Az elmúlt hónapok rendkívül megpróbáltatók voltak a Honor számára, de eddig minden akadályt magabiztosan vett a vállalat, mióta a Huawei támogatása nélkül kell helytállnia. Nemrégiben bejelentette a cég a Honor 50-et és a GMS visszatérését, most pedig egy hasonlóan fontos eseményt harangozott be.
Már korábban elárulta a Honor, hogy vissza fogja hozni a Magic termékvonalat hosszú pihenést követően. És most arra is fény derült, hogy pontosan mikor kerül megrendezésre ennek az okostelefonnak a bemutatója. Augusztus 12-én fog a színre lépni a készülék, egészen pontosan helyi idő szerint délután fél 2-kor.
Eddig kettő Honor Magic modellel rukkolt elő a Honor, és ezek egészen kivételesre sikerültek, abban bízunk, hogy a következő felvonás sem fog csalódást okozni. A korábbi eszközök nagyon merészek és innovatívok voltak, ez alapján pedig örömmel látnánk a Honor Magic3 név alatt egy olyan átgondolt konstrukciót, ami nem áll be simán a felsőkategóriás okostelefonok sorába.
„Az elmúlt 8 hónap a nagyszerű változások időszaka volt a Honor életében, és izgalommal tölt el, hogy meghívhatom a Honor Magic3 sorozat nemzetközi bemutatójára.” – mondta el George Zhao. Hozzátette a Honor vezetője, hogy az eseményen szó lesz még a vállalattal kapcsolatos legfontosabb fejleményekről is, valamint a vállalat küldetéséről – Go Beyond –, melynek szellemében hozzák létre az innovatív formatervezés és technológia új szintjét.
Azt már biztosan lehet tudni, hogy a Honor a Qualcommal közösen dolgozva a Snapdragon 888+ mobilplatformot fogja felhasználni a Honor 3 fedélzetén. Ez a rendszerchip kiváló teljesítménnyel szolgál majd, és ez a készülék lehet az első olyan konstrukció, aminek a fedélzetén már az SD888 doppingolt változata munkába áll.
„A platform iparágvezető teljesítménye és a mesterséges intelligencia terén elért előnyei rugalmasságot biztosítanak számunkra ahhoz, hogy olyan mobil élményt hozzunk létre, amely a legigényesebb felhasználók szükségleteit is kielégíti. A Qualcomm Technologies-zel való együttműködésünk lehetővé teszi számunkra, hogy a Magic sorozatban a kategória legjobb élményeit nyújtsuk, amelyek új iparági mércét állítanak fel a zászlóshajók innovációja terén, és alig várjuk, hogy mindenki személyesen is megtapasztalhassa ezt.” – jelentette ki Fang Fei, a Honor termékigazgatója korábban.
Érdekes módon túl sok információt nem lehet tudni a termékről, valahogy a pletykákat is megúszta eddig. Azt még biztosra lehet venni, hogy globálisan már a Google mobilos szolgáltatásaival válhat elérhetővé a szerkezet, ahogy az a Honor 50 esetében is látható. Izgatottan várjuk, hogy milyen fejlesztésekkel igyekszik majd meglepni az embereket a szárnyait próbálgató vállalat.
































