AZ AMD CSENDBEN KIKAPCSOLTA A MEMÓRIATITKOSÍTÁST A RYZEN PROCESSZOROKNÁL, NAGY BALHÉ LETT BELŐLE

Az óriási felzúdulás következtében módosították is a döntést, rövidesen visszatér minden a megszokott kerékvágásba.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2026. jún. 22. 18:07
Az AMD csendben kikapcsolta a memóriatitkosítást a RYZEN processzoroknál, nagy balhé lett belőle

Az AMD csapata egy megkérdőjelezhető döntést hozott az elmúlt időszakban, amelynek eredményeként a korábban széles körben elérhető TSME (Transparent Secure Memory Encryption) funkciót minden különösebb hírverés nélkül letiltották a fogyasztói piacra szánt RYZEN processzoroknál. Erre az Ars Technica munkatársai jöttek rá egy teszt alkalmával, majd publikálták is észrevételeiket, ami eléggé nagy népharagot gerjesztett. Azóta persze újabb fejlemény is történt az ügyben, de előtte nézzük az előzményeket.

 Egy ideje már nem működött a TSME

Az Ars Technica tesztje rávilágított, hogy egy RYZEN 7 9700X típusú processzor esetében egyszerűen nem aktív a TSME funkció, ami alap esetben a titkosítatlan memóriaterületek elleni támadások megelőzésében segítene, pedig a funkció aktív a BIOS-ban. A funkció meglétének ellenőrzése Windows alatt körülményes, Linux alatt viszont a firmware biztonságának ellenőrzése során kiderült, hogy hiányzik a titkosított memóriára utaló jelzés, hiába aktív a TSME: a funkció valamiért nem működött. A vizsgálódás folyamán kiderült, hogy a funkciót az AGESA 1.2.7.0-s kiadását követően egyszerűen letiltották a fogyasztói piacra szánt RYZEN processzoroknál, de erről az AMD semmiféle hivatalos tájékoztatást nem adott, pusztán csendben, fű alatt végezték el a módosítást.

A változtatás hatására a fogyasztói piacra szánt processzorok fedélzetéről eltűnt a TSME, így az már csak a professzionális piacon volt elérhető, a PRO sorozatú központi egységek kínálatának részét képezte. Igaz, az AMD sosem reklámozta a TSME funkciót a fogyasztói piacra szánt processzoroknál, de az extra funkció sok esetben jöhetett jól, egyes esetekben megszokták a felhasználók, így érthető, ha csendes kikapcsolása kisebb fajta népharagot zúdított az AMD nyakába.

A felháborodásnak lett eredménye

Az AMD csapata még áprilisban kapcsolta ki a TSME funkciót a normál RYZEN processzorok esetében, előtte viszont alapértelmezetten aktív volt. Az áprilisi döntéssel alighanem azt akarták elérni, hogy a PRO széria még egyértelműbben elkülönüljön a normál RYZEN processzoroktól, a TSME exkluzivitása pont ezt a célt szolgálta volna, ugyanis az lehetett az elgondolás, hogy a felhasználók többsége úgysem igényli a funkciót. Hasonló extrát egyébként az Intel is kínál TME-MK (Total Memory Encryption-Multi-Key) néven, ami nemcsak a vPro, hanem a normál Core processzorok fedélzetén is elérhető.

Galéria megnyitása

Az elégedetlen felhasználók hozzászólásai, illetve a nagy média-visszhang azt eredményezte, hogy a döntést módosították: egy új firmware frissítés keretén belül ismét elérhetővé teszik a TSME funkciót a fogyasztói piacon lévő processzorok mellé, maga a frissítés pedig július folyamán érkezik. A funkció korábban Memory Guard néven volt elérhető a BIOS-ban, de eltávolították azt, júliustól azonban visszatér – csak egy firmware-frissítésre lesz szükség, legalábbis a Tom’s Hardware munkatársainak eljuttatott hivatalos közlemény erre utal.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2026. jún. 23. 0:17
#5

Áprilisban kapcsolták ki? Tehát aki nem frissíti a gépét esztelenül, mint az ökör a "don't try to fix what isn't broken" elvén, annak még mindig titkosított, és nem kell neki a fix se.

Április hányadika óta? 85 napos uptime mellett azóta ezek szerint ki se volt kapcsolva a gépem, miközben legalább 500 kilowatt órányi "compute"-ot vitt, átvészelte a teljes balhét, meg a konkluzióját is röpke 1 hét múlva egyetlen darab crash nélkül... de azért frissítsünk agesát, mert "növeli a stabilitást" az ápdét! Minden ápdét!!! Mire vársz!!!?!!?!? Frissíts!!4! Tönkremegy a géped ha nem frissítesz!!!4!!4!négy!!4

Eszem megáll...

Dragon3k
Dragon3k
2026. jún. 23. 21:25

@Mosdatlan_falusi az gondolom lényegtelen, hogy azt már az am4 esetében javították...

axe
axe
2026. jún. 22. 20:55
#4

"maga a frissítés pedig július folyamán érkezik"
szóval minimum 9 napig ülnek a semmin. gondolom ezek sem minimálbéren írnak át 2 sorban 3 karaktert napokig....

axe
axe
2026. jún. 23. 1:15

@tomchee valószínűleg kivenni gyorsabban sikerült nekik, hogy csak a pro-kban legyen

Resike
Resike
2026. jún. 22. 20:55
#3

De az AMD érintett-e?

Dragon3k
Dragon3k
2026. jún. 22. 20:15
#2

Azért sok a találgatás, tényleg egy döntés volt vagy valaki csak balfasz volt és véletlen tiltás volt. Ha szándékos, akkor csak magukkal basztak ki, ha véletlen, akkor meg látszik, hogy eléggé szegényes a kiadás előtti tesztelés.

Dragon3k
Dragon3k
2026. jún. 23. 7:48

@thedeveloper a cikk írja, hogy biosban ott volt és be is volt kapcsolva, de akkor se ment, mivel a biosban benne volt egy kapcsoló elnyomása is elég, hogy adott CPU esetében ne csináljon semmit a bios beállítás, de simán el tudom képzelni, hogy a pro széria esetében se ment, mert erről nem írnak semmit a hírben. De egyelőre a szándékosság csak találgatás, persze ettől lehet az volt.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2026. jún. 22. 19:43
#1

Ennek aztán sok értelme volt. Az oké, hogy haszontalan (sőt, kifejezetten káros game performancera nézve), de letiltani egy olyan funkciót, amiért már fizetett a vevő, még akkor is, ha nem használja, totál értelmetlen, pláne, hogy ilyen sunyi módon csinálták.
Most ugyanott vannak, mint előtte, de szereztek egy jókora bizalomvesztést. Ez kb. ugyanaz, mint amit a Unity művelt pár éve. Mennyire kell hülyének lenni ahhoz, hogy még más hibájából se tanuljon valaki? :D

peti19870621
peti19870621
2026. jún. 23. 2:43

@Mosdatlan_falusi Ez csak alkotói válság: Hisz saját magukat nézik tevékenységeik közepette, nem pedig mások hibáját.. ^^"

Vissza az oldal tetejére