3 lejátszók térhódításának köszönhető. Az iTunes az előbb említetteknek köszönhetően rendkívül fontos szerepet tölt be: a digitális zeneletöltési piacon 70%-os, míg a teljes zenei piacon 40%-os részesedéssel képviselteti magát.

Az Apple bejelentésével mostantól 13 Beatles album vált elérhetővé a zenei áruház kínálatában. A vállalat hivatalos weboldalának kezdőlapján jelenleg a Beatles tagjai láthatóak, a képre kattintva pedig különböző információkhoz juthatunk az együttessel kapcsolatban. A lap alján található hivatkozás segítségével az album-kínálathoz is könnyedén eljuthatunk. A 13 darab Beatles albumot tartalmazó gyűjteményt 149 dollárírt kínálja az Apple. A dalok egyenként 1,29 dollárba kerülnek; a szimpla albumokért 12,99 dollárt, a dupla albumokért pedig 19,99 dollárt kérnek el.

További információktért látogassunk el ide.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward