1. Bevezető és specifikáció

Szinte már letűntnek hittük azt a kort, amikor az asztali gépekhez hasonló erővel megáldott forrófejű, méregdrága notebookok borzolták a játékos kedvű felhasználók kedélyeit. Bár a Dell XPS sorozat a mai napig megmaradt, az MSI hazánkba már jóformán semmilyen notebookot nem szállít, így a pár évvel ezelőtt nagy népszerűségnek örvendő GT széria a múlté. A Dell jól láthatóan nem akar a saját égisze alá tartozó Alienware masináknak konkurenciát teremteni, így az XPS valójában csak egy kicsit csinosított Inspiron valamivel szebb és jobb minőségű ruhában, igazán komoly videokártya nélkül.

Galéria megnyitása

Az Asus viszont a Republic Of Gamers sorozat 2009-es elindítása óta időről időre frissíti a szinte mindig csak egy vagy két tagot számláló G szériáját, így 2012-re sikerült összerakni egy olyan monstrumot, amelyre a tesztidőszak végeztével bátran aggathatjuk rá a gamer notebook megnevezést. Akik tehát kíváncsiak, mire képes ma az egyik leggyorsabb noteszgép a világon, annak érdemes velünk tartania a következő pár oldalon.

Galéria megnyitása

A G55VW szinte mindent tartalmaz, amit ma notebookokba bele lehet tenni, így az eszeveszett tempóra képes négymagos Core i7 processzor mellett egy borzalmasan gyors videokártya kapott helyet, amely jó parti lehet, ha a készülék 3D-s képességeit minden értelemben ki szeretnénk használni. Természetesen alap dolognak számít már az USB 3.0 csatlakozók arzenálja, de ugyanúgy van nem csak HDMI, hanem Mini-DisplayPort kimenet is. A memóriát szintén nem sajnálták a mérnökök, ráadásul a Blu-Ray lemezek olvasására is képes DVD író mellett nem csak merevlemezt, hanem egy jókora SSD-t is találunk a burkolat alatt. Szerencsére az akkumulátor kapacitása is vállalható, így nem lehetetlen, hogy a masina akár két-három óráig is ellegyen egyetlen feltöltéssel – nem mintha bárkinek szempont lenne a potenciális vásárlók közül, de sosem lehet tudni. A G55VW ezzel a felszereltséggel nagyjából 500 ezer forintba kerül, de nem kell kétségbe esni, a cikk végén eláruljuk, miért. Fontos tudni, hogy Magyarországon egyelőre csak és kizárólag 1920x1080-as (full HD) kijelzővel vásárolhatjuk meg a gépet, a tesztben szereplő 3D-s verzió a maga 1366x768-as paneljével még nem érhető el.

Galéria megnyitása

Bár a képen nem sok mindent látunk, valójában rengeteg dolog jár a G55VW mellé, csak a tesztpéldányban nem voltak jelen. Az Xbox360-akat megszégyenítő tápegység 180W-os és igencsak fickós tempóban tölti fel a 74 Wh-s kapacitással rendelkező nyolccellás akkumulátort, két óra normál használat mellett gyakorlatilag elég is neki. Bár a fotón nem szerepel, de külön dobozban megkapjuk a 3D-s NVIDIA szemüvegének második generációs változatát, illetve a töltéséhez szükséges USB kábelt is. Az igazi extrák pedig, amik nem hiányozhatnak egy gamer noti mellől a következőek: ROG táska, ROG egér és egy Steelseries Siberia headset, csak ROG-os dizájnnal.

2. Hardver és hangzás

Galéria megnyitása

Egy ilyen kaliberű gépnél mindig a hűtés az, amely először kerül a középpontba, hiszen a négymagos Core i7 sem egy gyenge processzor, de az igazi hőtermelést látatlanban is a GeForce GTX 660M-nek tulajdonítja az ember. Aztán elkezdjük feszegetni a határokat és kiderül, hogy bizony a CPU sokkal-sokkal melegebb tud lenni, mint a videokártya, amelyen mi bizony meglepődtünk. Míg az izmos GeForce nagyjából 80 foknál éri el a csúcsot, addig a Core i7-3610QM bizony egy fok híján 100-ig menetel, ami nagyon nem kevés, igaz, ilyenkor mindkét fűtőtest 100%-os terhelés alatt van és azt se felejtsük el, hogy a tesztidőszak a nyár legmelegebb napjaira esett. Azt viszont egészen nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy túlmelegedéstől nem kell tartanunk, valamint a processzor sem fogja csökkenteni az órajelét a magas hőmérséklet miatt. A hűtőrendszer normál használat mellett meglepően csendes, sőt, igazából a legdurvább terhelés mellett is egészen elviselhető zajszintet produkál, igaz, ebben nagy szerepe van annak, hogy hátul gyakorlatilag semmi más nem kapott helyet a gépen, csak két óriási nyílás, amelyen a felforrósodott levegő távozhat. Ami talán kicsit kellemetlen, hogyha a határokat feszegetjük, akkor bizony a billentyűzet bizonyos részei képesek komolyan átmelegedni, jelentősen csökkentve ezzel a komfortérzetet.

Galéria megnyitása

A gép erejét jól prezentálja már a Windows beépített tesztjének futtatása során kapott eredmény is, a közel maximális pontszám a videokártya és a processzor esetében azt jelenti, hogy kivételesen nem csak kialakításában, hanem tudását illetően is egy fenevaddal van dolgunk. Ha G55VW-re fáj a fogunk, nem árt tudnunk, hogy a Core i5-ös változatok kettő, míg a Core i7-es variánsok négy memória helyet kaptak, így utóbbival könnyebben, de leginkább olcsóbban összehozható a 16 GB RAM (mindkét változatnak ez a hivatalos támogatott maximális mennyisége).

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Könnyen megmagyarázható, ugyanakkor fájó pont az Intel HD Graphics 4000-es videokártya és vele együtt az NVIDIA Optimus technológia hiánya. Bár az Asus G55VW egy vérbeli játékgép, amelyről a későbbiek folyamán még inkább meggyőződhetünk, de bizony az esetek többségében a tulajdonosok ugyanúgy használják böngészésre, mint filmnézésre, így feleslegesen dolgozik a nagy teljesítményű GeForce ebben az esetben – arról nem is beszélve, hogyha valamiért úgy hozná a sors, hogy akkumulátorról kell üzemelnie a masinának, akkor a HD4000 tetemes előnyt jelentene. A GTX 660M egyébként az NVIDIA aktuális Kepler architektúrájára épül és 384 shader egységével asztali fronton is könnyedén megállná a helyét a középkategória elején, mobil fronton pedig ez komoly izomzatnak számít (1366*768-on legalábbis). 2 GB memóriája és 80 GB/s-os sávszélessége elegendőnek tűnik a jelen és jövő játékaihoz egyaránt. Nem árt viszont észben tartanunk, hogy itthon egyelőre csak az 1920x1080-as panellel szerelt gépeket kapni, míg a tesztben szereplő példány kijelzője mindössze 1366x768 képponttal rendelkezik, köszönhetően a 3D támogatásnak, hiszen utóbbit ha bekapcsoljuk, akkor bizony a sebesség a felére csökken a normál “2D-s” használathoz képest.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Bár a 750 GB-os merevlemez a saját kategóriájában igencsak gyorsnak számít, az igazi átütő erőt a 128 GB-os Sandisk U100-as SSD jelenti, főleg akkor, ha már feltelepített alkalmazások használatáról van szó, hiszen bármennyire is dominál a tároló akkor, ha olvasni kell róla, az írási értékek bizony finoman szólva sem kiemelkedők. Ettől függetlenül a rendszer sebességére remek hatással van és grafikon ide vagy oda, bizony a telepítések során se tapasztaltuk, hogy az a 170 MB/mp-es érték olyan szörnyű lenne, mint amennyire kinéz, összehasonlítva pár keményebb ellenféllel. Ami furcsa, azok a partíciók, nevezetesen, hogy a merevlemezt ketté bontották, holott a rendszer nem azon van. Vélhetően ennek az az oka, hogy egyetlen image van a gyártónál, amit ugyanúgy ráhúz a csak merevlemezzel, illetve az SSD-vel kiegészített verziókra egyaránt. Aggodalomra persze semmi ok, hiszen így könnyedén megtehetjük a Windows beépített lemezkezelőjével, hogy egyesítsük a kettőt.

A hangszórók mellett szintén nem szabad szó nélkül elmenni, mert bár nem kapunk annyira kellemes mini koncerttermet, mint a N55SF esetében, a SonicMaster Lite mindenképpen az átlag fölé magasodik, köszönhetően tisztán és szépen szóló szatellitjeivel, illetve beépített mélynyomójával. Utóbbival biztos nem fogjuk kivívni a szomszédok haragját, de pont annyit tesz hozzá a zenehallgatáshoz, hogy ideig-óráig el tudjuk felejteni, valójában egy noteszgép előtt ülünk.

3. Ergonómia és kinézet

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Kialakítását tekintve a G55VW is hozza a korábbi G szériás Asus noteszgépek formavilágát, igazán nagy újdonságot nem nagyon tartogat azok számára, akik látták már az előd modellt. A felső burkolat matt műanyag bevonatot kapott, amely kellemes az ember kezének, ráadásul az ujjlenyomatokat is kevésbé gyűjti, mint a klasszikus fényes változat. A zsanérok (amelyek egyébként műanyagból készültek) egész strapabírónak tűnnek, bár a szokásosnál nehezebb felső burkolatot kell elbírniuk, így azért van némi fenntartásunk a jövőtállóságot illetően, de ne legyünk pesszimisták. A gép szerelése egy bizonyos szintig nem okozhat problémát, jól látható, hogy a négy memória foglalatból kettő a készülék hátoldalán kapott helyet, így a 16 GB-ra való bővítés könnyedén megoldható (a Core i5-ös modellnél valószínűleg a másik oldalon található két szlot hiányzik). A beépített SSD-t viszonylag nehéz cserélni, ráadásul sokkal gyorsabbra nem is nagyon tudnánk az mSATA csatlakozó miatt.

A billentyűzetnek nagyon örültünk. Nem csak azért, mert igényes háttérvilágítást kapott – amely bizonyos energiagazdálkodási profilok mellett nem mindig működik – hanem azért is, mert meglepően jó rajta gépelni, az alátámasztásával sincs igazán gond, talán a gombok oldalirányú stabilitása az, amit fel lehet hozni gyenge pontként. Bár az Alienware klaviatúrákat nem tudja lepipálni, megközelíteni annál inkább, igaz, ezen a területen már az előd is jeleskedett.

Galéria megnyitása

Ami viszont még a billentyűzetnél is jobb, az a touchpad. Felülete viszonylag nagy és ugyanabból a matt műanyagból készült, mint a felső burkolat, rövidtávon mindenképpen élvezet használni, kíváncsiak leszünk a hosszútávú tapasztalatokra is. Multitouch képességekeit felesleges lenne felsorolni, a legtöbb ma elvárható tulajdonsággal rendelkezik, de ha ráfanyalodnánk a fizikai gombok használatára, akkor is kisimulnak majd a ráncok a homlokunkon, ugyanis mind a bal, mind a jobb “egér” gomb kifejezetten könnyen és precízen jár, használat közben semmiféle kattogós vagy egyéb idegesítő hangot nem produkál. Érdekes, hogy a tapipadra ekkora figyelmet fordítanak az Asusnál egy gamer notebook esetében, hiszen köztudott, hogyha valamit, hát ezt biztos, hogy nagyrészt egérrel (méghozzá jellemzően nem is akármilyennel) használják a tulajdonosok.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Csatlakozókból gyakorlatilag egy Mini-DisplayPorttal kapunk többet a szokásosnál, az összesen négy USB 3.0-s bemenet viszont dicséretes. A dizájnt nem nagyon szoktuk érinteni, hiszen a legtöbb készülék oldala egyszínű, de a G55VW esetében az ezüst és a fekete rész találkozásra nagyon ízlésesre sikerült, az optikai meghajtó tálcáját valószínűleg öröm lehetett megtervezni, főleg legyártani. A kártyaolvasót elöl találjuk, hátra pedig a két hatalmas szellőzőnyíláson kívül semmi érdemleges nem került.

Az 1366x768-as, 3D-képes kijelző talán a gép egyetlen igazán gyenge pontja. Bár a 120 Hz-es képfrissítés miatt szinte bármi “folyik” rajta, beleértve a játékokat és a Windows ablakokat is, mégsem tudunk igazán örülni ennek a remek paraméternek, ugyanis a betekintési szögek meglepően szűkek. Főleg függőlegesen, ahol igazán fontos lett volna, vízszintesen még nem olyan rossz a helyzet. A márkát és a típust népszerüsítő sötét háttérkép csak tovább ront a dolgon, de be lehet úgy állítani a panel dőlésszögét, hogy ezt a rossz tulajdonságot ha nem is kompenzáljuk, de a hatását minimalizáljuk. Az 1920x1080-as panelhez sajnos nem volt még szerencsénk, így nem tudunk véleményt alkotni a hazánkban megvásárolható készülékek ezen részét illetően, de az Asus által használt elnevezésből (EWV, mint Enhanced Wide Viewing) feltehetőleg egy jobb minőségű megjelenítőre kell gondolnunk. A kávában található webkamera ugyanakkor LCD-től független és meglepően jó képminőséggel bír, bár maximális felbontása mellett ez is szereti csipegetni a processzoridőt, igaz, ebben az esetben van miből.

4. Teszteredmények

Talán sokak számára ez az oldal lesz az egyetlen, ami releváns információval szolgál a gép kvalitásait illetően, pedig ahogy már említettük, nem csak a teljesítménye miatt lehet kedveli a G55VW-t, de az biztos, hogy megvenni amiatt fogja a többség, mi másért.

A négymagos, nyolc szálon dolgozni képes Core i7-3610QM-et már vendégül láttuk, akkor szintén egy Asus noteszgépben találkozhattunk vele. Az ott elért eredmények sokat nem változtak, néhol picit jobb tempóra képes a G55VW, de kiugró eltérést nem tapasztaltunk.

A PCMark már kicsit izgalmasabbnak bizonyult, hiszen itt már az SSD és a videokártya is bekapcsolódott a történetbe. Jól látható, hogy bár a flash alapú meghajtó jelentős előnnyel bír a merevlemezekkel szemben, de a képek importálásánál bizony az írási sebességnél a másik SSD-vel szemben már szinte elvérzik. A VGA sebességéhez kár lenne bármit is hozzáfűzni, a számok egyértelműsítik, ki az úr a háznál…

…hát még a valós tesztek. Nyilvánvaló volt, hogy a GTX 660M nem lesz egy súlycsoport az eddigi leggyorsabb mezőnnyel, de a különbségek enyhén szólva is látványosak, néhol döbbenetesek, bár ez nem mindig csak és kizárólag a videokártya számlájára írható. Ha az 1920x1080-as felbontás alap elért sebességet próbáljuk jósolni, akkor nagyjából az itt látható értékek felével kell számolnunk.

Egész elfogadhatóan alakult az üzemidő is, hiszen minimális terhelés mellett sikerült elérnünk a négy és fél órát, ami mindennek mondható egy ilyen gépnél, de elhanyagolhatónak nem. A maximális fényerő melletti filmnézés már nem volt olyan parádés, de a szűk két és fél óra egyértelműen jó értéknek számít. Természetesen, ha a gép minden porcikáját kihasználjuk, akkor egy óra alatt le lehet meríteni, de ilyesmire ritkán kerül sor – viszont a tudat, hogy nyugodtan vonatra ülhetünk vele, nem egy rossz dolog.

5. Értékelés

Talán senkinek nem okoz meglepetést az, hogy az Asus G55VW összességében tetszett nekünk. Bár nyíltan vállalja, hogy a játékosoknak készült, mégsem hemzseg olyan megoldásoktól, amelyek egyértelműen csak a látványra mennek rá. A hűtőrendszer a kánikula ellenére jól tette a dolgát, ha a zajszintet is figyelembe vesszük. A gép által produkált teljesítményre aligha lehet panasz, ahogy az ergonómiai dolgokra se sok. A vételár ugyanakkor nem alacsony, ez a minden földi jóval (3D, SSD, Blu-Ray) felszerelt változat gyakorlatilag fél millió forintba kerül. Jó hír, hogy a hazánkban kaphatók változatok közül a legolcsóbb alig 300 ezer forint és az i7-es processzor, illetve a bivaly erős videokártya már abban is megvan, sőt páran kifejezetten örülni fognak, hogy se az SSD, se a 3D-s támogatás, se a Windows 7 operációs rendszer nem terheli meg jobban a büdzsét. Mi azt a változatot bátran ajánljuk azoknak, akik elsősorban asztali gépüket szeretnék kiváltani egy megfelelően erős, ámde hordozható masinával.

Galéria megnyitása

A tesztben szereplő Asus G55VW típusú notebookot a gyártó hazai képviseletétől kaptuk tesztre, köszönjük!

Galéria megnyitása

Pro:

+ kiváló teljesítmény

+ 3D (opcionális)

+ billentyűzet világítás

+ kellemesen használható touchpad

+ kategóriájában hosszúnak mondható üzemidő

+ hasznos extrák (hordtáska, egér, headset)

Kontra:

- nincs alacsony felbontású kijelző, csak 3D támogatással együtt kérhető

- adná magát, mégsincs NVIDIA Optimus támogatás

- verziótól függően igencsak drága mulatság lehet

Hivatalos honlap: Asus

Vásárlás: iPon webáruház

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

52 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
VBence123
VBence123
2013. jún. 3. 10:55
#46

sziasztok.

Ilyen laptopom van, most vettem, és van vele pár gondom.

Először is, nem tudok vele USB-ről bootolni, hogy feltegyek egy új windowst.

Másodszor a billentyűk. a delete nem működik, ha leütöm ezt írja be: 65s0 | valamint a jobbra nyíl megnyitja a windows media centert, a numerikus részen pedig az 5-ös billentyű a kereső gombot nyomatja be.

Ezek mitől lehetnek? Valaki esetleg tud megoldást? Küszi előre is

insanity228
insanity228
2012. aug. 20. 22:42
#45

330 és 615 ezer között már minőséget is találni, akkor meg minek ez a vacak?

insanity228
insanity228
2012. aug. 20. 7:59
#44

Fél millióért EliteBook 8570w-t kapni, amivel ha szakavatott szemek előtt vagy, akkor csak annyit mondanak "húúú" meg "aztaaa", ráadásul a tulajdonságok felsorolásánál a 'nem'-ek helyett végig 'igen' van. Asusnak nem kéne túlzottan erőltetni a notebookos iparágat, belátta ezt már az MSI is.

CyberPunk666
CyberPunk666
2012. aug. 20. 8:08

az első felével egyet értek, a másodikkal nem, mert elég sokan vesznek asus laptopot, nem lennék meglepve, ha az eladásokat tekintve top3ban lenne.

Szigyi
Szigyi
2012. aug. 18. 21:57
#43

Fényes kijelző = teljes diszkvalifikáció, xszar az egész!

ni89
ni89
2012. aug. 14. 14:16
#42

Habár nem ennyire komoly a hűtése, de biztos nem főnek meg benne az alkatrészek, de én inkább egy Lenovo Y580-ast vennék, majdnem lehet ugyanilyen kiszerelésben kapni. És jó pár ezressel olcsóbb.

Sermi
Sermi
2012. aug. 14. 13:39
#41

Ez a kijelzőfelbontás elég gyászos ennyi pénzért.

A külső már szubjektív dolog de szerintem ritka ronda egy gép.

Zsos
Zsos
2012. aug. 14. 8:44
#40

igen nagyon megrendítettél, de mostanra kisírtam magam és így már azért könnyebb elviselni a gondolatot, pláne azért, mert szerinted sem tilos azért ilyeneket vásárolni ( még ha látszólag meg is veted őket). De persze nem mondom azt,hogy nincs igazad bizonyos szempontból mert van nagyon sok olyan ember aki pusztán kivagyiságból vásárol ilyen cuccokat, de azért írtam, hogy jelezezzem, hogy vannak kivételek, ezért általánosítani nem feltétlen szerencsés. (Jó néha muszáj, például a norvégbűnözés esetében,de az egy másik történet :P)

carraroxt
carraroxt
2012. aug. 13. 19:28
#39

Látom nagyon a lelkedbe gázoltam. De attól még, hogy én nem venném meg, nem lesz tilos másnak...

LechooEdy
LechooEdy
2012. aug. 13. 18:46
#38

500-ért inkább vízhűtéses, crosf-es pC :P

Simba
Simba
2012. aug. 14. 9:48

Igen, de aztán cipeld a 30kg-ot monitorostul mindenestül.:D

bkaresz2002
bkaresz2002
2012. aug. 13. 15:33
#37

Jó kis gép; de most nem érdemes venni az AMD-ATI uj technológiák miatt le fog esni az áruk pár hónap alatt. Átlagban a felére kanadában és amerikában már elkezdődött.

Remélhetőleg itt sem lessz sokkal drágább.

CyberPunk666
CyberPunk666
2012. aug. 13. 13:29
#36

J.Minkey - az én írásomban elhelyezett "szerintem" szó hivatott jelezni, hogy ez az én személyes szubjektív véleményemet tükrözi.

Zsos
Zsos
2012. aug. 13. 11:44
#35

carraroxt

OFF-hoz ha megengeded: a gémer notebook kategóriának igenis lehet létjogosultsága, pl. én az ASUS RoG-ból a G53SX-et vettem tavaly pontosan azért mert ugyan többnyire otthon szoktam használni, nekem fontos volt az,hogy adott esetben tudjak pl Skyrimmel játszani normális grafikai beállítások mellett, viszont a lakásban ha éppen a nappaliban, a konyhában (ha pl a párom főz és mellette akarok lenni), vagy az erkélyen támad kedvem játszani, akkor ezt megtehessem, és ha elutazom, akkor szintén legyen meg a lehetőségem arra,hogy kikapcsolódjak a kedvenc játékaimmal.

A másik dolog, nekem SUV-om van, de használtan vettem 2 évesen, és kb. olyan áron, amiért megkapsz egy viszonylag jól felszerelt Astrát vagy Golfot. Azért vettem ezt az autót mivel nagyon tetszett a többi autóhoz képest, viszont az ára nem volt vészes, és totálisan jó döntés volt így utólag is. Áruld már el nekem,hogy ha valaki egy jól felszerelt Golfot vesz, pl ilyen vagy akár magasabb áron mint egy 2-3 éves SUV akkor az mitől nem egy magamutogató senkiházi? Te ha elmész egy ruhaüzletbe venni magadnak valamit akkor csak a legolcsóbb fehér polót veszed meg ? Mert ennyi erővel akkor ha már veszel egy jobban kinéző inget akkor te is egy magamutogató ember lettél mert nem csak azért vetted a polót hogy eltakarjon, hanem azért mert volt képed venni egy akár drágább ruhadarabot ami esetleg tetszik is? :S

Simba
Simba
2012. aug. 13. 9:33
#34

Ez még mindig szépnek mondható, legalább is egy MSI "gamer" csodához képest, na ott van karácsonyfa hangulat.:D

Asagrim
Asagrim
2012. aug. 13. 3:11
#33

" ... a közel maximális pontszám a videokártya és a processzor esetében azt jelenti, hogy kivételesen nem csak kialakításában, hanem tudását illetően is egy fenevaddal van dolgunk."

Egy kivénhedt C2 steppinges 955 BE, meg egy HD4850 giga vrammal kap 7,3-mat

J.Minkey
J.Minkey
2012. aug. 12. 23:12
#32

CyberPunk666

A kinézet az szubjektív. Pl nekem nagyon bejön a formája a g55-nek, de minden ember más ízléssel rendelkezik.

CyberPunk666
CyberPunk666
2012. aug. 12. 20:21
#31

Ez a gép szerintem nagyon csúnya, ennél rondábbat direkt is nehezen...

A teljesítménye lehet jó, de akkor már inkább egy alienwaret vennék, az is tud eleget és még jól is néz ki, meg alaposan konfigurálható.

J.Minkey
J.Minkey
2012. aug. 12. 10:39
#30

a masina árára meg visszatérve... a "fapados" g55-os változat 300K alatt már elég bestbuy kategória lenne. Reménykedek, hogy a forint erősödik még és hát ha becsuszna 300K alá az ára.

J.Minkey
J.Minkey
2012. aug. 12. 10:34
#29

Sziasztok,

Olyan kérdésem lenne, hogy i5-ös változat mikor lesz Mo-on is elérhető? Mivel minden hol csak i7-tel látom. A másik külföldi honlapokon olvastam a G75-ről tesztet, ott 670-essel volt tesztelve és lényegesen jobb hűtési eredményeket ért el a masina. Bár a proci és a GPU hőmérsékletet nem írták, de maga a billentyűzet bizonyos részei sokkal hűvösebbek voltak. Ilyen nagy különbség lenne a 17 collos és 15-os változat hűtése között? Ha valakinek van tapasztalata és megosztaná azt megköszöném.

