Az Android Autót is elérte a sötét mód

Új dizájn érkezett Android Auto fronton, így még szívesebben használhatják majd ezt az emberek.

Az Android Autót is elérte a sötét mód

A Google 2014 júniusában jelentette be az Android Autót, ami azóta több módosításon, újításon is átesett, és most egy nagyobb frissítést kap. A gépjárművekbe szánt rendszer kiválóan alkalmas arra, hogy az okostelefont felhasználva hasznos lehetőségekhez jusson a felhasználó, és az autója megjelenítőjén hozzáférjen a saját adataihoz.

Galéria megnyitása

Az első és legfontosabb újítása, hogy már van sötét módja az Android Autónak is, mint az Android Q operációs rendszernek. Mondanunk sem kell, hogy ez miért kiemelten lényeges fejlesztés, éjszakai módja már a sok évvel ezelőtti GPS-eknek is volt, hiszen az esti vezetésnél rendkívül zavaró tud lenni egy olyan kiegészítő a műszerfalon, vagy akár a szélvédőre szerelve, ami nagy fényerővel, fehéren világít.

A mobiloknál az energiafogyasztás csökkentésére is szolgálhat a sötét mód, itt viszont kizárólag arra van, hogy este ne zavarja a rendszer a sofőrt. Az Android Auto grafikus felhasználói felületének a dizájnja több ponton is át lett rajzolva. A jobb láthatóságot és olvashatóságot segítendően az alap színvilágot érintő módosítások is történtek, és a betűtípuson is reszeltek a Google szakemberei.

Galéria megnyitása

Az Android Auto olyan módosításokon is átesett, amik arra szolgálnak, hogy a felhasználó a beszállástól számítva hamarabb el tudjon indulni az útjára. A rendszer például több információt fog nyújtani a bekapcsolást követően, és nem kell majd annyit babrálni a beállításokkal, mint korábban, mert több dolog is automatizálva lett. Például a zenelejátszás onnan folytatódik majd, ahol korábban abbamaradt, és azonnal az előtérbe kerülhet az alapértelmezetten használt navigációs alkalmazás.

A GPS-nél lesznek gépi tanulás által összeválogatva ajánlott úti célok, de persze hangutasítással egy pillanat alatt meg lehet majd adni tetszőleges címet is. A kompatibilis applikációkat is könnyebben fel lehet majd fedezni ettől kezdve, ami szintén hozzájárulhat a gyorsabb induláshoz.

Galéria megnyitása

Menet közben az Android Auto felületét az eddiginél jobban ki lehet majd használni, hiszen már úgy lehet rajta megnyitni alkalmazásokat, hogy a navigáció például soha nem fog teljesen a háttérbe kerülni. Az instrukciók mindig láthatóak lesznek a képernyő alsó sávjában, és ezt megbökve azonnal vissza fog térni a térkép is, a hangos navigálás pedig jól működik majd a hívások bonyolítása közben, és még akkor is, ha podcastot hallgat a vezető. Továbbá már a szabadabb, szélsőségesebb képarányú megjelenítőket is képes lesz teljesen kiaknázni az Android Auto, ami egyben azt is előre vetíti, hogy jobban fog idomulni az átlagostól eltérő fedélzeti számítógépeknek a felületéhez.

Ez mindenképpen jó hír, hiszen napjainkban egyre extrémebb megoldásokkal lehet találkozni ilyen tekintetben. Természetesen a „Hey, Google” parancsot használva továbbra is sok funkciót el lehet majd érni hangutasításokkal, ezeknek a sora folyamatosan bővül is. És a megújult értesítési központból lehetőség lesz az elmulatott hívásoknál visszahívni, vagy beérkezett üzenetekre válaszolni, és minden egy felületen lesz összesítve.

Galéria megnyitása

Az Android Auto frissítése kapcsán fontos még azt elmondani, hogy ez minden esetben elérhető lesz a támogatást biztosító gépjárművek számára. Tehát azok az kocsik, amik rendelkeznek Android Auto funkcióval, meg fogják kapni az összes újítást, nem kell attól tartani, hogy bármilyen frissen beharangozott funkcióról lemaradnak.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward