AZ AMD MEGERŐSÍTETTE, A RADEON RX 9070-ES SZÉRIÁBAN NEM LESZNEK MADE BY AMD MODELLEK

Ez egyrészt jó, mert az AIB partnerek számára több GPU marad, másrészt viszont rossz, mert így kettővel kevesebb olyan modell kerül forgalomba, amelyek listaáron kaphatóak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. febr. 26. 18:06
Az AMD megerősítette, a Radeon RX 9070-es szériában nem lesznek Made by AMD modellek

Az AMD következő generációs asztali videokártyái, a Radeon RX 9070-es széria tagjai várhatóan még a héten, egészen pontosan 2025. február 28-án bemutatkozhatnak, így már nem kell túl sokat várni arra, hogy kiderüljön, milyen újításokat hoz az RDNA 4 architektúra, milyen felépítéssel rendelkeznek az új videokártyák, illetve abból is kaphatunk ízelítőt, hivatalosan milyen teljesítményt nyújtanak. Utóbbi témakörben egyébként éppen a minap jelent meg némi információ, hála a szivárgásoknak, ám a végleges képet majd az első független tesztek alapján láthatjuk meg.

Galéria megnyitása

A korábbi, meglehetősen szűkszavúnak mondható bejelentés alkalmával napvilágot látott egy kép, amelyen az AIB partnerek termékei mellett két MBA típusú, az AMD által fejlesztett és legyártatott videokártya is jelen volt, ám úgy tűnik, ezek végül mégsem kerülnek forgalomba. Az AMD később ezt meg is erősítette, vagyis konkrétan megerősítették, hogy az új képen látható videokártya csak egy művészi renderkép, a rajta látható videokártya nem lesz elérhető kereskedelmi forgalomban – jó eséllyel egyetlen ilyen kinézetű darab sem készül, még csak mutatóban sem.

Ez abból a szempontból jó döntés lehet, hogy több GPU marad az AIB partnerek számára, így ők több egyedi videokártyát dobhatnak piacra; abból a szempontból viszont problémát jelenthet, hogy ennyivel is kevesebb olyan modell kerül forgalomba, amelyek listaár-közeli áron válnak elérhetővé kereskedelmi forgalomban.

Az AMD partnerei persze sokszor jobb hűtéssel, combosabb tápellátással ellátott verziókkal rukkolnak elő, amelyek esetenként gyárilag megemelt órajeleket is alkalmaznak, ám jellemzően drágábbak is, mint az MBA verziók. Nem beszélve arról, hogy sokan kifejezetten a referencia modelleket keresik, mint amilyenek az AMD által gyártatott termékek is.

A Radeon RX 9070-es széria tagjai a legutóbbi szivárgások alapján kétféle kivitelben érkeznek. A Radeon RX 9070-es alapmodell várhatóan 220 W-os TDP kerettel rendelkezik, a fedélzetén található NAVI 48-as GPU pedig összesen 3584 aktív stream egységet foghat majd munkára. A GPU mellé 256-bites memória-adatsínen keresztül kapcsolódhat a 16 GB-nyi VRAM, órajelek terén pedig 2,52 GHz-es Boost értékre, illetve 20 GHz-es effektív memória-órajelre számíthatunk.

A másik modell, vagyis a Radeon RX 9070 XT ehhez képest már 304 W-os TDP kerettel érkezhet és összesen 4096 aktív stream egységet foghat munkára. A GPU ebben az esetben is 256-bites memória-adatsínen keresztül kommunikálhat majd a 16 GB-nyi VRAM-mal, ami ezúttal is GDDR6-os szabványú lesz és ezúttal is 20 GHz-es effektív órajelen üzemelhet, ami 640 GB/s-os memória-sávszélességet eredményez. A gyorsabbik modellnél már 2,97 GHz-es Boost órajel lesz érvényben a GPU-nál. Az új videokártyák mindketten PCI Express 5.0 x16-os csatolófelülettel érkezhetnek.

Az AMD tervei szerint a bemutatót élő közvetítés formájában lehet figyelemmel kísérni a vállalat YouTube csatornáján keresztül, méghozzá 2025. február 28-án reggel 8 órakor, EST időzóna szerint. Az előadás magyar idő szerint 14:00-kor veszi kezdetét és a lentebb beágyazott YouTube ablakon keresztül is lehet majd követni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Alfi2019
Alfi2019
2025. febr. 27. 14:14
#6

Helyes. Legutóbbi alkalommal is cserélték a komplett 7900 XTX ref. modelt a vaporkamrán elkövetett spórolás miatt.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2025. febr. 27. 11:23
#5

Már nagyon kíváncsi vagyok mi volt az, amit egy egyórás CES blokkban nem lehetett megmutatni, mert nem fért volna bele az időkeretbe (továbbra is kettő darab kártyáról beszélünk)

axe
axe
2025. febr. 27. 1:23
#4

ripsz-ROPs megjelennek végre :)

csendesmark
csendesmark
2025. febr. 27. 1:07
#3

Kíváncsi leszek mi lesz a pletykákkal egy bizonyos 32GB-s változattal kapcsolatban.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2025. febr. 27. 11:16

@csendesmark miii, hogy a "gamers first!" AMD felül az AI vonatra és inkább LLM kártyákat ad ki? Ilyen sosem történne, ők nem olyanok!

hacatip
hacatip
2025. febr. 26. 19:51
#2

vegre egy amd kartya ami veresnykepes lesz ray tracing teren is

Dragon3k
Dragon3k
2025. febr. 27. 16:33

@Alfi2019 nem 3 generációt írtam szérián belül 3-mal, pl 3080 rt mellett simán beesik 3060 szintre vagy alá, ugyanez megfigyelhető a 40-es széria esetében is. A legtöbb játékban észre sem veszed és ugyanannyira terheli a kártyát, mint azok a játékok, ahol látványos a dolog. Volt 2080 superem az első dlss egy szar volt, a dlss2 már használható volt, az első rt próbálkozások a vicc kategória volt és nagyon sok játék maradt ezen a szinten. A 3080 mellett is ki van kapcsolva az rt, mert alkalmatlan rá a kártya, nem diavetítést szeretnék nézni.

BigBrother
BigBrother
2025. febr. 26. 19:14
#1

Ocsmány, a hűtés alulméretezett, és jóval zajosabb, mint bármelyik másik modell. Nem sokaknak fog hiányozni...

BigBrother
BigBrother
2025. febr. 27. 15:40

@axe
Mégis miféle jövőbelátást szeretnél egy olyan termékkel kapcsolatban, amely meg sem jelenik? Nem lesz ilyen, mint ahogy a cikk is írja.
Ezek az AMD által tervezett hűtések alul vannak méretezve. Mindegyik ilyen un. MBA kártya számot tevően melegebb, mint a többi partnergyártó hűtőivel. Ennél fogva a rajta lévő ventillátorok jobban igénybe vannak véve, így zajosabb a hűtésük is. Ezt azoktól tudom, akiknek van, vagy volt ilyen.

Vissza az oldal tetejére