Simba
Simba
2012. aug. 12. 9:24
#28

Én sem értem miért a fórumokon éli ki néhány ember a hülyeségeit. Főleg egy "szakmain" menj SG-re ott értékelik a komolytalankodást.

Joachim21
Joachim21
2012. aug. 12. 8:01
#27
  1. oldalon, a specifikációs tábla első sorában (CPU) van egy elírás:

6MB L2 cache an írva az L3 helyett.

nem_tomki
nem_tomki
2012. aug. 11. 23:07
#26
  1. Ne itt tárgyaljátok már meg az anyagi helyzeteteket!

  2. Igen, mindenki tudja, hogy ezek nagyon túl vannak árazva, és hogy ennyiért 4x jobb, 8magos gtx 680-as vagy 7970-es nagy SSD-s állat gépeket lehet kapni, de van, akinek erre van szüksége, ugyanis sokat utazik, és ha van rá pénze, akkor miért ne vegye meg?!

  3. Kit érdekel, hogy honnan van rá pénze? Netán apuci adta, vagy dolgozott érte, vagy nyert a lottón senki sem kérdezte. Az ilyen kérdések mindig irigységből fakadnak.

Asagrim
Asagrim
2012. aug. 12. 9:41

"Az ilyen kérdések mindig irigységből fakadnak."

Nem csak irigység. Nagyon nem mindegy, hogy egy olyan ember pofázik a cuccról amit vett, aki azért vette mert a szakértelmét alkalmazva kiválasztotta magának x féle termék közül, vagy azért mert apuci ilyet vett neki, közben fingja nincs mit használ. Minél drágább egy hardver, annál inkább elvárom, hogy tulajtól igenis hozzáértő, használható tanácsot/tapasztalatot lehessen kérni vásárlás előtt, FŐLEG egy webshopon!

Samupitecus
Samupitecus
2012. aug. 11. 22:46
#25

egyszer egy ,műsorban láttam egy gépet, aminek az volt a trükkje, hogy a gépház oldalára volt szerelve egy éppen megfelelő méretű monitor. erős is volt, meg viszonylag hordozható is. ebből kiindulva miért ne lehetne egy erős Mini-ITX gépet összerakni, kisebb monitorral? Lanozásnál úgysem a HD szuperbrutál monitor fog számítani.

uff

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. aug. 11. 19:26
#24

AxoPy gyulolom az ilyen gusztustalan es folosleges hozzaszolasokat!

Mint Pl.

1:Verpisti

2:Majd apuci megveszi!

Ne legyel irigy ember!Az ilyen hozzaszolasbol leri hogy kezeltetned kene magad,de minek ugysem telne ra!

Simba
Simba
2012. aug. 11. 10:28
#23

carraroxt: nos ha nem tudod mire jó nincs is rá szükséged, szóval nem vagy a célcsoport tagja. Képzeld el úgy, mint ha méregdrága hangcuccot vennél, a többségnek nincs rá szüksége, egy része felvágásból veszi, de a maradék azért mert hallja a különbséget. Na ugyan ez van itt is.;)

nightmare13
nightmare13
2012. aug. 11. 8:24
#22

ÉN 285 000 FT-ért vettem az enyém. NIncs bent SSD, 500- a vinyó és nincs 3D természetesen, se Windows, se egér+táska.

A FHD kijelző nagyon szép képet ad, betekintési szögei az átlagnál valamivel nagyobbak.

Fantasztikusan gyors a masina, halk, a biosban nagyon sok (tuning is) funkció van.

AKkuról egyszer használtam, áramstünet közben filmeztem, de elment majdnem 3 órát.

Az ennyiből meg annyiból összeállítok egy deszuperkrájzisztultrán futtató konfigot kommentelőknek: nézzék meg a teljes G55 palettát, meg gondolkodjanak el, hogy miért is lehet előnyös ez a gép, ne csak azt nézzék, miért nem.

Jah, és mielőtt valaki a zsebemben turkálna. Nem vagyok gazdag, egyetemi ösztöndíjamat nem ittam el. AZ ebből vásárolt asztalimat és notimat adtam el, és abból vettem. Albis leszek, nem jön rosszul, ha feleannyi fogyasztásból kijön az élmény, plusz ha haza kell mennem, tudom vinni magammal.

/ 2
Vissza az oldal tetejére